Fülöp kurzus - Parajd, 2015. december 11-13.
Lelkigondozó kurzus - Marosvásárhely, 2015. november 5-8.
Fülöp kurzus - Csíkszereda, 2015. október 16-18.
Lelkigondozói kurzus - Székelyudvarhely, 2015. szeptember 3-6.
Fülöp kurzus - Gyergyószentmiklós, 2015. augusztus 28-30.
Megkülönböztetés kurzus - Hargitafürdő, 2015. július 15-19.
Lelkigondozói kurzus - Szováta, 2015. június 18-21.
Fülöp kurzus - Székelyudvarhely, 2015. május 29-31.
Fülöp kurzus - Szováta, 2015. április 10-12.
Fülöp kurzus - Gelence, 2015. március 27-29.
Fülöp kurzus - Marosvásárhely, 2015. március 6-8.
Lelkigondozói kurzus - Csíkszereda, 2015. február 19-21.
Az élet nagy kihívásai kurzus - Brassó, 2015. január 16-18.

 

Fülöp kurzus - Parajd, 2015. december 11-13.

K. A.: Katolikus családban nevelkedve mindenfélét tettünk, de nagyon keveset tudtunk, ahhoz képest, amit ti itt elmagyaráztatok. Például azt, hogy engem is nagyon szeret az Isten; amiért bűnös vagyok, Isten éppen úgy szeret, mint azt, aki nem annyira bűnös. A Szentlélek is már kezdett működni bennem, úgy érzem. Én ilyen közösség előtt nem tudtam megszólalni, s ahhoz, hogy most el tudom  mondani, érzem magamban, hogy csak működik bennem, és ezt továbbra is szeretném.

Sz. Zs.: Amit megtapasztaltam ezen a hétvégén, az az, hogy Isten szeret engem úgy, ahogy vagyok. Ezzel nekem mindig problémám volt, mert tudom azt, hogy Isten látja  a bűneimet és Ő az, aki jobban ismer, mint én magamat. Ezért nekem nagyon nehéz volt, s talán ezután is nehéz lesz, de jó volt erről hallani, hogy miután elkövetem a mindennapokban a bűneimet, Ő akkor is szeret engem. Még nagyon jó volt hallani a Szentlélekről. Református családban nevelkedtem fel, jártam a gyülekezetbe, ahol nagyon sokat beszéltünk Istenről, Jézusról, viszont kevesebbet a Szentlélekről. Főleg így elmagyarázva aprólékosan, ahogy itt. Három éve tértem meg, azóta követem Jézust, viszont nekem még mindig ez a Szentlélek egy kicsit idegen. Még annyira nem értem, de remélem, hogy lesz alkalmam ezután többet tudni róla, s főleg vele többet lenni. Végül pedig jobban megértettem a gyülekezet fontosságát. Járok ifiközösségekbe, kórusba, főleg régebben nagyon jó ifiközösség volt, ma már sajnos kihalóban van. Azt éreztük régebb, hogy ha valami problémánk volt, ott el tudtuk mondani, s ez nagyon jó volt. Én remélem, hogy nem hal ki, ezután is meglesz. Nyitott vagyok új közösségekre is, és erre tudok bátorítani mindenkit.

B. R.: Nekem folyamatosan megmozgatták a lelkemet ezek a külső hatások, dinamikák. Volt bennem még a végén is egy kérdés a Szentháromsággal kapcsolatosan, nem értettem még, hogy van az, hogy három, de mégis egy. Végül nekem úgy állt össsze, hogy a Szentlélek a mobiltelefonnak a hálózata, Jézus meg a telefon, és akkor Istent fel lehet hívni. Ha nincs térerő, akkor padlót fogsz, nem tudsz telefonálni. Mint egy ideje megtérőfélben levő, elég jó kapcsolatban voltam Istennel... egymagam. S úgy gondoltam, ha valakinek tetszik, majd megkeres, hogy megkérdezze, mit is csinálok. Nem volt szándékomban, hogy menjek, és embereket próbáljak megszolítani, bár lehet, hogy az utóbbi időben valami elindult, de ennél többet kell tenni, erre rájöttem, és ezek szerint próbálom majd élni a mindennapjaimat.

N. I.: Megértettem, hogy az Úr Jézus elfogad úgy, ahogy vagyok, mert ezt én úgy gondoltam el, hogy, ha rossz vagyok, akkor egy kicsit távolabb kerülök tőle. De az, hogy elfogad, most már nem azt jelenti, hogy ezután is rossz lehetek. Én akkor éreztem meg, hogy az Úr Jézushoz közelebb kezdek lenni, amikor 15 évvel ezelőtt a kicsi fiam 2 évesen beleesett a vízbe, és vitte a víz 200 métert, és nem lett semmi baja, bár okóber 12-én volt, amikor nagyon hideg a víz, főleg egy 2 évesnek. És a kicsi fiamnak – ahogy a Biblia is írja – még a haja szála sem görbült meg. Kivettük a vízből, át volt fázva, a kicsi szíve szinte leállt, de mikor elvittük az orvoshoz Udvarhelyre, azt mondták, hogy ez egy égi csoda. És akkor nekünk a pap bácsi mondta, hogy „ez egy jel számodra, vedd az Úr Jézust komolyan, mert ezzel mondani akar neked valamit”. És én azóta mindig kerestem Őt, úgy éreztem, hol megkapom, hol nem kapom, de mindig volt ott egy űr a szívemben. A tegnap ezt az űrt betöltötte a Szentlélek, legalábbis valamennyire, és ma reggel, amikor jöttem az úton lefelé, akkor egyik percben éreztem, hogy olyan örömöm van, hogy már nem fér, másik percben potyogtak a könnyeim. Én ugye azzal kezdtem a kurzust, hogy megkértem a közösséget, hogy értem imádkozzon, mert gondoltam, itt biztos mindenki tud imádkozni, mert nincs szüksége senkinek a más imájára. De én megértettem, hogy mennyire kell a más imája nekem, hogy tudjak erősödni, tudjak továbblépni, s én most kaptam az indíttatást, hogy másért is kell imádkozzak, nem csak mások értem. Ahhoz, hogy egy közösség erősödjön – úgy ahogyan ti is szépen elmondtátok és felvázoltátok – persze, hogy kell egymásért imádkozzunk, és én most úgy érzem, megkaptam a testvéreimet, akikért fogok is imádkozni, és ők is értem. Nagyon szeretnék továbbra is a közösség tagja maradni.

F. M.: Nagyon örülök, hogy megszólított a Szentlélek, hogy jöjjek el erre a Fülöp kurzusra; egy meghívás volt számomra, mert én nagyon sok közösségben voltam, Sepsiszentgyörgyön az Élet a Lélekben közösségbe jártam, de úgy éreztem, itt nagyon sok olyan dolog volt, ami megérintette az én bensőmet. Megértettem azt, hogy Istennek olyan gyermeke vagyok, akit Ő elfogad. Vannak nekem is bűneim, rossz oldalaim, s azzal együtt elfogad úgy, ahogy vagyok. Legtöbbször a családban vannak támadások, de mindig megsegít a Jó Isten, hogy nem tudok visszaszólni nekik, hanem úgy elfogadom őket, ahogy Isten elfogadott engem.

 

Lelkigondozó kurzus - Marosvásárhely, 2015. november 5-8.

B. J.: A tanításban nem sok újdonság volt számomra, mert végeztem 5-6 év teológiát, meg egyéb tanulmányokat is, de ami újdonság volt az az, amikor az okkultizmusról beszéltek. Annak ellenére, hogy nem sok közöm volt hozzá, az előadás végén elkezdtem remegni, és nem tudtam, hogy mi ez a remegés. Amikor beszélgetés volt Magdi testvérrel, akkor ki is derítettük, hogy a családban anyukám és apukám részéről is erős okkult kötelékek vannak, mint pl. a boszorkányhoz járás. A családba ezek be lettek engedve. És végignéztük, hogy a családban ki hogy áll, és hogy mennyire tönkre van téve a család: az egyik alkoholista, a másik is alkoholista, a harmadik akupunktúrára jár, a másik reikizik, és megdöbbentő volt számomra, hogy milyen nyugodtan éldegéltünk eddig, hogy milyen jól vagyunk mi, és közben mik rejlenek a függőségek mögött. Ez volt az egyik érdekes dolog. A másik pedig a megbocsátással kapcsolatos: olyan személyektől is bocsánatot kellett kérnem, akikre nekem a figyelmem nem terjedt ki, és az fogalmazódott meg bennem az este, hogy mennyi kötelék köt engem a múlthoz, vagy kisebb sérülések, és ezek miatt nem éreztem szabadnak magam. De most már szabad vagyok.

Sz. E.: Sok téma megfogott, de amiken elgondolkodtam, az az okkultizmus volt, és amit kiemelek, az az átok kimondása, hogy régebb és talán sokszor mostanság is előjön, hogy ha haragszom valakire, akkor úgy meg tudom mondani, hogy így legyen neki és úgy legyen, és ezekre nem gondoltam, hogy talán be is tudnak következni, s akkor  gondolkoztam, hogy ha mindazok velem történnének meg, amiket én elmondtam másnak, nem biztos hogy itt kint állnák. Ez nagyon megérintett. Még egy dolog, hogy Isten másképp néz ránk, mint mi önmagunkra. Ezért milyen más lenne, ha, amikor felkelek és belenézek reggel a tükörbe, akkor Isten szemével látnám magam. Mennyivel másképp indulna a napom. Nagyon segítettek ezek a kis bikficek, sokkal jobban megértettem a témákat a rajzok segítségével, mint talán a jegyzeteim által. Észrevettem a lelkigondozás alatt, hogy régebb, amikor beszéltem a családomról, saját magamról, akkor elpityeregtem magam, nem tudnék beszélni róluk, de a tegnap annyira jól esett az, hogy örömmel mondtam el mindent, és bár egyszer elérzékenyültem, de akkor sem sírtam el magam, olyan nyugodtan el tudtam mindent mondani, nagyon meglepődtem magamon, és azon, hogy mennyit formált az évek során az Úr, hogy tudjak magamról beszélni, és most is milyen lazán mondok... Apunak sokkal több mindent kellet megbocsássak és azt hittem nála lesz a legnehezebb kimondani, hogy ’Apu, megbocsátok’, vagy ’Én bocsánatot kérek tőled’, de ez nem így volt. Anyukámnál volt nehéz bocsánatot kérni, pedig nem volt olyan sok dolog, s úgy gondolom, hogy elég jó kapcsolatom van vele, sokat elmond nekem, én is elmondok, s mégis annyira nehéz volt megbocsátani, rá kellett rendesen készüljek.

B. H.: Engem sokminden megfogott, de ami a tanításokból beült a szívembe, az az, hogy amikor nehéz helyzetekbe kerülünk és szenvedünk, ostorozzuk magunkat, akkor ne elbújjunk egy odúba vagy barlanga, ahol olyan jóízűen tudunk szenvedni s az olyan jó nekünk, hanem, hogy kérjük a Jó Istennek a segítségét és dugjuk ki a fejünket a barlangból, mert ha nem dugjuk ki, Isten nem tud bebújni, hogy segítsen nekünk jobban sírni, jobban szenvedni. Hogyha kidugjuk a fejünket, akkor ott az Ő megmentő keze, a kegyelme, amibe tudunk kapaszkodni, és tudjuk kérni Őt, hogy ’Uram, segíts rajtam, nem bírom ezt!’. Ha ott bent kuporgunk, akkor nem kerül megoldás a mi probémánkra, csak elnyomjuk magunkban és felemészt. Isten rávilágított, hogy olyan házastárs van mellettem, akinek egy csomó mindent meg kell bocsássak. És magamnak is, mert nem elég az, hogy csak neki megbocsátok azért amit tett, amiért én rosszul éreztem magam, hanem én is bocsássak meg magamnak, hogy én úgy viselkedtem vele, ahogy viselkedtem. Arra jöttem rá, hogy sokkal egyszerűbb neki megbocsátani, elfogadni a bocsánatát, minthogy kimondjam, hogy ne haragudj, hogy ezt tettem veled, vagy így viselkedtem, bocsáss meg nekem. Ez volt a legnehezebb, de úgy érzem, hog egy csomó dologban ez most a hétvégén megtörtént, és hálás vagyok az Úrnak ezért.

Sz. É.: Erre a hétvégére nagyon rányomta a bélyegét a keserű élettapasztalat, amiben éppen vagyok, és most érzem, hogy hálás vagyok érte, mert ezáltal itt lehetek. Különben nem volnék itt, mert hajlamos voltam arra, hogy ha jól vagyok, akkor köszönöm szépen, jól vagyok és nincs szükségem. Én imádkozgattam, mert azt hittem, hogy Istennek van szüksége rám, holott nekem van szükségem Rá. Amit nagyon megtanultam, vagy tanulgatom, és a Szentlélek irányítgat ebben, hogy akiket a legnehezebb szeretni, azoknak van a legnagyobb szükségük a szeretetünkre. A megbocsátás igencsak nehéz volt, de kimondtam saját magam gyógyulása érdekében. Az életem egy ilyen lemez, amely megy körbe egy gyászdallamot játszva, ha nem is konkrétan gyász, bár az is volt benne, de saját magamat és a férjemmel való kapcsolatot gyászoltam. Még a férjem ő, és hiszem, hogy Isten segítségével az is marad. De abból ki kell emelkednem és tartóoszloppá kell válnom.

Sz. L.: Én ezzel a dologgal úgy vagyok, hogy azt mondtam, hogy a Fülöp kurzus csak egy könnyű bemelegítés volt. Óriási hatással és erővel jött rám ez a hétvége. Én azt hittem, hogy jól működnek a szűrőim, és ennek fényében és boldogságában a nagyon sikeres Lóri dolgozott nagy erőkkel és csinálta halomra a hülyeségeket. Itt világosodott meg bennem, hogy az a sok összeolvasott és „összeYouTube-ozott” mindenféle dolog mennyire nincsenek rendjén. Én mindent szépen Isten elé raktam és akkor kész voltam, hogy így működjek és így gyógyítsak. Ez a szűrő most gyönyörűen ki van takarítva, benzinnel át van mosva, dolgoztunk rajta este és reggel. Aztán megkerült az a gyerek Lóri, akit nagyon sokat vertek, nagyon sokat büntettek, és ez a gyerek Lóri mindog olyan volt, hogy menekült, de nem hagyták neki. És ment, kérte a bocsánatot, de nem hagyták neki, visszaküldték térdepelni. De hát megkerült ez a Lóri és felállt, elindult bocsánatot kérni. És megtörtént, most itt vagyok, zsír újan. Köszönöm nektek és a Jó Istennek. 46 évesen azt mondom, hogy körülbelül most kész vagyok.

 

Fülöp kurzus - Csíkszereda, 2015. október 16-18.

T. K.: Amit megtapasztaltam, hogy nagyobb bizalmat kaptam Isten felé, megértettem, hogy Ő tényleg úgy fogad el, ahogy vagyok. Új erőt kaptam abból, hogy Istennél van megbocsátás. A Szentlélek vezetett el erre a kurzusra. Itt megerősödtem és feltöltődtem.

Sz. É.: Nagyon érdekes megtapasztalásom volt a hétvégén. Nehezen indult minden, kérdéses volt, hogy el fogok-e tudni jönni, de tudtam, hogy itt kell lennem valamiért. A legfontosabb dolog, ami ma fogalmazódott meg bennem, hogy mi is a közösség valójában, és mit jelent közösséghez tartozni. Már egy ideje többen hívtak közösségbe, de én folyamatosan nemet mondtam. A közvetlen barátnőim járnak közösségbe, de nekem olyan távolinak tűnt. Itt a kurzuson megértettem a közösség lényegét, és azt, hogy vannak dolgok, amiket egyedül nem tudok végig csinálni. Szükségem van közösségre.

T. A.: Rájöttem, hogy bármilyen vággyal Isten elé állok, és kérek tőle egy kis dolgot, akkor Ő egy hatalmas dologgal válaszol nekem. Megértettem, hogy Isten feltétel nélkül szeret és elfogad engem. Néha magamat nehéz elfogadnom a fölösleges kilóim miatt, és hasonlítgatom magam másokkal. Péntek éjjel azt álmodtam, hogy világoskék szemeim vannak (amire régebb vágytam), és nagyon sovány vagyok (amire ugyancsak mindig is vágytam). De amikor tükörbe néztem nem tetszettem magamnak és Istennek sem, noha olyan voltam, amire vágytam. Reggel, amikor felkeltem, és álmos szemekkel a tükörbe néztem, nagyon szépnek láttam magam. Az álmomon keresztül is üzent Isten, hogy Ő így szeret, ahogy vagyok, és hogy én is fogadjam el önmagamat.

K. R.: Igazából mindig is kerestem Istent. Amit itt megtapasztaltam, hogy Isten tényleg így szeret, ahogy vagyok. Az életátadás után Isten azt üzente nekem, hogy örül, hogy ezt a lépést megtettem, és csodálatos dolgokat tartogat számomra. Ez számomra meglepő volt, mert eddig felfoghatatlan volt, hogy Isten üzenhet nekem.

P-B. Zs.: Az egyik nagyon mélyen megérintő rész az volt, amikor elhangzott a meghívás, hogy adjuk át az életünket Jézusnak, és írjuk le azokat a területeket is, amelyeket átadunk. Azt éreztem, hogy ülök a székemen, de mintha esnék le róla. Aztán elmentem az egyik imapárhoz, ahol át tudtam adni az életem, és meghozni a döntést Jézus mellett.

 

Lelkigondozói kurzus - Székelyudvarhely, 2015. szeptember 3-6.

F. E.: A múltam egy olyan dolog, ami sokszor magam előtt is fájdalmas. Csak két éve tértem meg Istenhez, és van az életemnek egy olyan része, amit nem tudtam lezárni, amit eltitkoltam mindenki előtt, és nagyon féltem attól, hogy ez most felpiszkálódik, hogy el kell mondjam. Nagyon hálás vagyok Istennek, mert – bár rövid idő volt – úgy érzem, hogy rengeteget gyógyultam, és el tudtam mondani olyan dolgokat is, amit soha életemben, senkinek nem mondtam el, sem édesanyámnak, sem a legjobb barátnőmnek, senkinek. Nagyon mély gyógyulást érzek már most, mintha egy hatalmas teher és lánc lehullott volna. Legnehezebben önmagamnak bocsátottam meg azok miatt, amit elkövettem magam ellen.

Sz. A.: Nagyon mély hála van a szívemben az Úr iránt, hogy elhívott erre a kurzusra is. Elsősorban a lelkigondozás az, ami nagyon mélyen megérintett. Úgy érzem, hogy teljes mértékben meg tudtam nyílni, le tudtunk menni a legmélyebb gyökerekhez, megtalálni a zűrt a lelkemben, ami okozta a problémát. Hat évvel ezelőtt még függtem az alkoholtól, cigarettától, most már ezektől teljesen mentes vagyok, Istennek hála. A legnehezebb volt magamnak megbocsátani azért amiért sok szeretett személynek fájdalmat okoztam viselkedésemmel. Még őrlődök magamban, nálam egy folyamat a megbocsátás. Voltak még kisebb bántások az életemben, amiket kaptam, de azok nem voltak olyan mélyek. Hálás vagyok az Úrnak, hogy itt lehettem.

L. S.: Engem a kurzus folyamán nagyon megérintett a lelkigondozás, mert meg tudtam teljesen nyílni, el tudtam mondani olyan dolgokat az életemből, amiket soha senkivel nem tudtam megosztani. Volt az életemnek egy olyan szakasza, amikor egy olyan ember bántott meg, aki nagyon sokat jelentett számomra, és ez okozta a legnagyobb fájdalmat, és maradandó sérülések keletkeztek a szívemben. Azt mondtam az Úrnak, hogy én ezt nem tudom megbocsátani, mert akkora mély a seb, és akkora fájdalom és gyűlölet volt a szívemben, amit nem lehet megbocsátani. Áldás és hála az Úrnak, hogy ma már meg tudtam bocsátani annak az embernek, és egy nagy kegyelem, hogy tudtam imádkozni érte.

Gy. Gy.: Nagyon örülök, hogy itt lehettem, mert sokat segített ez a hétvége. Az egyik legnagyobb felismerés a lelkigondozás során az volt, hogy édesapámat egyfajta bálványként szeretem, mert tényleg a mai napig is nagyon fontos helyet foglal el az életemben, de volt olyan időszak, amikor magam elé, és mondhatni a Jó Isten elé helyeztem őt, hogy már túlzásokba estem. Erre rájöttem, és  most próbálom átértékelni a kettőnk kapcsolatát, mert ez valamilyen szinten már nem egészséges. Természetesen még sok más felismerés is volt, mint a fehér mágia, a vízvetés, a lekopogás, a horoszkóp, álmosönyv, ezek olyan természetes dolgok voltak az életemben, és olvastam, alkalmaztam, meg se gondoltam, hogy bűn. Rájöttem arra, hogy a bűneim köteléke volt az, ami elfordított Istentől, és tinikoromban, egyetemista koromban éltem olyan életet, amilyet, de hál’ Istennek, ezeket a kötelékeket elvágtuk, és most már teljesen Istenre tudok figyelni, Őt tudom hallgatni, imádni, és ez olyan jó érzés, hogy nincs már, ami elválaszt Tőle.

M. L.: A tanítások alatt az fogott meg, hogy a problémákat meg kell tudni oldani, ami nekem sajnos nem az erősségem. Ezt felismertem, tudom, hogy ez fontos dolog, nem lehet odázni, takargatni, szépítgetni, mert attól a probléma nincs megoldva és ugyanúgy megvan. Nekem ez nagyon fontos, hogy gyakorlatba tudjam ültetni, mert ha nem, akkor megnyomorítom magam egész életemben, a létem akkor egy üres járat volt. Saját magamnak is meg kellett bocsátani, mert elég sok gazemberséget követtem el, de megbocsátani más embernek is. Ha azt akartam, hogy tisztán menjek el innen, akkor annak is meg kellett bocsátani. Úgy érzem, őszintén megtettem. Biztos nem fogok a nyakába borulni, de állítólag nem is ez az elvárás :-).

 

Fülöp kurzus - Gyergyószentmiklós, 2015. augusztus 28-30.

A. M.: Évtizedeken keresztül azzal foglalkoztam, hogy nem vagyok szerethető, a testemmel voltak gondok, fecséreltem az időt és energiát arra, hogy ez se, az se volt jó, és ráébredtem, részben a Gyökössy Endre könyvei által, hogy testem a Szentlélek temploma, és pontosan így vagyok jó, ahogy vagyok, most pedig erre ráerősített a kurzus, hogy Isten így szeret, ahogy vagyok, nagyon szeret, mivel egyedi és megismételhetetlen vagyok. Szembesültem azzal, hogy a bűneim mennyire eltávolítanak Jézustól, és ez nagyon mélyen érintett, a Szentlélek munkálkodott. Amiről mindeddig nem volt igazán tudomásom, az a megváltás dolga. Ez egy nagyon nagyon jó dolog, hogy bűnösen oda tudok menni az Úr elé, elmondom, hogy gyarló vagyok, felismerem a Szentlélek által a gyengeségeimet, és mindezt oda tudom vinni  a gyóntatószékbe, ami elől is, hátul is a hátizsákomban bűnként ott volt. A közösséghez tartozás azért lett fontos számomra, hogy gyarapodjon a tudásom, cselekvő szeretetben működjön az életem, és továbbadjam ezt a tudást.

P. É.: Nagyon szükségem volt az Isten szeretetére, mert most tanultam meg magamat elfogadni úgy, ahogy vagyok. Nem vagyok tökéletes, de rájöttem, hogy nem a külső számít, mert hogyha én belül tökéletesnek érzem magam és tudom, hogy tökéletes vagyok, akkor az kisugárzik belőlem, és mindenki olyan tökéletesnek fog látni engem, amilyennek én hiszem magam. Rájöttem arra, hogy nem akarok a bűneim miatt távol lenni Istentől, nem akarok se kívül, se belül mocskos lenni. Elgondolkodtam azon, milyen lehet az én lelkem, amikor haragszom valakire, pletykálkodom, rossz gondolatok járnak a fejemben, és sorolhatnám. A tegnap megszabadultam, és kérem Istentől, a Szentlélektől, hogy ebben tartsak ki, mert meghalt értem a kereszten Jézus, ezért nem hiszem, hogy ne lennék annyira képes, hogy kitartsak.

M. S.: Nagy hála van a szívemben, hogy részt vettem ezen a kurzuson. Az, amit itt megtapasztaltam, az több minden tudásomnál. Tisztább lett az Isten-képem. Most már tudom, hogy nem csak akkor kell imádkoznom hozzá, amikor nagy bajban vagyok, vagy egy évben egyszer, mert állandó Isten-kapcsolat nélkül nem működik a dolog. Nagyon megérintett a bűneim általi eltávolodás: vagyis mennyire bűnös vagyok, és emiatt eltávolodok, és mennyire nehéz visszamenni, mert az ellenség nem hagyja, gátakat vet. Most tudatosult bennem a tanítások által, hogy mi is a helyzet. A Jézussal való kapcsolatom kellene még mélyüljön, remélem, sikerülni fog továbbra is mélyíteni. Megértettem azt, hogy másképpen nem megy, csak a Szentlélek által. Mert a Szentlélek működik az életemben, ha imádkozom és kérem a kegyelmét.

S. Cs.: Ismertem ezt a gondolatot, hogy Isten szeret, velünk van és soha nem hagy el, de  most egy kicsit jobban megértettem. És hogy elmondjam egész pontosan, ez a történet úgy valamikor 35 évvel ezelőtt kezdődött, amikor édesanyám teherbe esett házasság előtt. És akkor ott volt az abortusz gondolata, hogy nem kell neki gyerek, az egész életét elrontom ezzel. Én ezt megtudtam, mert el is mondta nekem. A tegnap ima közben azt éreztem, hogy a Jó Isten mutat egy anyaméhet, ahol én vagyok benne a fogantatás pillanata után. És azt éreztem, hogy annak ellenére, hogy el voltam utasítva édesanyám által, Isten szeret engem, és ezt a sebet be akarja gyógyítani bennem. Egész más megvilágításból értettem meg, hogy Isten valóban szeret ilyennek, amilyen vagyok, a problémáimmal, a gyengeségeimmel, betegségeimmel. Elmondhatatlan a hála a szívemben. Járok közösségbe, de most értettem meg igazából, hogy mennyire fontos a közösség. Eddig az volt bennem, hogy jó, hogy járunk, beszélgetünk, imádkozunk, vagy vannak témák, de most fogalmazódott meg bennem, hogy mekkora megtartó ereje van, és van egy döntés is benne, hogy igen, akarok aktív része lenni a közösségemnek, ahova járok.

K. Zs.: Azzal a vággyal jöttem ide, hogy egy nagyon szoros Istenkapcsolatom legyen. Az Élet a Lélekben szemináriumon már megtapasztaltam, hogy Isten nagyon szeret engem, én egy kis gyereke vagyok, Ő az apukám, és velem van minden percen. Ezt úgy képzeltem el, mint a szüleimmel: egy direkt kapcsolat. És nagyon vágytam erre. A dolgokról, amik itt elhagzottak mind tudtam külön külön, mert jó gyerek voltam és eljártam hittan órákra, de nem tudtam, hogy ha ezeket összerakom, akkor ezek nem csak leckék lesznek, hanem az élet maga, a boldog élet titka. A virág is egy nagyon szép és emlékezetes dolog marad az életemben, mert arra gondoltam, hogy ha a mellettem élő ember a virág, akkor én víz szeretnék lenni, hogy sok ember mellettem kinyíljon, megváltozzon és felfedezze Isten óriási nagy szeretetét.

K. E.: Számítottam arra, hogy ez a Fülöp kurzus egy nagy segítséget fog adni és továbblépést, de hogy ekkorát, arra nem számítottam. Úgy érzem, hogy most az egész életemet képes vagyok átadni Istennek, befogadni az Ő segítségét és megalázkodni, azért, hogy tudjon segíteni rajtam, mert a büszke emberen nem tud. Rájöttem, hogy a bűneim miatt nem ostoroznom kell magamat, egyszerűen tovább kell lépni, mert aki nem lépik sehova, nem próbál előre haladni, az nincs is, ahogy megbotoljon. Aki nem csinál semmit, az nem is tévedhet. Nem a Jó Isten büntet a bűneinkért, hanem a bűnöknek egyszerűen következménye van. Megéri bűnök nélkül élni, mert olyan élet lett felkínálva nekünk, amikor ezt a döntést meghoztuk, amely amellett, hogy boldogságot jelent, segítség is könnyebben túllépni a problémákon.

 

Megkülönböztetés kurzus - Hargitafürdő, 2015. július 15-19.

F.  E.: A kurzus alatt rengeteg dolgot felismertem, leginkább azt, hogy a Sátán mennyire taktikázott az én életemben. Olyan taktikákat használt, annyira aljasakat, hogy ledöbbentem. A szüleim, a barátaim, környezetem iránti szeretetemet, de legfőképpen az édesapám iránti szeretetemet használta fel arra, hogy eltérítsen engem az Isten útjáról. Édesapám mindig rengeteget dolgozott értünk, és bennem volt az, hogy ha ő ennyit dolgozott értem, akkor én hálával tartozom neki, és azt kell csinálnom, amit ő elvár tőlem. Megértettem végre azt, hogy ez nem igaz – és ez hatalmas szabadulás volt. Hogyha engem valóban szeret, akkor azt akarja nekem, ami a legjobb, és nekem az a legjobb, amit az Úr akar.

Sz. K.: Az jött le számomra, hogy a haláltól nem félni kell, hanem a halálon túl kezdődik az új élet, az igazi élet, amire ez a földi élet egy felkészülés. Lepergett előttem az, hogy minden kérdésem ott értelmét veszíti, tehát ezek a földi dolgok, amiért folyton aggodalmaskodunk és azt hisszük, hogy minden ezeken múlik, ott érvénytelenné válnak. Bizonyos dolgok az életben, amik adódnak, mennyire formálnak, és az ige ismeretében mennyire ki tudnak teljesíteni. Javamra válik, hogy jobban megismerjem Isten arcát, és tudjam, hogy mi az, ami ezután vár rám. Az öröm érzése volt bennem, és nem a szomorúság. Megmaradt bennem az, hogy „Ne aggodalmaskodjatok”, mert Ő mindenről gondoskodik, amire nekünk pont abban a pillanatban szükségünk van. Se később, se hamarabb, hanem pont amikor annak ott kell lennie.

L. P.: Nagyon sok minden volt, amiről már tudtam, de valahol megragadt, és most sokkal erőteljesebben, tisztábban és hangsúlyosabban feljöttek ezek a dolgok. Megértettem, hogy a harcban nem viselkedhetek sose úgy, mint egy néző, ez nem lehetséges. Legyek éber akkor is, amikor szívesebben lazítanék. Ne feledkezzek meg arról, hogy mi motivál a cselekedeteimben, és minden állapotban Jézus legyen az első, akihez fordulok, és akiben megmaradok.

D. I.: Amíg idejöttem a kurzusra, nagyon nagy káosz volt a fejemben, eléggé stresszben voltam. Amikor elmentem a misére is, volt amikor oda tudtam figyelni, volt amikor nem. Itt értettem meg, hogy ez a gonosztól van, az ellenség az, aki káoszt csinál és nem hagyja, hogy hallgassak a lelkiismeretemre, és hogy logikusan gondolkozzak. Megértettem, hogy a gonosz milyen taktikákat használ. De rájöttem arra, hogy Isten se hagyott el, Ő is harcol értem, bátorít, testvérek által, imában. Ez visszaadta a reményemet, hogy Isten útján járjak.

P. E.: Ez a kurzus segített megkülönböztetni az ellenség támadását és a Szentlélek sugallatait. Megerősödött bennem, hogy ne féljek az ellenségtől, mert az Úr velem van mindig, és elhívására bátran mondjak igent. Vállalom a Vele való életet, a megbízást, szolgálatot az Ő nagy nevéért.

V. T.: Elhatározásom, hogy nemet mondjak az ellenség csábítgatásainak, és újra vágyok növekedni a tökéletes alázatban.

Sz. A.: Megértettem, hogy fontos dönteni a jó tábor mellett, és hogy minden apró bűn, hazugság is mennyire súlyos lehet. Megerősödött bennem, hogy Krisztus katonája akarok lenni, kitartó, határozott és radikális. És hogy nagyon komolyan akarom venni a kapcsolatomat Istennel.

P. V.: Megértettem, hogy komoly harc folyik a lelkemért és a körülöttem lévőkért, és én nem engedhetem meg magamnak semmiképp a langyosságot: vagy Jézussal vagy ellene vagyok. Ki kell állnom érte. A gonosznak pedig nagyon jó taktikái vannak, még Isten igazságait is fondorlattal kihasználja, ha mást nem tehet, elferdíti. Rájöttem arra is, hogy nem szabad aggályoskodnom.

A. I.: Megértettem, hogy nincs középvonal: jó (Isten) van és rossz (Sátán), és a szabad akaratunkból eldönthetjük, melyiket választjuk. Nagyon oda kell figyelni a lelkiismeretünkre, gondozni kell! Szükég van zsínormértékre – ez pedig Krisztus szeretete. Arra a következtetésre jutottam, hogy törekednem kell, hogy az életem evangélium legyen, és a kimondott szavaim imádságok legyenek.

P. B.: Megértettem, hogy nem lehetek középpályás. Ahhoz, hogy Isten oldalán megmaradhassak, alapfeltétel a vele való kapcsolat ápolása. S mivel a Sátán a hazugság atyja, mindig próbálkozni fog, hogy eltávolítson Istentől.

 

Lelkigondozói kurzus - Szováta, 2015. június 18-21.

K. A.: Nekem az volt a legnagyobb gondom, hogy soha nem kértem bocsánatot gyerekkorom óta senkitől, a szüleimtől sem. Ha édesanyám bármire kért, mindenre azt, mondtam, hogy nem. Végül mentem, csináltam, de előbb azt kellett mondjam, hogy nem. S akkor a feleselésért is kaptam. Folyamatosan kialakult bennem, hogy én bizony nem kérek senkitől bocsánatot. Az idő elteltével sok minden felgyűlt, amiért tényleg bocsánatot kellett volna kérnem, de nem tettem. El kellet teljen 60 év, hogy én most először bocsánatot kérjek.

B. T.: Megfelelési kényszerből és téves meggyőződésemből adódóan nem haragudtam ez emberekre olyan erősen soha, de magamra annál jobban. Tehát mindig úgy fogtam fel, hogy rossz emberek vannak jó sokan, de hogy én megengedtem nekik, hogy hülyének nézzenek, vagy átverjenek, ezért én vagyok a hibás. S akkor olyan szépen tudtam magamra haragudni és gyötörni magam evvel évekig. Nem is gondoltam soha, hogy az ember önmagának tud a legnehezebben megbocsátani. Ami új, az, hogy ebből ki lehet gyógyulni ilyen mélységesen.

D. F.: Traumás családból származom, traumás gyermekkorom volt, traumás a felnőttkorom. Sokszor teher, hogy én oldjam meg a dolgokat, én döntsek, én csináljam, vért izzadok, de ez nem látszik meg, mert kívül nem mutatom, kívül szép vagyok, de belül összeroncsolt. Magamnak nagyon nehéz volt megbocsátani, mert magammal nagyon kemény vagyok. Egy kicsit még burokban érzem magam, de a közösség segít, hogy felszabaduljak, ott lehet bulizni, kitombolhatom magam, bár még ezt nem engedtem meg magamnak teljesen.

B. M.: Bár azt hittem, hogy letudtam a sérüléseimet, elég sok jött fel a tegnap. Nagyon megérintett, hogy a nyelvemmel milyen könnyen áldást vagy átkot tudok mondani az emberekre, ez nagyon elmélyült bennem. Nekem a megbocsátás nagyon könnyen ment és a bocsánatkérés is.

 

Fülöp kurzus - Székelyudvarhely, 2015. május 29-31.

M. Cs.: A családom már elvégezte a kurzust, és egy fél éve ezért imádkozunk, végül úgy éreztem, most már rajtam a sor. Hála a Jó Istennek, hogy ez bekövetkezett. Minden nagyon csodálatos volt. A bűn téma dinamikáján keresztül megtapasztaltam, hogy nem a diplomák számítanak, hanem, hogy tudjuk elfogadni egymást olyan bűnösen, beszennyezve is, amilyenek mind vagyunk.

P. K.: Pénteken nagyon fáradtan érkeztem. Az első visszaigazolás már jött is az elején, amikor bemutatkozni kellett: nem akartam nagyképűen odavágni, hogy felfrissülni jöttem, inkább a rákövetkező gondolatomat osztottam meg. S erre Emília azt mondja, hogy egy felfrissülős tapssal ajándékoznak meg. Hát valaki nagyon belelátott a fejembe! Aztán jöttek az előadások, megértettem, hogy Isten szemében mind egyformák vagyunk, és nagyon megérintett, hogy Istennek úgy vagyunk tökéletesek, ahogy  vagyunk. Lehet, hogy Istennek rossz az ízlése, de neki ez tetszik! Ledöbbentett az, hogy valaki beismeri nagy bűnként azt, hogy tisztátalan kapcsolatban élt. Én is éltem tisztátalan kapcsolatban, de nem éreztem bűnnek, hisz jár nekem, Isten adta, szeressem, élvezzem. Számomra  ez nagyon fontos volt, mert, mint mindenki, a bűneimet szennyesként takargattam, félreraktam a sarokba, hogy ne lássák. Inkább azt lássák, milyen jól nézek ki, diplomás vagyok, tudok teljesíteni. Most felvállaltam, hogy miket gondolok, miket mondok, miket érzek, miket hallok, felvállalom, hogy bűnös vagyok, temérdek bűnöm van, elismerem. Felismertem, hogy nem szabad meghaljak anélkül, hogy ismerném a Bibliát. A megtérés és a kiscsoportos gyakorlatok szenzációsak voltak számomra, s az, hogy kimondom mások előtt, hogy >> Uram, kérlek, bocsáss meg! Ilyen vagyok! Elkövettem, megbántam, és köszönöm, hogy kifizetted! << És elfogadom az ajándékot, nem félredobom a sarokba. Eddig lehet, hogy félreraktam, mert csak sajnáltam Jézust, hogy szegény meghalt, megverték, koronát raktak, s szegénynek milyen nehéz lehetett, de azt nem fogtam fel istenigazából, hogy értem tette és legyek hálás érte, és szeressem ezért. Higgyem el, hogy az én Istenem nem büntető Isten, aki felhízlalt, mert hitvány voltam, hanem szeret, Ő így is szeret, mindegy, hogy van-e rajtam plusz kiló vagy nincs. Jézus meghalt a kereszten, hogy én itt lehessek, hogy szeressem és szerethessek mást is, magamat elsősorban. Nekem nagyon új volt a Szentlélek. Eddig ha Istenre gondoltam, akkor volt Isten, volt az Ő Fia, aki egy kicsit kisebb Isten, s akkor valahol volt a Szentlélek is. De annyira felszabadított, amikor imádkoztunk, egy akkora békét éreztem, hogy tudtam, hogy itt van. Most úgy érzem, hogy lesz erőm, és meg fogom tudni különböztetni a Szentlélek és az ellenség hangját.

M. É.: Mindig az volt a vágyam, hogy megtapasztaljam Isten jelenlétét, hogy érezzem, hogy ott van, vagy csak valamit érezzek. Mert jártam imacsoportba, templomba, vagy amíg imádkoztam is, nem éreztem semmit. A tegnap, amikor átadtam magam Jézusnak, úgy éreztem, valami forróság töltötte el teljesen a bensőmet, aminek persze nagyon örvendtem, s ez folyamatosan tartott. A Szentlélek volt az, ami új volt számomra, még sosem imádkoztam a Szentlélekhez. Ez nekem nagyon új volt, hogy hívjam a Szentlelket, Ő segít, kell hallgatnom a Szentlélek sugallatára. A Bibliát egy keveset olvastam, ezért volt még idegen számomra a Szentlélek, de itt megértettem, hogy miről szól, ki a Szentlélek. Hálát adok a Jó Istennek, hogy itt lehetek, és mindenkinek, akit megismerhettem.

Cs. T.: Nagyon tetszettek a tanítások és főleg az, hogy mindig volt megtapasztalási lehetőség, jobban megértettem ezáltal a tanításokat. Nagyon megértettem, hogy mi is a bűn, mit kezdjek vele. A Szentlélekkel is úgy voltam, hogy tudom, hogy Ő van, hallottam, hogy lehet kérni, persze Pünkösdkor ünnepeljük, de azon kívül, hogy mikor hívhatom, és miért jó, nem tudtam. Igazán ezt most értettem meg, s azt is, hogy vannak ajándékai. Még nagyon tetszett a közösség megtartó ereje, hogy milyen egy igazi krisztusi közösség, meg a szemléltető gyakorlat is. Megfogott az, hogy a közösség az, amely meg tud tartani azért, hogy meg tudjak maradni Krisztusban.

B. J.: Már egy éve járok a Forrás közösségbe, és hallottam a Fülöp kurzusról. De egy dolog hallani és egy másik dolog megélni. Annyira tömör volt, hogy este, amikor hazamentem, akkor csak sírni tudtam. Odajött a lányom, megkérdezte, hogy >> Miért sírsz, anya?<<, és én csak annyit tudtam mondani, miközben megöleltem: >> Csak azért, mert annyire szeret az Úr Jézus.<< És olyan édes volt, mert azt mondta: >> Én is szeretlek, anya!<< Annyira érzem, hogy él az Úr Jézus, és minden percen ott van velünk, csak kell hívjuk és beengedjük a szívünkbe.  És én a tegnap beengedtem teljesen. Úgy érzem, nincs ennél fontosabb, hogy engedjük be, hogy fény legyek a családomnak és a környezetemnek. Amikor a bűnről volt szó, én is rájöttem, hogy olyan bűnös ember vagyok. Amikor a Szentlélekről beszéltek, és a testvérek átöleltek, és láttam, hogy olyan szeretettel és tisztán imádkoznak értem, én meg tudtam nyitni a szívemet előttük. Annyira éreztem a melegséget, és annyira felemelő volt ez az egész hétvége, hogy bárcsak még egy napot tartana. Már nagyon várom a következő kurzust, de addig is remélem, hogy a családomnak és környezetemnek lámpás tudok lenni.

 

Fülöp kurzus - Szováta, 2015. április 10-12.

B. I.: Minden új volt és minden meglepő. Volt, amiről hallottam, tudtam, de azt hiszem, befogadni eddig nem igazán tudtam. Úgy jöttem ide, hogy kerestem a segítséget az elfogadáshoz, megbocsátáshoz az emberek felé. Most értettem meg, hogy először Istennel kell kiengesztelődnöm, ez a fontosabb, s persze, utána azzal is, akivel vannak lerendeznivaló dolgaim. Nagyon megnyugtatott, hogy van valaki, aki tényleg elfogad, mert az utóbbi időben nagyon magamra vettem azt, hogy én le vagyok írva. Az utóbbi időben nemhogy megtapasztaltam volna, de nem is tudatosítottam, a gondolataimból is kiveszett az, hogy Isten szeret. A második dolog, amit tudatosítottam, hogy ott van a bűnös hajlam, nem kibúvóként, mert nem arról van szó, hogy nem kell semmit tenni, mert kell tenni és nehéz lesz. De nem vagyok csak én személy szerint a hibás. Mindig úgy gondoltam, olyan jónak születünk, nincs ott semmi bűn, de ugye ez mégis elromlott, elromlottam. Akivel még megismerkedtem, az Jézus és a Szentlélek. Én soha nem imádkoztam Jézushoz és Szentlélekhez. Ha valahogy megfogalmaztam az imát saját szavaimmal, akkor az Istenhez szólt vagy a Szűzanyához. Nem volt nekem elképzelésem Jézusról. Istenről igen, s örültem is az első nap a képnek – Isten tenyerén -, mert ez volt a leghatározottabb képem, amit Istenről mindig el tudtam képzelni, hogy ott vagyok a tenyerén, ha baj van, megkucorodok a tenyerén. Most viszont kell tanuljam, és valamennyire már magamévá tudtam tenni, hogy Jézushoz is imádkozzam, de a Szentlélekkel még bajban vagyok, még ismerkedünk. Azt már tudom, hogy mindez egyedül nem fog menni, mert eddig sem ment, pedig elég erős és kemény voltam, de kell a segítség. Nagyon jó volt megtapasztalni, hogy egy krisztusi közösségben könnyebben megnyílok, mert vannak haverok, akiket ismerek tíz éve, s mégsem mondtam volna el ezeket a dolgokat. Ez rengeteg erőt adott. Semmilyen más élethelyzettel vagy nyaralással nem cseréltem volna el ezt, hogy itt lehettem ezen a hétvégét.

S. P.: Úgy jöttem, hogy sok mindent tudok, mert sokfelé jártam, és tudtam azt, hogy még van, mit tanulni. Megérintett ez a gyakorlatiasság, hogy például a közösség is mennyit jelent. A Szentlélekkel való kapcsolat mindig érdekelt engem, mert sokat szolgáltam a dicsőítésben mindenfelé. Kértem is Istentől, hogy vegyen körül az ő erejével, szeretetével, és hogy Szentlélekben járjak, és az embereket érintse meg. Az este viszont nagyon megérintett, amikor imádkoztak értem a nyelveken szólásért, és úgy hiszem, megkaptam. Egy örömöt adott nekem, a misén is örömet éreztem a szívemben. Az fogalmazódott meg bennem, hogy ne vádoljam önmagamat, mert lehet, hogy sokszor nem bocsátok meg magamnak. De a Sátán az, aki vádol, Isten nem ezt teszi. Szeretnék kiteljesedni a szolgálatban, ne legyek erőtlen, jobban ki tudjak bontakozni, mert eddig ez meggátolt a szolgálatban.

B. E.: A legelső dolog az, hogy én most nagyon lelkes vagyok, jön, hogy átadjam, alig várom, hogy hazamenjek, és ha nem is tudom elmondani, de csak örüljek, valamit adjak, mert ez olyan jó volt és rendkívüli, hogy ezt meg kell osztani. Azon kívül, ami nekem letisztult a hétvégén, az Jézusnak a helye az egész kereszténységben, vagy a Bibliában. Rendben van, hogy Isten teremtett minket és Istenhez imádkozunk, de Jézus hogy jön a képbe? Miért kellett jöjjön, meghaljon, keresztre feszítsék, mi adott neki okot arra, hogy megváltson? Most megértettem, letisztult bennem, s ennek nagyon örülök. Ami még nagyon megütötte a fülem, az a bűnös természet volt, mert mindig kritizáltam az embereket, akár papokat, vagy akik szolgálnak, hogy ők hívők, szolgálnak, és mégis hibáznak. Én nem mertem felvállalni, hogy keresztény vagyok, hogy hiszek, mert volt bennem egy olyan érzés, hogy ha megbotlok, akkor ujjal mutogatnak rám. S ez azért volt, mert én is ezt csináltam. Most nagyon mélyen megértettem, hogy mindenki bűnös. Van Isten és van a bűn, és mi tudatosan kell Istent válasszuk. Ha nem választunk tudatosan, akkor elmegyünk a bűn felé. Alapjában mindenki a bűn felé tart, tudatosan mi kell válasszunk, és ez a választás is nagyon intenzív dolog, nem csak elbillegünk itt-ott. S ami elhangzott a megtérésről, az is nagyon erős nyomot hagyott bennem: nem elég az, hogy hiszem, s magamban megélem, hanem ezt merjem felvállalni és kifejezni, hogy emellett kitartok, s nekem ez a hitem. Ez nagy megerősítés volt számomra, mert pont a múlt héten szó volt a vallásról, és kérdezték, hogy te vallásos vagy-e? Mondtam, hogy igen, hát megkereszteltek, de igazából nem úgy gondoltam, mintha most megkérdeznék, mert most már tudnám biztosra, hogy igen. Mert most megértettem, hogy mit jelent.

P. A.: Én csak a héten hallottam először a Fülöp kurzusról, és nagyon tetszett az, hogy gyakorlatias volt, nem olyan, hogy bemegyünk egy templomba, s ott egy pap prédikál; nem bizonyos szertartás szerint, hanem mondhatnám, hogy így a 21.században egy 3D-s istentisztelet volt. Nagyon tetszett. Megragadott az, hogy Isten szeret úgy, ahogy vagyok, nem kell megfeleljek senkinek, főleg Neki nem. És Isten akkor is szeret, amikor bűnt követek el, mert lehetőséget adott, hogy visszakerüljek a Ő szívére.

O. P.: Pénteken elmondtam, hogy a kíváncsiság hozott ide, tényleg semmit se tudtam a Fülöp kurzusról, de gondoltam, hogy a hittel kapcsolatos dolgokról fognak itt beszélni. Értelemmel sok mindent követtem, és remélem a szívem is itt volt, és hogyha most még nem is tudom, remélem, hogy ott is nyomot hagyott sok minden. Az Isten szeretetéből megértettem, hogy nem Ő vádol. Mennyire tisztába kellene tenni a gondolatainkat, hogy tudjuk, most éppen ki utasít, ki irányít, mert nem is gondoltam volna, hogy a gonosz jár-kel, és elrabol. De ilyenformán legtöbbször ő van körülöttünk és nagyon elnyomja azt, hogy belülről még ki is az, aki irányíthatná az életünket. Nagyon jók voltak a szemléltető módszerek és eszközök. Vasárnap reggel, amikor láttam az üres helyet a szíven, gondolkodtam, hogy még mi jöhet. Arra gondoltam, hogy ott biztos az van, hogy: az ember. De nem hittem volna, hogy nem egy ember, hanem egy közösség kell oda. Több mint négy éve vagyok Szovátán, és nem tudtam azt, hogy az egyházi közösségen kívül vannak-e kisebb csoportok vagy nem, habár a hirdetésekben hallottam, de gondoltam ez nem nekem való, nem nekem szól, vagy egyáltalán hogy álljak be én idegenként oda. Talán a kiváncsiságom miatt derült ki, hogy igenis én bekerülhetek egy szovátai csoportba, vagy legalább megnézem, miről van szó. S ezért vagyok hálás ezért a kurzusért, és hogy bekerülhetek egy csoportba, amely támogat abban, hogy tovább éljek.

D. F.: Úgy érzem, olyan vagyok, mint az a fiatal, aki megkérdezte Jézustól: Mindent megtettem az életben, mit kell még csináljak? Különböző csoportokba jártam otthon, s a Mentő Misszióhoz mindenhonnan jönnek emberek, például Székelyföldről, Kézdivásárhelyről, s mind mondták: Fülöp kurzus. Nem tudtam, mi az, de ezek az emberek mind ragyogtak, s megváltozott az életük. S én, aki pap-családból származom és szent életet éltem és élek, nem tudtam, hogy micsoda, de tudtam, hogy kell jöjjek, mert földi pokolból jöttem. Most kiújultnak érzem magam, kaptam új dolgokat is, mert kerestem. Mondtam, amikor jöttem, hogy Jézust keresem, magamban is, bennetek is, és igen, most már látom Jézust mindegyiketekben, mert hagytam, hogy Ő átformáljon. Soha nem volt szabad egész életemben táncoljak, diszkóba nem jártam, szórakozni, bulizni semmiképpen, de most lehet, felemelhetem a kezem, bulizhatok hallelujázva. Ezt rég keresem, de azt hittem ilyen csak Amerikában van, egy nigger csapat, ahol Halleluját mondanak, Romániában nincs. Hát nekem ez nagyon tetszik, hogy szabadságra bátorítotok, s én ezért jöttem, hogy minden sejtemmel, mindennel, ami bennem van, ami körülöttem van, ami én vagyok, mindenben legyen Isten, Szentlélek. Vágyom, hogy az Úr úgy változtassa mindannyiunk életét, hogy úgy tudjunk, úgy tudjak tovább menni, hogy lássák, érezzék az emberek, ha nem is mondok semmit. Vigyem tovább ezt a lángot, ezt a jó érzést, ezt a melegséget, szeretetet, amit kaptam általatok is. Megértettem, hogy az a közösség, amire szükségem van, az Jézus-központú közösség.

 

 

Fülöp kurzus - Gelence, 2015. március 27-29.

F. L.: Az elmúlt 3 nap engem megtanított arra, hogy tudjak szeretni még jobban. Én hittem, tanultam iskolában, vallásórákon, de ami most nagyon megérintett az, hogy Jézus értem feltámadt.

K. K.: Most értettem meg igazán, hogy mekkora adomány, hogy gyermekedet feláldozod. Az Atyától mekkora ajándékot kaptunk, amikor saját Fiát adta a mi bűneinkért! Végig éreztem a Szentlélek erejét, mert vagy sírtam vagy kacagtam.

N. L.: Úgy jöttem ide, hogy majd lesz valahogy, minusszal nem megyek haza, csak plusszal. Nagyon jól éreztem magam e három nap alatt. Isten szeretetéről tudtam, mert otthon van egy képeslap, amelyen azt írja, „Isten szeret téged!”, s abba mindennap beleakad a szemem. De megértettem, hogy a bűnös állapot elszakít Istentől. A Szentlélekről tudtam meg most többet, és az fogott meg, hogy sokszor többet ér egy olyan ima, hogy behunyom a szemem, s ha nincs időm imádkozni, akkor egy rövid csendben, belső imában Istenre figyelek, mintsem elmondani egymás után sok kötött imát monotonon, oda nem figyelve.

K. T.: Úgy érzem 180 fokot fordultam. Tudtam, hogy a Szentlélek létezik, de sohasem kértem, hogy jöjjön és segítsem. Kértem Jézust, kértem Istent, Mihály arkangyalt, őrangyalt, de a Szentlelket különösen nem. Most megértettem, hogy mennyire fontos Ő is. Nem értettem eddig, hogy ha Isten ennyire szeret minket, akkor miért van annyi betegség, szenvedés, és most értettem meg, hogy hogyan is működik a bűnös állapot. Most már tiszta mosoly vagyok. Nagyon sokat nyújtott ez a kurzus.

O. K.: A legnagobb élményem szombat este volt, amikor Béci és a tiszti imádkoztak értem, és mondta Béci, hogy amikor hazamegyek, mégegyszer gondoljam át ezeket az eseményeket. Amikor hazamentem, este lefeküdtem és kezdtem imádkozni, és kértem Istent, hogy töltsön be. Azt hiszem, hogy ennyire közeli élményem még nem volt Istennel. Örülök, hogy itt lehettem veletek, és részese lehettem ennek a csodának, hogy ennyi emberrel együtt dicsőíthettem Istent.

G. E.: Úgy érzem, nagyon nagy dolog történt velem. Egy ideje azt érzem, hogy az életem jó vágányon van, meg vagyok elégedve, minden szép. De mégis sokszor azt érzem, hogy van egy nagy adag üresség. Tényleg csak ennyi ez az élet, erre vagyok teremtve? Sokszor van bennem harag, amit nem tudok legyőzni, káröröm és más bűnök. Tehát éreztem, hogy hiányzik valami. És most úgy hiszem, megkaptam azt, ami hiányzik. A Szentlélek ismeretlen volt, bár ésszel felfogtam, hogy van, de nem tapasztaltam. A sofőrvizsgán, amikor nagyon ideges voltam, a testvérem mondta, hogy hívjam a Szentlelket, de én még nem is tudtam, milyen Szentlelket, hiszen én imádkozom Istenhez, Ő megsegít. Kicsit kacagtam magamban, s mondtam, hogy te hívjad helyettem, ha akarod. Most megértettem és meg is tapasztaltam, hogy egy nagy erő és nagy segítség. Most már nem csak elhiszem, elfogadom, hogy Ő a harmadik személy hanem valamivel több, és közel tud jönni hozzám

 

 

Fülöp kurzus - Marosvásárhely, 2015. március 6-8.

T. E.: Pénteken az volt az érzésem, hogy beestem ide, nem voltam ráhangolódva, és egy kicsit nehéz volt. De szombaton egy döntést hoztam, és úgy éreztem, hogy ez a döntés nem csak az akaratom, az eszem, hanem éreztem, hogy tényleg szívből jön, mélyről jön, hogy mostmár tényleg szeretnék Jézussal menni folyamatosan, és nem csak időnként, mint ahogy például táborokban nagyon jól vagyok Istennel, nagyon jó dolgok történnek velem, és eltölt a Szentlélek, de most egy kicsit nyugisabb volt ez a pár nap. Nem volt az a „tüzijáték”, mint eddig, de ez a döntés volt a lényeg, a megbizonyosodás arról, hogy mostmár tényleg szeretnék Jézussal együtt járni.

X. B.: Az utóbbi időben egy könyv által Istennek egy új arcát vélem felfedezni, azt hogy Ő a meglepetések Istene. Ezen a hétvégén tapasztalhattam is Istennek ezt az arcát, hogy mennyire meglepő tud lenni. Három dologgal tudnám alátámasztani: az egyik – mint, gondolom, sokatok számára – a marosszentgyörgyi polgármesternek a tanúságtétele. Nagyon jó volt az, hogy nincs kemény dió Isten számára, nincs olyan ember, akit nem tud megérinteni, és hogy nekem is legyen türelmem, és fektessek be időt, hogy valamilyen szinten én is eszköz legyek az Ő kezében, vagy munkatárs. A másik a Szentlélekhívásnál volt, hogy milyen hamar és egyértelműen megmutattam, hogy milyen ajándékát kell kérnem, mire van szükség most az életemben. A harmadik pedig nagyon vicces: a tegnap nagyon feltöltődtem, meg este is sokáig beszélgettünk, és reggel nagyon fáradt voltam. Ezért azt mondtam magamban: sajnálom, én most vegetálni fogok, mint egyetemista koromban, amikor úntam egy-egy órát, és olyankor úgy kikapcsoltam. Mondtam, hogy a közösség témáról úgyis tudogatok. De nem. A Jóisten annyira vágyik, hogy megérintsen, elkapjon, kapcsolatba kerüljön velem, és megmutassa, hogy erre most figyelned kell, ez fontos az életedben, és Bécit használta is eszközként, mert nem hagyta, hogy ott szép lagymatagul üldögéljek, hanem segített megérteni azt, hogy a közösség területén nekem mire van szükségem, és mit tudok adni és kapni.

K. H.: Pénteken a bemutatkozásnál azt mondtam, hogy egy picit többet és erőteljesebben akarom megtapasztalni Istent. Ez ebben a formában nem jött össze, de úgy érzem mégis ennél sokkal többet kaptam. Minden témában magamra tudtam ismerni, de ami igazán megfogott, az Timinek a tanúságtétele volt, mivel én is pont ugyanabban az helyzetben voltam nem is olyan rég. A másik dolog az, hogy tényleg megértettem, hogy engem Isten feltétel nélkül szeret, és nekem ehhez nem kell tennem semmit.

B. Cs.: Rájöttem, hogy sok minden van, amit elfelejtettem az első Fülöp kurzus óta, és eszembe jutott minden témánál egy-egy dolog, de van egy jó dolog, ami  nagyon megérintett az első témánál, hogy a keresztény élet egy személyes kapcsolat Istennel. Ez annyira hideg zuhanyként ért, hogy bár megyek templomba, ifibe, közibe, nem ettól leszek én keresztény, inkább fordítva kéne legyen: a kapcsolatomból kellene eredjen az egész; ha Istennel vagyok, akkor Ő vezet rá ezekre.

S. A.: A dolgok, amik a hétvégén elhangzottak, nagyjából már ismerősek voltak nekem, de mivel ilyen „szájbarágósan” el lett magyarázva, minden kicsit világosabb lett, sok mindent jobban megértettem ezáltal, mert eddig nem tudatosultak a dolgok. Kiemelném például az első témát, hogy tudatosult bennem, hogy Isten örökké tartó, feltétel nélküli szeretettel szeret engem, s ez a szabadság érzését adja nekem. A megtérés szó szerinti értelmében pedig el kell térnem a bűneimtől, és gyakorlatilag mindig, amikor elhatározzuk, hogy a bűnünket letesszük, akkor megtérünk, tehát nem egy egyszeri dolog, hanem folyamatos.

S. E.: Engem is megfogott a szeretet, az, hogy értékes vagyok. Úgy tudtam, hogy értékes vagyok, ha kapok visszajelzést, hogy ’Igen, ez jó volt’, vagy akármilyen apró kis gesztust. De valójában hajlamos vagyok kicsit depis lenni, hogy azért talán nem is vagyok olyan jó. Jó volt ezt megrágni, hogy önmagamban is értékes vagyok, s nincs feltétlenül szükségem arra, hogy értékeljenek. Minden témát átéltem, mindegyik mondott valamit. Volt, ami más megvilágításból jött át, mint eddig, volt amivel találkoztam már, de adott egy pluszt: azt, hogy ilyen gyakorlatiasan volt minden felvázolva, bemutatva. A legújabb talán a Szentlélek téma volt. Tudtam, és tudom, hogy van, de sose foglalkoztam vele, sose fordultam hozzá imában. Tehát nagyon jó volt, de azon gondolkodtam, hogy hogyan építem be az életembe. Hiányérzetem volt, amikor este hazamentem, mert arra gondoltam, hogy az viszont nem jó, hogy csak én tapasztaltam ezt meg. Annyi ember eszembe jutott, akinek jó lett volna, hogy itt legyen, és milyen jó lenne, ha tudnék neki adni belőle. S kérdések is merültek fel bennem. De mi van, ha nem véletlenül érzem ezt? S ha így van, akkor tudom-e, hogy mit kezdjek vele, jól fogom-e csinálni, ha esetleg most imát vállalok? Vagy mi van, ha egyszer titokban beíratom egy ilyen kurzusra? Nem tudom igazán, hogy hogy lesz holnaptól, mit fogok tenni, de remélem, hogy a mag, ami el lett vetve, kicsirázik, és tudok igazából adni másnak is abból, amit én megéltem.

M. I.: Egy kicsit szégyeltem magam, mert úgy jöttem ide, hogy ’Istenem, most megint valamire elhívsz, lesz egy ilyen nagy durr, és utána nem fog változni bennem semmi’. Nem voltam teljesen nyitott erre az egészre, körbeépítettem magam falakkal, nem akartam semmiféle kapcsolatot sem, csak úgy ellegyek. Persze Isten folyamatosan szólított és személyesen hozzám szólt. Mindig arra vágytam, hogy Isten engem személyesen megszólítson, és itt éreztem ezt meg. Persze még volt bennem, hogy ha sírnom kellett, akkor leállítottam magam, és kezdtem építgetni a falakat. Így ment addig, amig már nem bírtam, és odamentem, hogy imádkozzanak értem, hogy ledöljön ez a várfal, mert tudtam azt, hogy nem jó így. Ott tapasztaltam meg Istennek a csodálatos szeretetét, és hogy mennyire felemelő tud lenni, és hogy elfogadja azt a  kicsiny hitemet, úgy ahogy vagyok, és így szeret. Ott kezdtem kinyílni, ott engedtem be igazából a Jó Istent. Aztán megértettem azt, hogy nem úgy van, hogy megtapasztaljuk Istent és akkor másnap előveszem a Bibliát, és rózsafüzért fogok mondani, és nagy elhatározásokkal nekilendülök, hanem ez egy folyamat, és a Jó Isten türelmes, várni fog rám, mindig ott van velem és végigkísér. Az is megfogalmazódott bennem, hogy akarok menni közösségbe, hogy nem akarom, hogy eltávolodjak, mert érzem a közösség megtartó erejének a hiányát és szükségességét, amikor kimaradok a találkozókról.

 

Lelkigondozói kurzus - Csíkszereda, 2015. február 19-21.

A.R.: Számomra a legújszerűbb dolog az volt, hogy meg kell bocsátani Istennek. Gondolkodtam is, hogy milyen dolog, hogy Istennek kell megbocsátani. De hát nagyon sokat lázadoztam Isten ellen, mindig, amikor valamilyen problémám volt, azt mondtam, ’Istenem, Te nem is szeretsz engem’, ’Istenem, ezt miért engedted meg?’, folyamatos lázadozásban voltam. Amikor kicsit rosszul alakultak a dolgok, nem magamat, hanem mindig Istent hibáztattam. Legnehezebb megbocsátani a szüleimnek volt. Apukámnak a Fülöp kurzus után próbáltam megbocsátani, mert elváltak, bántalmazás, alkohol-fogyasztás, apahiány - ezek jelen voltak az életemben, és a Fülöp kurzus után mondták, hogy próbáljak megbocsátani apukámnak. Hát, úgy érzem, sikerült megbocsátani, mostmár a harag, a düh, amit iránta éreztem, átalakult inkább sajnálattá. Nehéz volt ugyancsak megbocsátani anyukámnak. Ő nevelt fel, de mindig lázadtam, mert mikor rossz jegyet kaptam, vagy nem sikerült az érettségim, azt róttam fel, hogy amikor kicsi voltam, miért nem tett oda tanulni, vagy miért nem büntetett meg, hogy rossz jegyet kaptam, mert lényegében sose volt az, hogy engem megszidtak azért, mert rossz jegyet vittem haza, vagy küldtek volna tanulni. Ha akartam, tanultam, ha nem akartam, nem tanultam. S emiatt nagyon sokat vádoltam anyukámat. Ezért most neki volt a legnehezebb megbocsátani.

K.L.: Sok csodálatos dolog történt, elindultam egy más vonalon a feleségem felé, más szemszögből nézem, a jelenlegi helyzetben értékelem, nem azt, hogy milyen volt menyasszonyként, vagy tegnapelőtt vagy holnapután, hanem most szeressem és elfogadjam. Az irgalmasság szövetségében ez a fajta összefoglalás olyan új dolog, amit még nem hallottam sehol soha. Tehát nagyon nagy ajándék a feleségemhez való viszonyulásnak az új módon való megnyilvánulása. Édesapámnak volt nehéz megbocsátani, mert a nevelési elveivel nem értettem egyet, lázongtam ellene, s nem egyszer meg is mondtam, hogy egyszer majd megnövök, s ...Hálistennek, megnőttem, de nem tettem meg, amit igérgettem.

B.E.: Nekem újszerű volt a megbocsátás három iránya: nem csak úgy intézzük el, hogy megbocsátottam, s aztán hátat fordítok, hanem bocsánatkérés a személytől, Istentől, áldás az életére. Nagyon nehéz volt megbocsátani saját magamnak, mert nagyon sokszor leraktam a bűneimet, vagy azoknak egy részét, amit felismertem a tegnap, de valahogy mindig feltéptem, talán nem fogadtam el a megbocsájtást. A tegnap ez megtörtént, nagy szabadságot éreztem, remélem, meg is fog maradni. Most azt érzem, hogy akinek az Úr sokat bocsátott meg, az jobban szeret.

H.B.: Két dolog ragadott meg engem leginkább a hétvége alatt: az egyik az okkultizmussal kapcsolatos. Én mindig azt gondoltam, hogy egyáltalán nem foglalkozom ilyenekkel,  s nem is tudom, mi az, de nagyon szeretek olvasni, s kiderült, hogy olyan könyveket olvastam, amikben volt ilyen téma. S nem is foglalkoztam vele, hogy ez hatással volna az életemre, mert szórakozásból olvastam, s most döbbentem rá, hogy azért vizsgáljam meg, mit is olvasok, és miért is olvasom azokat a könyveket. A másik a konfliktuskezeléssel kapcsolatos, mert mi egy ilyen 'szönyeg alá söprős' család vagyunk, és egyáltalán nem beszéljük meg a dolgokat, s emiatt én nem tudok konfliktust kezelni, soha nem volt olyan helyzetem, hogy valakivel ordibáljak, vagy valakitől bocsánatot kérjek, hogy megoldjak egy konfliktust. Most jöttem rá, hogy nem szabad lenyeljem, mert ez akár az egészségemre is káros lehet. Voltak olyan esetek, hogy rosszul lettem vagy elájultam, és nem tudtuk, miért, s most jövök rá, hogy mind halmozom magamban a dolgokat, és nem mondom el embereknek, hogy megbántottak. Rájöttem, hogy ezeket nem feltétlenül ordibálással, de meg kell oldani. Legnehezebb megbocsátani a nagymamámnak volt, azért mert anyumék nagyon sokat dolgoztak, én pedig nagyon sok időt töltöttem nagymamáméknál, s emiatt gyerekkoromban kialakult, hogy nagyon számít a véleményük. Nagymamámnak az a mentalitása, hogy a vallás hülyeség, hogy össze kell hasonlítani engemet és az unokatestvéremet; igaz, hogy én voltam az első tanuló, én voltam, aki nem csinált hülyeségeket, de mindig az unokatestvérem volt a jobb, az ügyesebb. A másik hogy nagymamám szinte utálja édesanyámat, mert hogy elrontotta édesapámat, hogy nem engedi, hogy megigya az adagját minden nap, nem engedi, hogy szabad legyen és nem jól neveli a gyerekeit, s ezt folyamatosan közli is édesanyámmal, ami nagyon bántó számomra. De tegnap este képes voltam megbocsátani, és bár tudom, hogy nem fog változni, mert nem tudok változtatni azon, hogy ő így beszél anyummal, mert a természetéből adódik, de valamilyen szinten előre is meg tudtam bocsátani azokért, amik ezután fognak történni. Tudom, hogy ez egy folyamat, s még sokszor sérülni fogok ebben, de igyekszem ebben gyógyulni.

K.R.: Számomra nagy kegyelem volt, hogy elmehettem és részt vehettem a lelkigondozói kurzuson. Ami lényeges, hogy nagyon hitelesek voltak a tanítók, ráhangolódva Istenre, az Ő segítségével rávezettek azokra a dolgokra, amikben hiányt szenvedtem, sérültem. Emellett nem szabad figyelmen kívül hagyni azokat a jó beszélgetéseket, akár szervezőkkel, akár résztvevőkkel, amik ott lezajlottak szünetekben, ebédek alatt. A nyitottság, a belevaló keresztény magatartás, viselkedés, az őszinteség feldobta a hangulatom, könnyebben megnyíltunk, jól érezhettük magunkat.
Hálás vagyok Istennek, hogy megengedte, hogy ide eljussak, és megerősített bennem olyan dolgokat, amik által remélem később szolgálhatok ilyen kurzusokon, és részem lehet az Ő országának építésében!

 

Az élet nagy kihívásai kurzus - Brassó, 2015. január 16-18.

P.E.: Rájöttem, hogy már nagyon megérett az idő a változásra. De nem tudtam, milyen irányba, kihez forduljak. Rengeteg jó tippet találtam ezen a tartalmas kurzuson. Próbálni fogok az örömre törekedni.

Z.G.: Jó pár puzzle darab a helyére került. Most igazán tisztázódott le, mit is jelent és hogyan lehet konkrétan a zavaró gondolatokat félretenni az Istennel való kapcsolatomban, és mit vár tőlem most az Úr. Nagy megerősítést kaptam abban, hogy változtassam meg a hozzáállásomat a problémákhoz; megértettem, mit kell változtatnom az ima és a szolgálat területein is.

Cs.A.: Lehet, hogy a problémáim nem szűnnek meg az Istennek való átadással, de a hozzáállásom más lesz. Ne akarjak versenyezni és más lenni, hanem legyek önmagam. Ne egyedül akarjak mindent megtenni abban a meggyőződésben, hogy így biztos jól lesz megcsinálva, hanem merjek átengedni másoknak is feladatokat. Ne legyek többé olyan jó „vendégszerető, jószívű”, hogy amikor a félelem, a csüggedés, a kudarc kopogtat a szívem ajtaján, ajtót nyissak, hogy bejöjjenek, hanem egyszerűen csapjam be az ajtót.

P.I.: Megértettem, hogy a kudarc hozzátartozik az életemhez, és ez által erősödöm. A félelmet is le lehet győzni, ha az Urat hívom segítségül, ezért jobban szembe fogok nézni a félelmemmel. Ne hagyjam, hogy más mondja meg, ki vagyok! Eldöntöttem, hogy nem engedem sajnáltatni magam, és a döntés rajtam áll, hogy  kijövök a barlangból, és próbálom meglátni az apró örömöket is.

P.M.: Megértettem, hogy minden területet át kell adjak az Úrnak, nem csak bizonyos részeket. A kurzus segített abban is, hogy rájöjjek kudarcom okára. Döntés született bennem, hogy minden reggel behívom az Urat a tevékenységeimbe, amelyeket aznapra megterveztem, és este átgondolom a napomat, ezáltal felfigyelek, ha a stressz tüneteit észreveszem.

G.T.: Rájöttem, hogy mindaz, amiről a kurzuson szó esett, nagyon hamar velem is megtörténik vagy megtörténhet. De van kiút és van lehetőségem, hogy kijöjjek a fényre, Istenhez forduljak, aki mindig vár rám, mert én vagyok az Ő szeretett fia, akiben kedve telik. Éppen ezért megpróbálom beépíteni az életembe mindazt a jót, amit hallottam, jobban odafigyelni azokra a dolgokra, amik befolyásolják az érzelmeimet.

P.I.: Megerősítést kaptam, hogy jó irányba haladok, és bátorítás volt számomra, hogy tegyem meg végre gyakorlatban azokat a lépéseket, amelyeket mentálisan már eldöntöttem. Figyelni fogok az időbeosztásra, hogy jusson idő a pihenésre is. Elhatároztam, hogy még tudatosabban fogom kerülni a versengést és a viszonyítgatást.

P.V.: Megértettem, hogy nem szabad engednem a körülményeknek, hogy befolyásoljanak, nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy hagyjam rámtelepedni a stresszt, az aggodalmat, a félelmet, a csüggedést. Mindig azt kell figyelembe vegyem, mit gondol Isten ezekről. Megvilágosodott számomra, hogy Istennek tervei vannak velem a köziben. Döntöttem, hogy nem hagyom, hogy eluralkodjon a félelem, aggódás, csüggedés rajtam. Inkább a céljaimra, álmaimra, feladataimra koncentrálok. Igyekszem az eddig meghozott döntéseimben kitartani, s ha meggyőződtem, mit akar Isten velem, soha nem adom fel!

F.I.: Megértettem, hogy a legfontosabb: kijönni az önsajnálat barlangjából, letenni a gondokat, bűnöket, aggódásokat és félelmeket. Az Úr szeret és segít, ha megengedem! Eldöntöttem, hogy nem a múltba akarok visszanézni, hanem bátorító igékkel, imával, köszönettel előre tekinteni.