RO     HU     EN

           A múlt évben, 2014 szeptember 27-én, alapítványunk, több támogatóval karöltve egy dicsőítő estet szervezett a marosvásárhelyi Kultúrpalotában „Csak te, Jézus” címen. Az est meghívottja a magyarországi Pintér Béla és zenekara volt.

           Ebből az alkalomból kiindulva döntöttünk úgy, hogy a múlt évi nagysikerű rendezvényt az idén is megszervezzük 2015. szeptember 26-án, délután 3 és este 9 óra között

          „Ő az út - He is the way - El este calea” - Ifjúsági keresztény zenefesztivál

címen, szabadtéri színpadon, a Marosszentgyörgyi Karting pálya közelében. A rendezvény ökumenikusan nyitott.

            Meghívottjaink: Pintér Béla és zenekara (Magyarország), Magvető dicsőítő csoport, Worship team, Stone Hill, Reménység együttes és Sipos Tiffany.

            A programban lesz pantomim, dicsőítő tánc, tanúságtételek (Dominic McDermott Angliából), és a rendezvény ideje alatt lesz állandó imaszolgálat, valamint könyvvásárlási lehetőség.

            A fesztivál fő támogatója, amely a helyszínt és az anyagi költségek túlnyomó részét biztosítja: a Marosszentgyörgyi Polgármesteri Hivatal.

 A belépés díjtalan, és gyűjtést sem szervezünk a fesztivál ideje alatt.

            A rendezvény anyagi kiadásainak teljes fedezéséhez még hozzávetőlegesen szükségünk van 6.000 RON-ra. Kérünk, hogy lehetőséged szerint támogasd ennek a létrejöttét.

Szükség esetén adományt/szponzorizálást igazoló nyugtát is tudunk adni a támogatásról.

 

            Mindenkit szeretettel várunk, és kérünk, hogy terjesszétek másoknak is az ezzel kapcsolatos információkat úgy személyesen, mint interneten.

           

Tisztelettel és köszönettel,

Bereczki Béla, Béci

a Regnum Christi Alapítvány elnöke

tel. 0723-214701