Fülöp kurzus - Korond, 2016. december 9-11.

Fülöp kurzus - Marosvásárhely, 2016. október 21-23.

Lelkigondozói kurzus - Székelyudvarhely, 2016. augusztus 25-28.

Megkülönböztetés kurzus - Hargitafürdő, 2016. július 20-24.

Isten válasza az élet nagy kihívásaira - Kézdivásárhely, 2016. június 17-19.

Isten válasza az élet nagy kihívásaira - Gyergyószentmiklós, 2016. június 3-5.

Fülöp kurzus - Sárfalva, 2016. április 8-10.

Fülöp kurzus - Székelyudvarhely, 2016. március 4-6.

Lelkigondozó kurzus - Csíkszereda, 2016. február 18-21.

Fülöp kurzus - Gyergyószentmiklós, 2016. január 29-31.

 

Fülöp kurzus - Korond, 2016. december 9-11.

S. E.: Itt a Fülöp kurzuson értettem meg azt, hogy a Szentlélek munkálkodik bennem. Eddig meg voltam győződve, hogy ördög nincs, mert ezt nekem sehol nem tanították, csak a mesékben hallottam, hogy kicsi szarvas valamik. Ez jó melegágy volt számára, és a támadásait ezért nem ismertem fel. Rájöttem, hogy az életem mélypontjaimon volt valójában lehetőségem megtapasztalni, hogy engem mennyire szeret az Isten, mennyi csodát adott már nekem, és még biztosan fog adni.

Sz. A.: Rájöttem, hogy az életemben azért van lanyhaság, mert nem voltam arra nyitott, hogy mindennap megtérjek. Egy kicsit ha eltávolodtam Istentől, úgy gondoltam, jön majd a csoport-talákozó, és ott majd Isten visszalódít a helyemre. Itt értettem meg, hogy a közösségnek mekkora ereje van. A nyáron volt egy balesetem a szememmel, és akkor megtapasztaltam azt is, milyen ereje van a közösség imájának. Én is imádkoztam, de meg vagyok győződve, hogy ez sokat nyomott a latban. Bővebben hallottam itt a Szentlélekről, és volt, amit újnak éreztem.

S. Á.: Ez volt életem legszebb hétvégéje! Annyi mindent tanultam, és még kavarognak bennem, de kezdenek összeállni a dolgok a fejemben. Új felfedezés volt számomra a Szentlélek. Tudtam, hogy van, de nem tudtam micsoda, és hogy hova tegyem, hogyan kell értelmezni. Most már remélem, fogok tudni úgy imádkozni, hogy a Szentlélek segítségét hívom. Ez a kurzus rávilágított arra, hogy amikor elhanyagoltam az imát, az Istennel való kapcsolatot, Ő akkor is szeretett, csak én nem voltam elég nyitott rá. Végül csak annyit, hogy máris hiányzik ez a csoport!

B. E.: Új szívvel megyek innen haza. Letisztultak bennem dolgok. Cipeltem eddig bűnösségemet, de itt rájöttem, hogy le tudtam tenni, mert Jézus már megváltott engem. Megértettem, hogy a konfliktusaimban meg kell tennem az első lépést: bocsánatot kérni. Minden munkámba a Szentlelket fogom hívni. Eddig kötött imákat mondtam a Szentlélekhez, de most saját szavaimmal fogom kérni. Ezekben erősödtem meg, és egy nagy öröm számomra, hogy itt lehetek.

D. E.: Már az első fél órában egy ilyen mondat villant be, hogy kövesd a keresztet. Nem tudtam, milyen keresztet, hiszen senki nem követ szívesen egy keresztet, mert az biztos olyan gáz, és rossz lehet. De Isten mondta, hogy ez jó lesz! Ő engem arra indított, hogy fiatalokkal kellene foglalkozzak. Én erre határoztam el magam, és végig kértem Istentől jelet, hogy konkrétan mutassa meg, és jött is tehát a kérés Isten részéről. Én ennek félelemmel, de alázattal teszek eleget. Szeretnék a közösséghez tartozni, s azon belül bármiben segíteni, főleg fiatalokkal foglalkozni, amire indít engem a Jó Isten.

 

Fülöp kurzus - Marosvásárhely, 2016. október 21-23.

V. Sz.: Nagyon megfogott az, hogy nem csak beszéltünk az Úr Jézus szeretetéről, arról, hogy nagyon szeret, feltétel nélkül szeret. Én viszont kételkedő voltam, hogy amikor itt a a probléma, akkor is szeret, vagy amikor bűnös vagyok, akkor is szeret? Aztán nagyot ütött az én szívembe az, hogy Isten valóban értünk adta a Fiát, és megváltott, megváltotta az összes bűnünket, amit elkövettünk, és amit el fogunk követni. Ez volt az egyik legmélyebb élményem. A másik pedig az volt, amikor szentgyónásra volt lehtőség, és az életátadás. Úgy éreztem, hogy ez nagyon mély volt, és egy olyan dolog, ami megváltoztatta az életemet. A gyónás alatt is olyan kérdések tisztázódtak le, amelyek nagyon foglalkoztattak az utóbbi időben. Az életátadásnál azt mutatta meg a Jó Isten, hogy eddig is megvolt a kapcsolatom Jézussal, eddig is beszélgettünk, de távol volt. Most ezek a képek jöttek fel, hogy Jézus valami többet szán nekem, többet akar megismertetni az Ő szeretetéből, és hogy meghív, kiemel abból, ami most vagyok, és szeretné, hogy ha tovább is vele mennék. Eddig is szerettem volna valamiféleképpen szolgálni, de úgy érzem, hogy most még jobban; még nem tudom, hogy mit, de valami kerül.

Sz. A.: Én úgy jöttem ide, hogy lehet, nem fogok nagyon sok újat hallani, de inkább tapasztalni szerettem volna. Már tudtam azt, hogy Isten szeret, a bűn elszakít tőle, azt, hogy meg kell térni, és befogadni a Szentlelket, meg hogy kell egy közösség, hogy ne aludjon ki a láng, de ami új volt számomra, az az, hogy én kerülök a középpontba, hogy engem szeret az Isten, engem szakít el a bűn, engem váltott meg, nekem kell hinnem és megtérnem, és ez nagyon fontos volt számomra. Mert persze, hogy a mindenki közé tartozom én is, de engem személyesen szeret Isten. Engem akar megajándékozni, én kell hálás legyek, és én köszönjem meg. Már régóta nem tartozom közösséghez, de érzem a hiányát, és most szükségét érzem annak is, hogy minél hamarabb bekerüljek egy közösségbe.

K. Zs.: Én úgy jöttem ide, hogy az elkövetkezendő évre lelki feltöltődést kapjak, mert úgy gondolom, hogy ebben a túl materiális világban szükségünk van arra, hogy lelkileg stabilak legyünk és erősek. Eljöttem ide, hogy lelki feltöltődést kapjak. Kaptam, de mást is kaptam. Rengeteg vágy és terv fogalmazódott meg bennem, hogy hogyan tudnék még jobban szolgálni, hogyan tudnék közelebb kerülni Istenhez, hogyan tudnék a közösségünkben tevékenykedni. Ma reggel értettem meg igazából, hogy Jézus valójában mennyire fontos, mert Jézuson keresztül ismerjük meg Istent, Ő a kapu, Ő az, aki közvetíti Istent, a telefon, a kapcsolattartó személy. Régebb egy ima alatt valakitől kaptam ezt a képet lélekben, hogy egy kalitkában van egy kismadár, egy hihetetlenül gyönyörű kismadár, viszont nem tud énekelni, mert be van zárva. De ha kinyílik a kalitka, akkor kiszáll a kismadár, ugyanolyan gyönyörű lesz, csak még tud énekelni is. A tegnap értettem meg, hogy tényleg ilyen vagyok én, de ki tudtam lépni a kalitkából és Isten felé röpülök, Isten felé megnyíltam, nem vagyok bezárva, most már szabad vagyok Istennel.

P. N.: Voltam már egyszer Fülöp kurzuson, tízedik osztályban, tehát jó rég volt, nem is emlékszem, hogy mik történtek ott, mert még éretlenebb voltam, és valahogy nem ért el engem a Fülöp kurzus. Régi vágyam volt, hogy megint eljöjjek. Úgy gondoltam, hogy eleget tudok az Atya szeretetéről, ezért amikor jöttem pénteken, már alig vártam, hogy szombat legyen, mert addig újat nem tudnak mondani. De mindennek ellenére számomra ez a téma volt a legmélyebb része ennek a kurzusnak. Elhittem, hogy Isten képes képessé tenni arra, amire elhívott. Rájöttem, hogy a Szentlélek nem csak akkor jön, amikor kifekszek tőle, vagy felrobbanok, lehet hogy csak egyszerű békességben, abban a megnyugvásban, amit az este megkaptam. És én megelégedtem, hogy az én életemben pont elég a Szentléleknek ez a megnyilvánulása egyelőre. Elég az, hogy már nem lesz görcsben a gyomrom a jövő héten, mert bízom benne, hogy a Szentlélek ott is velem lesz és megadja ezt a békét.

T. E.: Amikor a bűnre gondoltam, tudtam, hogy nem kell elkövetni, mert a Mennyei Atya engem néz, és akkor Ő ne lássa. De Ő pont úgy szeret, akár elkövettem a bűnt, akár nem. Akkor is lát, mégis azután is úgy szeret. S amikor a bűnt elkövettem, mindig az volt bennem, hogy semmi baj, a Mennyei Atya pont úgy szeret és nem történik semmi velem. Most megvilágosodott, hogy minden rossznak a gyökere a bűn, és oda vezethető vissza minden rossz dolog a világban. Ez fontos az én életemben, hogy tudjam, hogy ha bűnt cselekszem, akkor annak lesznek következményei, attól függetlenül, hogy Isten pont úgy szeret.

K. O.: Elvárások nélkül érkeztem pénteken, mert gondoltam, valamit biztos tanulok. S amikor este beszélgettem egy barátnőmmel telefonon, és megkérdezte, mit tanultam, már elmondhattam neki, hogy azt, hogy én is fontos vagyok. Meglepődött, mert rólam azt tudják a barátaim, hogy nagyon önbizalom-hiányos vagyok, hogy nekem mindig minden rosszul sikerül, amúgyis csetlek-botlok, amit tudok, elhagyok, amit lehet eltörök, tehát még csoda, hogy csak az orrom volt eltörve. És végül ő mondta, hogy mennyire hálás, hogy már pénteken meg tudtam ezt tapasztalni, és én el tudom ezt mondani magamról. És így vagyok péntek óta, hogy „hú de jó, én is fontos vagyok, milyen jó, hogy vagyok”. Ebben még meg kell erősödnöm, mert lehet olyan kihívás, amiben én a legrosszbb leszek, de majd a Jó Isten biztos megmutatja, hogy hogyan tud szeretni, és én is Őt. Tegnap még egy erős megtapasztalás volt az, hogy bár én azt hittem, hogy jó helyen vagyok, és igyekszem imáimban is mindig hívni a Jó Istent, és megköszönni Neki azokat a jó dolgokat, amiket én tapasztalok az életemben a hétköznapokban is, mégis rá kellett jönnöm a tegnap arra, hogy olyan párhuzamos vagyok fele, nem igazán hajlok föléje, valahogy közelebb kellene kerülnöm, és ez csak rajtam múlik, nekem kellene lépnem, megnyílnom efelé. A tegnap megértettem, hogy az önvádlásaim miatt nem tudom megélni azt, amilyen én vagyok igazán. Az öröm a mindennapokban nem tud jönni, mert minden reggel úgy kelek fel, hogy ma mit rontok el, biztos, hogy valami nem fog összejönni, bármilyen nagy kihívásnak megyek neki, az nekem nem fog összejönni. Természetesen, hála a Jó Istennek, a gyakorlat nem ezt bizonyítja, csak valahogy van egy szemüveg és nem igazán látom. De a tegnap ezt egy kicsit levettem, és ennek nagyon örülök, mert megkaptam azt, hogy lássam a gyermeket, aki bennem van, és megértettem, hogy ha én ilyen mosolygós, örülős, vagyok, akkor hagyjak is az örömnek helyet, és lehet hogy ez lesz majd a válasz a problémáimra, és lehet, hogy ezzel még másoknak is fogok tudni segíteni.

 

Lelkigondozói kurzus - Székelyudvarhely, 2016. augusztus 25-28.

B. E.: Régóta észrevettem, hogy az a viselkedés, ami engem jellemez, az nem a legnőiesebb, szeretek az asztalra csapni. Rájöttem, hogy ez nem helyes, ennek nem így kell lennie. Most tudom, hogy nem kell saját magam vádoljam azért, hogy én milyen vagyok, meg hogy ezekért nem lehet engem szeretni. A családomtól nem kaptam meg azt a szeretetet, amely elfogadó, türlemes, megértő, ezért mindig az voltam, aki az adott helyzetben rátesz egy lapáttal.
Egy másik dolog, amit megértettem, az az, hogy nincsen reinkarnáció. Olvastam erről, hallgattam anyagokat, és már nagyon belevittek a dolgokba, mert hogy annyira logikusnak tűnt egy idő után minden. Észrevettem, hogy valami súrlódás van, de nem tudtam megérteni, hogy hol és miért. Már tudom, hogy nem Isten szerint való, és ez az eszme téves.

L. E.: Ez a pár nap alatt sok minden letisztult bennem. Már régebb eldőlt, hogy Isten útján szeretnék járni, és most megtudtam, hogy mennyi mindent le kell tennem ahhoz, hogy én azon az úton tudjak járni, amelyik Istenhez vezet. Az okkultizmussal kapcsolatosan sokszor felmerült, hogy tényleg, ez is meg az is oda tartozik, ezt is le kell tegyem, és meg kell szakítanom azokat a kötelékeket, amlyek az ellenséghez kötöztek, hogy tényleg szabad legyek, mert boldogság vár rám. És ez csak így lehet az enyém, hogy hátat fordítok az okkultizmusnak és előre nézek, a lámpásra, ami világít, hogy afelé tudjak haladni.

T. K.: Nagyon nehéz volt felismerni, hogy a szeretet hiánya, a túl sok elvárás, a dicséret hiánya mennyi sérelmet okozott az életem során. És valójában ezeket mind én követtem el a lányaimmal szemben. Eddig nem tudtam bocsánatot kérni, de elkezdtem gyakorolni, most is dolgozom rajta.

T. E.:  Ahhoz hogy a szüleim szeressenek, én jó kislány voltam, viszont édesapám szeretetét soha nem tudtam kivívni, soha nem voltam elég jó. Hatéves korom után nagyszüleim megismertették velem Istent, megtudtam, hogy Ő mennyire szeret, viszont társult hozzá egy olyan hamis kép, hogy Isten csak akkor szeret, ha én jó gyermek vagyok. Amikor növekedtem is, ilyen hamis eszméket hallottam, hogy Isten szeme mindent lát, tehát vigyázz, mert ha te így és így teszel, akkor Ő nem szeret, és Isten nem ver bottal, tehát ha valami rossz történik veled, az annak a következménye, hogy te valamit tettél és Isten megbüntet ezért. Tehát nem az, hogy esetleg a tetteim vonják maguk után a körülményt, hanem Isten büntet. És én nagyon akartam, hogy Isten szeressen, ezért nagyon akartam jó kislány lenni, és megfelelni Istennek. Nagy felismerés volt, amikor ezeken elgondolkodva, a teljesítmény-központúság és perfekcionizmus témája kapcsán kezdtem rájönni, hogy valójában én is mindig mások szeretetét kerestem, és szükségem van a gyógyulásra.

N. G.: Nem tudtam, hogy hogyan kell letenni a nehézségeket, hogy ilyen is létezik, ahol le lehet tenni, és át tudjuk adni Krisztusnak a nehézségeinket, és megkönnyebülünk sokmindentől. Tegnap sikerült átadnom Krisztusnak. Megtudtam, hogy ezek az okkult dolgok mennyi rosszat tesznek, és a városunkban is léteznek. Valamikor én is ilyen láncokat és karkötőket vettem, hogy ha hordozzuk, akkor jó úton fogunk járni, jó életünk lesz. És megígértem, hogy ezektől mind meg fogok szabadulni. És olyan voltam, hogy mindent csak én tudok a legjobban megcsinálni, a barátnőmet is mindig megszóltam, ha nem úgy csinált valamit, ahogy én tudnám, de ezt többet nem fogom csinálni.

 

Megkülönböztetés kurzus - Hargitafürdő, 2016. július 20-24.

V. I.: Azzal kezdeném, hogy én ezen a kurzuson visszakaptam az örömömet. Ami világos lett és tiszta, az, hogy mi a lelki szegénység. Hallottam és tudtam ezt az igét de nem értettem. Most már tudom, hogy a lelki szegénység az nem valami, hanem valamiknek a halmaza, amikben döntést kell hozzunk és cselekedjünk, hogy habár a miénk, szabadok legyünk mindentől. Amire még rádöbbentem , az az, hogy én évek óta a vigasztalanság állapotában sínylődtem. Ez nagyon szíven ütött engem.  Annak ellenére voltam ebben, hogy keresztény életet éltem és élek, ebben az állapotban voltam, és e helyett kaptam vissza az örömet a szívembe.
Nagyon sok döntést hoztam az életemben felindulásból és utána megbántam, azt éreztem, leégtem, fizikailag vagy lelkileg. De Isten akkor is ott van és szeret.  Két nagyon komoly megerősítést kaptam a kurzuson: az egyik arról szól, hogy hordozom Jézust és ahova én bevonulok, oda Ő is jön velem.
A másik egy döntésemmel kapcsolatos: felkértek egy szolgálatra, kívántam is, nem is, kínlódtam, gondolkoztam, és kurzus előtt kipréseltem magamból egy nagyon halvány igent, de most a kurzuson bizonyosságot kaptam az igenre, és szabad emberként megyek haza. 

V. Á.: Megértettem, hogy a szeretet ítélet nélkül haszontalan, nagyon sok helyzetben lehet ezt gyakorolni. Szeretetben kell tegyek, de néha nézzem meg, hogy mi a helyes, mi az Isten akarata. Ami nagy problémám nekem, az, hogy a haraggal szeretek közösséget vállalni, valakire felmérgelődök, s háborgok magamban. Nekem sokszor jó érzés haragudni. Most megértettem azt, hogy ezzel ne vállaljak közösséget. Nincs két egyforma hivatás, az enyém is teljesen egyedi. Nekem jó volt ezt felismerni. Nem tudom, hogy hol a helyem, és igazából azért nem tudom, mert nem fogadtam el, hogy egyedi helyem van Isten tervében.

T. R.: Az Úr újra megerősített az elhívásomban, amit eddig én feladtam, de most új bíztatást kaptam. Felismertem , hogy bizonyos területen megmaradtam a  bűnös állapotban , de amikor beszéltek arról az életállapotról, eszembe jutott egy ige, amit nemrég az Úrtól kaptam, és megerősített abban, hogy az Úr tud használni akkor is, ha en nem érzem magam túl jól.
A módszerek által megértettem, hogy én kell döntsek az életemről, Jézus nem fog helyettem dönteni, Ő az irányt mutatja. Sikerült döntenem, megértettem, mi az Isten akarata, és ebből kifolyólag különböző lépéseket is meg kell tennem.

P. Zs.: Az egyik felismerés az, hogy a vigasztalanság valójában a Sátán ügyködése, azért, hogy rosszul érezzem magam. Ez azért is segítség, mert akkor tényleg meg lehet fogni, felismerni, hogy honnan indul ez az állapot és szembeszállni.
A másik az életállapotokra vonatkozik. Megértettem, hogy valójában a fejlődési szakaszok, lépések útja másabb, mint amit gondoltam, az a meghatározó, hogy milyen az én kapcsolatom az Úrral. Mindennél  fontosabb, hogyan haladok az Úr felé, ez az alapvető.

 

Isten válasza az élet nagy kihívásaira - Kézdivásárhely, 2016. június 17-19.

A. Zs.: Én úgy jöttem erre a kurzusra, hogy már régóta tudom, hogy valami nincs rendben. Ezt több ember is visszajelezte nekem, hogy mindig azt mondom, hogy nincs rendben. És én nem tudtam, hogy milyen bajom van. Most ezen a kurzuson rengeteg minden a nevén neveződött. Azt érzem, hogy a kurzusnak vége, mégis ezután kezdődik a kurzus, és elég sok munkám lesz. Rájöttem, hogy nem tudom, hogy ki vagyok én, mert sok mindent a környezetem rám rak, hogy ez vagyok én, ezt kell megcsináljam, és nem tökéletesen, hanem egy fokkal jobban. És ha megcsináltam tökéletesen és egy fokkal jobban, akkor valami mást kell tökéletesen és egy fokkal jobban megcsináljak. És döntöttem, hogy a következő időben konkrétan időt szánok arra, hogy keressem imában, hogy ki vagyok én, és Isten legyen az, aki megmutatja, hogy ki vagyok én, és ha Isten megmutatta, azt le is írjam. És megkértem egy testvéremet, hogy ezt kérje is számon, hogy megcsináltam-e. Ez volt az egyik döntésem. Másrészről rájöttem, hogy bár mostanában elhanyagoltam a természetbe járást, egy jó barlangász vagyok lelki értelemben, és azt hiszem, a barlangomat jól berendeztem, ezért nagyon nehezemre esett kijönni azon a küszöbön. Úgy éreztem, hogy én most valamit el fogok veszíteni, és nehéz volt elengedni, mert elég rendesem ragaszkodtam is hozzá. De Isten megerősített, hogy Ő velem van.

M. Á.: Ami számomra nagyon fontos volt, az az, hogy fogadjam el magam úgy, ahogy vagyok, ne hasonlítgassam magam senkihez, mert Istennek a gyönyörű leánya vagyok. Mindig sajnáltam magam és azokat mondtam magamra, hogy te nem vagy képes semmire, nem tudod ezt megcsinálni, más jobban csinálja helyetted, nézd meg, az hogy csinálta... És csodálkoztam magamon, hogy miért van szárazság bennem, az Isten-kapcsolatomban. És kértem, hogy jöjjön, valami új már lehetne, ez kicsit már elavult, azt érzem, ’te ott vagy valahol, én pedig itt, egyedül, mint a kakukkmadár, mondok, imádkozom, de semmi’. Rájöttem, hogy ez azért volt, mert egyedül csak sajnáltam magam, és nem tettem semmit, csak ostromoltam magam. A tegnapi nap annyira boldog voltam, mint életemben még soha. Volt még ilyen alkalom, hogy eltöltött a Szentlélek, de ennyire, mint a tegnap, még soha. Rengeteg dolgot ígért meg, ami számomra nagyon fontos, s azt, hogy velem lesz. Fontosnak tartom, hogy most kimondjam itt magam előttetek, mert talán eltussolnám magamban, hogy át akarom adni az életemet Istennek teljesen, minden területen, és szeretném megtanulni, hogy hogyan halljam az Ő hangját.

T. E.: Három dologra szeretnék összpontosítani. Már régóta tudtam, és észrevettem jeleket, hogy nem alszom eleget. Ez egy olyan banális dolog, de sok mindenre kihat, sok mindennek a kiindulópontja. Esténként, amikor már semmire sincs erőm, eddig azt tettem, hogy bekapcsoltam a számítógépet és feltettem egy filmet, amibe belealudtam, felébredtem, megint belealudtam, felébredtem, és 5-6 órai alvással kezdtem elölről a napot, nem pihentem ki magam, csak azért tettem fel a filmet, hogy ne foglalkozzak a problémáimmal, mert fájnak és nem oldódnak. De most az este hazamentem, bekapcsoltam a számítógépet, kikapcsoltam a számítógépet, és úgy feküdtem le, hogy nem a filmnézésbe aludtam bele, mert hogy az nem pihentető alvás; és így sikerült pihennem is, és ezt szeretném, hogy tudjak kikapcsolni és lefeküdni, s a pihenésre is időt szánni. A másik dolog az, hogy higgyem el, hogy a gyermeknevelést nem csak én tudom a legjobban megoldani, hogy bízzak meg a férjemben is, engedjem át az ő kezébe, osszam meg vele, és higgyem el, hogy ő is a lehető legjobban tudja az ő nevelésüket biztosítani; mert volt egy nagy kérdőjel bennem, hogy nem vagyok-e önző, hogy azért hogy én megpihenjek, igent mondjak neki, vajon elég felelősségteljes-e ez a döntésem. Most ez megerősödött bennem, hogy nem bűn, ha meg akarok pihenni. A harmadik pedig az, hogy mondjak nemet mindarra, amiről észrevettem, hogy tönkretenne. Már stresszeltem attól, hogy ősztől valószínű, hogy osztályfőnökséget kell vállani, az normán felüli órákat jelentene, minimum ötöt, és két és fél katedrára való román óra van az iskolában, egyedül én vagyok alkalmazott román tanár, hiány van, és mindig jönnek, hogy „még mennyit bírnál meg, mennyit tudnál vállalni, még nyolc órát szívesen adnánk”. Túl sok lenne, így a is a normát alig bírtam a három gyermek és minden egyéb mellett teljesíteni. És ez megerősítette bennem, hogy bár szeretek tanítani, osztályfőnöknek lenni si nagyon szeretek, de ennek most nincs itt az ideje, és erre nemet fogok mondani, csak a normát fogom elvállalni, és ahhoz is kérem Isten erejét, hogy azt is tudjam becsülettel csinálni.

L. P.: Nagyon sok minden megerősödött bennem, volt amit már alkalmaztam, nem tudom, mennyire tudatosan, de jó volt hallani, hogy így kell csinálni. Azzal, hogy részt vettem ezen a kurzuson, nem tűnnek el az életemből a félelmek, a kudarcok, a sikertelenség, de nagyon sok múlik azon, hogy én hogyan állok hozzájuk. Ha behívom Jézust az életembe, ne csak szóval történjék, hanem tudatosítsam azt, hogy Ő itt van velem, én Vele vagyok, és Vele képes vagyok ezeken a helyzeteken túllépni, ezeket legyőzni. Szeretnék egy kicsit több mozgást bevinni az életembe, a hétköznapjaimba. Azt is szeretném, hogy időnként megfogalmazzam azt, hogy ki vagyok én, ne csak ilyenkor, amikor kurzusokon találkozom a kérdéssel. Előfordul, hogy a munkám során is van, amikor okkal, vagy ok nélkül, de ideges leszek. És szeretnék erre jobban odafigyelni, hogy mitől vagyok ideges, nemde azt csinálom, amit nem kéne. Az érzésekre is jobban fogok figyelni, amikor rájövök, hogy valami nincs rendben, és kezdem figyelni, hogy mi van bennem, milyen érzések vannak, ne ragadjak itt le, és ne kezdjek forogni, mert hajlamos vagyok akkor ezzel foglalkozni, és azt veszem észre, hogy még mindim magammal foglalkozom, még mindig megyek körbe-körbe. Ha már tudatosítottam, akkor lépjek tovább.

A. E.: Az alapítvány mottója kapcsán rájöttem arra, hogy ne az érzések alapján próbáljak  dönteni, hanem keressem Isten országát, és hogy legyen személyes kapcsolatom Istennel. Inkább ebben próbáljak tudatosabb lenni, kitartani emellett. A másik pedig az, hogy mire mondok igent és mire nemet, hogy ne mondjak olyan dolgokra igen, amiről tudom, hogy meghalad és már túl sok. Rájöttem, hogy fontos, hogy megszervezzem a napomat, hetemet, mert hogyha túl sok mindent vállalok magamra, akkor úgy érzem, kifáradok, végem van, jön a csüggedés, a stressz, és fontos, hogy kikapcsolódjak, szánjak időt olyan tevékenységekre, amiktől jól érzem magam.

 

Isten válasza az élet nagy kihívásaira - Gyergyószentmiklós, 2016. június 3-5.

Sz. L.: Egész életemen keresztül a problémáim kísértek, mindaz, amit itt a témákban hallottam, végig ezekben úsztam. Az ellenség megígérte, hogy megöl, sokszor akart kitaszítani az ablakon, habár én nem akartam, mert ettől féltem. A következtetésem a 20 évi karizmatikus életből az, hogy mindig felállni, és újból elkezdeni az Úr segítségével, mert Ő mindig segít, nem csak vigasztalóan, hanem keményen rád szól, és akkor újból felébredsz. Ő azt mondja, nem ad nagyobbat, mint amennyit elbírsz, és megsegít és meggyógyít. Engem inkább ezek az igék emeltek fel és bátorítottak, mint a simogatás, mert Ő rámszólt, és magamhoz tértem. Ahogy észrevettem a mindennapi életben, az erősek is összehullnak, nekik is megvannak a saját problémáik úgy, mint a legkisebbnek. Megpróbálok újabban vidámabb lenni, lazább, nem keseregni.

N. E.: Olyan dologra jöttem rá a kurzus ideje alatt, amiről azt hittem, hogy már lerendezett: az önsajnálat, ami engem 11 évvel ezelőtt a padlóra tett, s azóta keresem Istenben a kapaszkodókat, és a közösségben, ahol szeretettel fogadtak. Minden helyzetben, amikor érzem, hogy ez az állapot húz le, akkor Isten elé kell vigyem, át kell adjam neki. Ami engem megerősít és felemel, az az Isten dicsőítése: amikor énekelek, akár mosogatás közben, vagy bármilyen tevékenység lehet otthon. Nekem az nagyon sokat segít. Azt hittem, hogy a félelemmel is megbarátkoztam, de az is jön időnként és lehúz, megbénít, sőt azt mondhatom, hogy a gondolataimra nagyon nagy hatással van, és a megoldás megint csak az, hogy Istenhez fordulok. Mivel ezek a dolgok 11 év után még mindig megvannak, a gyökerét kell keresnem. Semmiképp ne maradjak meg benne, nézzek fel az égre, ez a megoldás. Ahogy a Szentírásban van, hogy ha a kezedet rátetted az eke szarvára, akkor nézzél előre, ne vissza. Mert ha sokáig a múltban vájkálok, akkor az lehúz. Egy másik dolog az, hogy nem vagyok teljesen őszinte Istenhez sem és magamhoz sem. És ezt fel kell számoljam. Hogy ne elkendőzzem, ne kozmetikázzam azt, amilyen vagyok, hanem valljam be az Úrnak és magamnak is, hogy irígy is vagyok időnként, félek is, kiabálok is, nem értek meg másokat, és ezeket a dolgokat mind vigyem az Úr elé, mert Ő az, aki segíteni fog.

A személyes imámon kell változtatnom, hogy legyen egy hely, időpont, ne csak amikor úgy eszembe jut, akkor forduljak az Úrhoz, hanem legyen az egy ráhangolódás Istenre, és hogy meg is hallgassam Istent, ne csak én mondjak, hogy „áldlak, dicsőítlek, magasztallak, Uram”, hanem hagyjak csendet és koncentráljak Istenre, és ne magamra, hogy milyen érzelmek jönnek, hagyjam, hogy Isten valóban vegyen az ölébe és simogasson.

G. M.: Úgy éreztem az utóbbi időben, hogy elvesztem, egyedül vagyok, megint valamit elterveztem, nem sikerült, és ez nagyon megvisel engem. Az első tanítás nagyon nekem szólt, hogy nem vagyok egyedül. Tehát az Úr mindig ott van velem, csak vegyem észre. Fogadjam el, hogy Ő nem gyúródik, nem rohan rám, nem ráz meg, hanem csendben van, nyugodtan. A másik dolog pedig az, hogy az utóbbi időben egy kicsit hamar adtam fel mindent: jól van, na, ha nem sikerült, megyünk tovább. De nem éppen így van. El kell fogadjam a kudarcot is, de ugyanakkor tovább kell lépnem és Vele együtt megerősödve menjek tovább. Ne nyalogassam a sebeimet. A félelem kapcsán nekem az ugrott be, hogy féltem legfőképpen az egyedülléttől, attól, hogy elvesztem a családomat, mi lesz a gyermekeimmel, valósággal pánikszerű érzés kerített hatalmába. Igaz az, hogy állati ösztönt hoz ki a félelem az emberből. Ha valaki csúnyán nézett volna az unokámra, azt biztos széttéptem volna. És ezt is megtanultam kezelni, de csakis az Úrral. Csak ha Rá bízzuk magunkat, életünket átadjuk Neki, de nem úgy, hogy átadom és visszaveszem. Ezt akarom még jobban megtanulni, és a másik az, hogy ne éljem másnak az életét. Azt hiszem, ezt mindenki ismeri, de nekem mint anya egyáltalán nem könnyű, mert elképzelem, hogy a gyermekeimnek milyen életet akarok, és nem is kérdem meg, hogy ő akarja-e, csak megmondom, hogy így csináld, mert ez így jó, nekem ez így bevált. Nem ugyanaz a helyzet, felfogás, körülmény, és ezt nekem szörnyű nehéz volt elfogadni, kiengedni az uralmat a kezemből, mikor egy életen keresztül irányítottam. Elfogadni, hogy az a gyerek felnőtt, családja van, felelős az ő tetteiért. Nehezen tudtam ezeket felfogni, elfogadni, hiába mondták a gyermekeim, „Anya, nem a te életed, meg tudjuk oldani!”.

Ezt az érzést feldolgozni, elfogadni, átadni az Úrnak – ez nagy dolog. Átadni az irányítást neki, és elfogadni, Ő az Úr az életünkben, és nélküle nem lehet semmit megcsinálni.

Gy. A.: Megvilágosodott bennem, hogy ne féljek, mert Jézus velem van, Ő megerősít, bátorít, és hogyha én Isten gyermeke vagyok, és Ő engem ennyire szeret, akkor harcolnom kell, ne adjam fel. Ha Jézus győzött, akkor nekem is győznöm kell. A depressziónál szintén az fogalmazódott meg, hogy ne maradjak meg abban az állapotban, ha megbántottak vagy megsértettek, hanem lépjek tovább. Ne ostorozzam magam, hogy vajon mit nem tettem jól, miért ilyen az életem, ejsze engem Isten elhagyott, engem nem szeret, nekem semmi nem sikerül, bármit teszek. Rádöbbentem arra, és ez a legfájóbb pontom, hogy átadtam a lányomnak is ezt, hogy ő is már ezeket mondogatja. Olyan döntést hoztam, hogy az agyamból kiverem a rossz gondolatokat, vagy azt, amivel megbántottak, és vidám, gyönyörű, szép dolgokra fogok gondolni, és hogy ha jó kedvvel kimegyek az útra, azt lássák is rajtam. És ezt adjam át a gyermekeimnek. Egész kurzus alatt éreztem az Isten jelenlétét.Örvendek, hogy itt lehettem, mert érzem azt, hogy ez sokat segített rajtam. Tudtam, hogy én nem oldhatom meg ezt a dolgot, és csak Isten segít rajtam. És ne Jézus előtt járjak, hanem kövessem Őt, és ne egyedül akarjam a dolgaimat megoldani.

T. M.: Örülök, hogy részt vehettem ezen a kurzuson, nagyon sok dolog közrejátszott, hogy ne sikerüljön, de vegül is összejött. Nagyon sokat kaptam a kurzustól. Olyan döntéseket hoztam meg újra, amelyeket már talán jó néhányszor meghoztam, de most úgy érzem, hogy ezek a döntések véglegesek. Többé nem akarok a múltammal foglalkozni, hogy milyen dolgok okoztak bennem félelmet, aggodalmat, stresszt, feszültséget. Úgy gondolom, ez most még inkább sikerülni fog az életemben.

G. R.: Nem engedhetem meg magamnak, hogy az aggódás, a csüggedés elhatalmasodjon az életem felett, hisz Isten gyermeke vagyok. Ő szeret. Én pedig várjam türelemmel, hogy az Ő kegyelme növekedjen bennem, mert azt hiszem, hogy nem elég erős a hitem, mert ide is csapok, oda is csapok, és az emberekben bíztam mostanáig. Nagy csalódást okoztak. Amit eldöntöttem, hogy minden napomat az Isten segítségül hívásával kezdem. Tehát tudom, hogy ha a Jó Isten bennem lakik, akkor Ő engem meg fog segíteni, adja az Ő erejét, békéjét, hatalmát, ami eltölt engem életerővel, energiával, önbizalommal. Az önbizalmam teljesen a földön volt, amikor idejöttem, nagyon lent voltam. Ezért nagyon örülök, hogy részt vehettem. Teljesen rá akarok hagyatkozni a Jó Istenre.

 

Fülöp kurzus - Sárfalva, 2016. április 8-10.

F. I.: Megértettem, hogy Isten úgy szeret mindenkit, ahogy van. Feltétel nélkül, akár bűnösök vagyunk, akár nem. Templombajáró katolikus voltam, de évekkel ezelőtt egy súlyos bűn eltávolított Istentől, s végül 6 éven keresztül nem jártam nagyon templomba sem. De egy lelkigyakorlaton meg tudtam gyónni azt a bűnömet, és azóta nagyon megváltozott az életem, visszakerültem a Jó Istenhez, az Ő útját járom. Ezen a hétvégén még jobban megértettem és tudom, hogy Isten engem is úgy szeret, ahogy vagyok.

M. J.: Elég jól témában vagyok a dolgokkal, de ez más tálalás volt, nem olyan, mint egy hittanórán, vagy a szentmisén elhangzik. A játékos forma nagyon megragadott, jókat nevettünk. Ahogy ti hoztátok ezt az egészet, az nagyon különbözik az átlagostól. Ami megmarad, az az, hogy a Nap mindig süt. És ezt tudni egy óriási segítség az ember életében, hiszen ilyen Isten szeretete.

Sz. É.: Én a családban egy nagyon erős személyiség vagyok, szinte minden úgy van, ahogy én akarom. Most itt megtanultam azt, hogy rábízzam a Jó Istenre a dolgaimat, csinálja Ő. Hátha több eredmény lesz, mint eddig. A témákból az ragadott meg a legjobban, amit eddig nem tudtam, és ez a Szentlélek volt. Csak annyival voltam, hogy Atya-Fiú-Szentlélek, és hogy Pünkösdkor elénekeljük, hogy Szentlélek Isten szállj le ránk. Többet nem tudtam róla. S ez olyan jó volt, hogy megtudtam, hogy Ő a harmadik isteni személy, akire lehet számítani, akitől lehet kérni, lehet bízni benne, tehát nagyon megérte, hogy idejöttem.

L. V.: A szívem s a lelkem csordultig tele van örömmel és szeretettel. Elsősorban hálát érzek azért, hogy itt lehettem köztetek. Az ősszel elvégeztem a Szentlélek szemináriumot, s amikor hallottam a Fülöp kurzusról, már akkor éreztem egy késztetést, hogy el szeretném végezni. Amikor jött a meghívás, a válaszom rögtön az volt, hogy igen. Mondhatnám, minden egyes téma valamit adott nekem, valami elmélyült bennem, hatalmas nagy békét, szeretetet, nyugalmat érzek most, ami nem is volt soha ennyire mély. A legjobban az ragadott meg, hogy Jézus meghalt értem. Ezt követte a Szentlélek-áradás, amikor azt az ajándékot kaptam, hogy a bajban levő családokat, a szétment családokat, vagy ahol egyszerűen valami probléma van, esetleg válás előtt állnak, imában segítenem kell. És ezzel nagyon sok családot meg fogok menteni, segíteni fogom őket. Még fogalmam sincs, hogy hogy fogom ezt én csinálni, de abban biztos vagyok, hogy a Szentlélek vezetni fog, és Jézus segít nekem. Eszembe is jutott egy barátnőm, akinél problémák vannak a családban, és amiatt nem is tudott eljönni. Amikor erre ráeszméltem, rájöttem, hogy meg is van az első család, akin segíteni fogok. Azt csak tanúsítani tudom, hogy amióta közösségbe járok a férjemmel együtt, háromszázhatvan fokban megváltozott az életünk. Mindig vannak nehézségek, de mindig van lehetőség is, hogy felálljunk.

Sz. É.: Ezen a hétvégén különösen megérintett, amikor a Szentlélekről és ajándékairól volt szó. Mindig foglalkoztatott engem, vajon az miféle lehet, mert ez olyan absztrakt fogalom, olyan megfoghatatlan. Mind kutattam, érdeklődtem. S amikor éppen ezt tárgyaltuk, akkor nagyon kellemes érzés járt át. Most mintha világosabb minden, nem csak a pünkösdi búcsú jut eszembe, hanem egyebek is.

L. T.: Ami a legjobban megfogott, az, hogy Isten szeret ahogy vagyok, akár járok templomba, akár nem, vagy ha idáig nem jártam a közibe, akkor is szeret. Most jöttem rá, hogy sok mindent kaptam Istentől, csak eddig nem vettem észre, hogy Tőle kapom. Mert ha Ő nem lett volna, én se lennék.

B. M.: Második alkalommal jövök, de mindig valami újat és valami mélyet meg tudok tapasztalni. Főként az tudatosult bennem, hogy milyen nagy dolog az életünkben a bűn, mennyire elszakít Istentől, vagy elszakítjuk mi magunkat Istentől a bűn által, és mennyire el tudunk távolodni Tőle. Még ha a legkisebb bűn is, aminek nem adunk jelentőséget, és azt mondjuk, ez csak egy kicsi dolog volt, vagy csak éppen az én makacsságom volt vagy nemtörődömségem, vagy megbántottam azokat, akik a legközelebb vannak hozzám, akiket a legjobban szeretek. Mindezekkel minden egyes alkalommal elszakítom magam Istentől. Ez most mélyen tudatosult bennem, hiszen én olyan erőszakos személyiség vagyok, tehát szeretem, hogy úgy legyenek a dolgok, ahogyan én akarom, és próbálom úgy fordítani, hogy én hibás nem vagyok semmiben, mindig valaki más, mert én csak tudom, hogy mi a jó. Itt most rájöttem, hogy ne akarjak én győzedelmeskedni mindenki fölött, s ne akarjam letorkolni a másikat vagy okosabb lenni a többieknél, hanem fogadjam el az ő véleményüket is, és hallgassam meg, tudjak alázatos lenni. Ez nagyon nehéz, mert érzem azt, hogy önmagammal küzdök igazából. A jó dolog az, hogy Jézus mindezeket a bűneimet már felvitte  a keresztre, már megváltott, és kifizette a bért minden adósságunkért és bűnünkért. Csak éppen próbáljunk az Ő útján járni és elfogadni mindenkit úgy ahogy van. Jézus sem személyválogató, elfogad engem, téged úgy, ahogy vagyunk. S akkor ki vagyok én, hogy kezdek személyek fölött ítélkezni vagy válogatni?

 

Fülöp kurzus - Székelyudvarhely, 2016. március 4-6.

Sz. H.: Nagyon nagy hála van a szívemben azért, hogy elhív a Jó Isten ilyen kurzusokra, ahol lelkileg épülhetek. Én soha nem tudtam elfogadni magam, de Isten, mint Mennyei Atyám azt mondja, hogy szeretlek téged úgy, ahogy vagy. Ezt sokáig nem tudtam megérteni, de két gyerek édesanyjaként vonatkoztattam az életemre, és rájöttem, hogy tényleg így van, hiszen az én kamaszodó fiam is mennyi butaságot csinál, és én mégis mindig meg tudok bocsátani neki. Így értettem meg, hogy tényleg, hányszor elesek, de a Jó Isten mindig megerősít és megsegít engem. Sokszor olyan távolinak éreztem a hangját, de most jöttem rá, hogy a bűneimet építem vastagon magam köré és azért nem hallom meg Őt, amikor szükségem van rá. És megértettem, hogy örök szeretettel szeret engem a Mennyei Atya, soha nem szűnik meg szeretni, mint ahogy a gyerekeim is idősek lesznek, én meg nagyanyó leszek, de akkor is ugyanúgy fogom szeretni őket.

L. T.: Megérintett engem az, hogy Isten előtt mindenki egyforma: akármilyen szegény vagy, akárhonnan származol, akárki vagy, Isten egyformán vesz mindenkit. A megtérés egy kegyelem Istentől. Mindig vágytam és készültem éveken keresztül, hogy megtérek. Próbáltam, elkezdtem, de azt nem tudtam, hogy minden nap dönthetsz Isten mellett, megbánhatod bűneidet. Most rájöttem, hogy erre van lehetőség, és az ember nem muszáj a gyengeségeire hagyatkozzon, mert meg tudja erősíteni magát Isten által és a Szentlélek által, ha behívja az életébe. Újrakezdhetek minden napot Isten segítségével.

S. I.: Engem az érintett meg, hogy mennyire fontosak vagyunk Istennek, és ez tudatosodott bennem. Ezt el tudtam fogadni annak ellenére, hogy két tragédia történt a családomban: elvesztettem a férjemet és a gyerekemet. Mégis érzem az Ő szeretetét. Nagyon nagy hatással voltak rám a szemléltetések, tetszettek a rajzok, és úgy érzem, jobban meg tudtam ismerni önmagamat, el tudtam mélyíteni azokat a dolgokat, amiket eddig is hallottam, de nem raktározódott el bennem annyira. Arra is rájöttem, hogy Istennek terve van velem. Tehát nem hiába történik minden, az Úr csodásan működik. Bár nem értjük, de valójában mindig célja van mindennel: jobban ráismerünk ezek által önmagunkra, segít, hogy túllépjünk a bajokon. Megértettem, hogy a Szentlélek segítségét bármikor igénybe vehetem.

S. L.: Ami erősen megfogott engem, az hogy a Szentlélek mit nem tesz meg; vagyis én is valamit kell, hogy tegyek, hogy a Szentlélek tudjon segíteni rajtam. Hiába teszek bármilyen jócselekedetet, de ha nem hívom a Szentlelket és nem teszek azért, hogy az életembe bejöjjön az ajándéka, akkor nem jön. Öt évvel ezelőtt volt egy megtérésem, de rájöttem, hogy mindennap szükség van a megtérésre, mindahányszor bűnt követek el. Ezt magamévá tudtam tenni. Hálás vagyok a sok előadásért és tanúságtételért, örvendek, hogy itt lehettem.

B. M.: Nagyon jó volt itt lenni, úgy érzem, hogy erőt, lendületet kaptam, amire vágytam, és rájöttem, hogy egyedül nagyon nehéz haladni az úton. Voltam Szentlélek szemináriumon már kétszer, voltam imaalkalmakkor csoportban, de nem tartósan. Nagy elhatározásokat tettem, hogy ezután így, ezután úgy, de ezek csak ilyen megtéregetések lettek, úgyhogy úgy jártam, mint az ajándékkal, hogy egyik polcról tettem a másikra, közben letöröltem a port, kinyitottam a Szentírást, betettem egy cetlit, a cetlik gyűltek, de nem tudtam, hogy elölről kezdjem vagy hátulról. Tehát én szeretném, ha Isten megismerésében, a hitnek az elmélyítésében egy közösség segítene. Megtapasztaltam még a szeretetnek a kiáradását és ez nagyon jó élmény volt. Reményem, hogy ha egy közzösség befogadna, akkor erőt kapnánk majd egy kisebb közösség megalapításához is.

K. E.: Én ismertem az Urat nagyon rég, elfogadott engem ahogy voltam és ahogy vagyok most is, voltak és lesznek periódusaim, amikor bűnös állapotban vagyok, és én mindenkinek csak azt kívánom, hogy amikor megszabadul ebből a bűnös állapotból, tapasztalja meg, hogy mit jelent az, amikor átölel az Isten, semmihez sem hasonlítható ez az érzés. És mégis tudok rossz lenni, mégis tudok gyarló, bűnös lenni.
Egy dologra nagy szükségem volt, mert nem éltem vele eddig: az imáimban a Szentlelket soha nem hívtam segítségül, és most már tudom, hogy vele együtt kell az Úrhoz fohászkodjak. Tavaly február óta tartozom egy közösséghez, és egy nagyon mély lelki problémából sekerült az Úrral és az ő segítségükkel kilábalnom.

 

Lelkigondozó kurzus - Csíkszereda, 2016. február 18-21.

T. I.: Itt a kurzuson nem csak megtanultam, hogy bűnös vagyok, sebeim vannak, egy csomó mindenbe belevágtam, amibe nem kellett volna, hogy van egy csomó kötelékem, hanem, hogy tényleg van fény az alagút végén, találhatok megoldást erre. Sejtettem mindig, hogy az a probléma, amiért idejöttem, az csupán a jéghegy csúcsa. De ahogy a lelkigondozásban kimondtam azt az egész nagy hegyet, ami bennem volt, és eljutottam arra az utolsó pontra, ami engem idehozott, akkor rádöbbentem, hogy ez nekem már nem is probléma. Ahogy azt a sok mindent, ami alatta volt, már mind eltakarítottuk, ez már csak annyi volt, mintha a portörlőrongyot kidobtam volna, amivel már kitakarítottam mindent. Amiről úgy gondoltam, hogy annyira nyomaszt és olyan rossz érzés és nem tudom, hogy mitől van, attól már könnyű volt megszabadulni, ez már csak egy csepp volt a tengerben. Tudtam régóta, hogy mennyi sérülés van egészen a fogantatástól az ember életében, de felismerni azt és elengedni nem mindig könnyű. Rájöttem, hogy nagyon sok emberhez fűznek hibás kötelékek, s  hogy ezeket én alakítottam ki. Mindig imádkozam, hogy legyen jó a kapcsolatom az illetővel, s most rájöttem, hogy ő azért nem viszonyul hozzám úgy, ahogy én szeretném, mert én sem megfelelően viszonyulok hozzá. Azért nem viselkedik apaként az én édesapám, mert én nem gyermekként viselkedem. Azért nem viselkedik férjként az én férjem, mert én nem feleségként viszonyulok hozzá, hanem, mint mondjuk egy buta kisgyerek, aki folyton menedéket keres, s akkor persze, hogy ő folyton úgy viselkedik velem, mint egy apa, s ez engem idegesít. De ha én nem vagyok felesége, akkor ő nem viszonyulhat hozzám férjként; vagy ha nem viselkedek anyaként, akkor a gyermekem sem viselkedhet úgy, ahogy azt én egy gyermektől várnám. És ami még megerősített, az az, amikor mondtátok, hogy mikor a gyermek járni tanul, akkor annak örülünk, hogy tett két lépést, s nem azt rójuk fel neki, hogy elesett.
Felfedeztem új módon, hogy Isten gyermeke vagyok. Rájöttem, hogy nem csak hogy nekem van egy Mennyei Atyám, hanem én gyermek vagyok. S ez nem csak azt jelenti, hogy rám vigyáz valaki, hanem hogy én úgy is kell viselkedjek, mint Isten gyermeke. Ez felelősség is, nem csak egy jog és egy jó dolog, az is, de felelősségel is jár, hogyha nekem koronám van, nekem királyi ruhám van. S ha fehér ruhában vagyok, koronával a fejemen, akkor nem fetrengek a sárban, nem engedem meg magamnak, hogy ott fetrengjek. Ez nagyon megerősített engem.

T. Cs: Én mindig azt hittem, hogy mindenkinek meg tudok bocsátani, mindenkinek el tudom engedni ezeket a dolgokat, mert magamat olyannak tartottam, aki nem vagyok haragtartó egyáltalán. Minél hamarabb rendezzük le, magamban lerendezem, elé ne jöjjön többet. Most rájöttem, hogy annyi ilyen régi sérülés van, amit magamban úgy eltemettem, hogy még magamnak beismerni is nehéz volt, nemhogy még meg is bocsátani. Tényleg rájöttem arra, hogy ennél jobbat nem tudok csinálni, minthogy megbocsássak, s akkor így döntöttem amellet, hogy akármennyire nehéz is, meg fáj, de nekem az a legjobb, ha meg tudok bocsátani mindenkinek szívem mélyéből, őszintén.

G. A.: Én 16 évet foglalkoztam küzdősporttal, és mindenképp azzal kezdeném, hogy ez rossz és Isten ellen van. Taekwondoztam, aikidoztam, karatéztam, jógáztam, azért hogy minél jobban kiteljesedjek. Három évet voltam edző, országos versenyekre készítettem fel én is a tanítványaimat, tudom, hogy miről szól. De először is Jézus azt tanítja, hogy ne verekedj, ha megütnek, akkor tartsd oda a másik arcodat is, én meg azt tanítottam, hogy ha valaki megüt, akkor szét kell verni a fejét, úgyhogy indulásból ez már ellentmond. Nagyobb fokozaztokban meg már egyenesen agresszívvá tesz. Indulásból nem ajánlom, hogy bárki is nekifogjon. A judó edzéseken pedig mindig ki van téve a szenszej, azaz a nagy mesternek a képe, és előtte leborulunk, így köszöntjük edzés elején, edzés végén. Mi ez? Ő nem Isten! Miért borulunk le más előtt? Ez bálványimádás. És ezekre éppen ezen a kurzuson jöttem rá. A távol-kelet nagyon benne van az okkultizmusban, és ezekre nagyon vigyázni kell. Hál’Istennek, ezeket le tudtam tenni már egy éve, de ez nagyon kellett, hogy még jobban rálássak, és másnak is elmondhassam.

B. I.: Rájöttem arra, hogy Isten mennyire irgalmas, és nem olyan, hogy megbüntet minket. Ő minden bűnünket meg tudja bocsátani és minden köteléket szét tud vágni, bármilyen nagyok legyenek is a serüléseink, akár már az anyaméhtől. Ezt tapasztaltam meg, és ezáltal érzem, hogy más ember lettem, és aránylag rövid időn belül. Nem tudtam, azt, hogy bűn az akkupunktúra, odamenni, hogy ezáltal gyógyulj, és másodikszor, amikor meg akartam csinálni, akkor mondták, hogy ez vétek, de azt mondtam, hogy ha meggyógyulunk általa, akkor miért ne. De akkor megmutatta Isten azt, hogy az akkupunktúra által a vesém nem gyógyult meg, viszont meggyógyult a Fülöp kurzuson. A szeretettel volt nagyon nagy problémám. Rájöttem, hogy ezt én se kaptam meg az életben és ezért nem tudtam továbbadni. Nagyon szerettem a gyermekeimet, bármit megtettem volna értük, de megölelni nem tudtam. Most úgy érzem, hogy mindenkit meg szeretnék ölelni.

T. J.: Rossz életet éltem, de olyan formában, hogy azt én alakítottam ki. Olyan dolog volt az összes, ami teljesen a bűn oldalán, a gonosz oldalán működött. Megtérésem után  ezeket mind beláttam, és próbáltam Isten elé vinni, és mindig megkaptam a választ, hogy „Én melletted vagyok”. Most ezen az úton haladva újból egy lépést előre léptem. A megkötözöttségeimből szabadultam.

 

Fülöp kurzus - Gyergyószentmiklós, 2016. január 29-31.

V. E.: A Mennyei Atya megerősítette, hogy tényleg itt a helyem. Kértem a Szentlelket, hogy adjon több türelmet, több szeretetet, erőt. És a tegnap este hazamenve nagy lelki békével tudtam reagálni, noha máskor gyakran összehördültünk, veszekedtünk. Úgyhogy a türelem már meg is érkezett a Szentlélektől. És hiszem, hogy kaptam még más kegyelmi ajándékokat is.

B. H.: Nagyon megragadott engem az a gondolat, hogy lehetek tiszta, vagy sáros, megtaposott és gyűrött, attól még ugyanolyan értékes vagyok. És rájöttem, hogy meg kell térnem mindahányszor letérek a helyes útról. A közösség témája kapcsán gondoltam végig, hogy mennyit lehetne még javítani az ificsoporton, hogy jobb legyen, és az én hozáállásomon is gondolkodtam, hogy sok mindenben tudnék én is változtatni, csinálhatnék jobban bizonyos dolgokat, és akkor nem is lenne ennyi probléma.

B. R.: Feltöltődtem. Segített ez a hétvége abban, hogy letisztázzak néhány dolgot. Most döbbentett le igazán a tény, hogy Jézus tényleg meghalt értem. És tudatosult bennem, hogy valaki tényleg úgy szeret engem, ahogy vagyok. Az utóbbi időben egy kicsit elhanyagoltam az ifit, de itt jöttem rá, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy itt lakom a közelben, és itt van egy közösség, ahova járhatok, ahol elfogadnak; és milyen szuper, hogy van két ilyen papbácsi, aki odaáll, és érdekük az, hogy nekünk is jó legyen.

P. É.: Engem nagyon megérintett a Szentlélek. Eddig valahogy távolabb tudtam magamtól, de a tegnap csodálatos dolog történt velem: egy imában kapott kép által megerősített abban, hogy nekem az a küldetésem, hogy örömet vigyek mindenkinek a szívébe, aki bánatos, vigasztaljam azt, aki beteg. Meggyőződtem, hogy nekem itt igenis helyem van, és nekem még dolgom van.

T. A.: Hálás vagyok a Jó Istennek, hogy eljöhettem és itt voltam veletek. Az a felszínes tudás, ami eddig bennem volt, az most belső bizonyossággá vált számomra. Bár valamennyi kérdésre ismertem már a választ, de nem értettem meg úgy igazán ott legbelül. Azt tudtam, hogy Isten szeret a bűneim ellenére is és elfogad, de mély tartalmat hordozott számomra az, amikor ezt meg is tudtam tapasztalni az egyik gyakorlaton keresztül.