RO     HU     EN

Fülöp kurzus - Csíkkozmás, 2013. december 13-15.
Fülöp kurzus - Máréfalva, 2013. november 22-24.
Fülöp kurzus - Marosvásárhely, 2013. november 8-10.
Fülöp kurzus - Gelence, 2013. október 4-6.
Lelkigondozói kurzus - Székelyudvarhely, 2013. aug.29-szept.1.
Megkülönböztetés kurzus - Hargitafürdő, 2013. július 24-28.
Fülöp kurzus - Székelyudvarhely, 2013. június 7-9.
Lelkigondozói kurzus - Kolozsvár, 2013. május 2-5.
Fülöp kurzus - Székelyudvarhely, 2013. március 8-10.
Fülöp kurzus - Marosvásárhely, 2013. február 22-24.

 

Fülöp kurzus - Csíkkozmás, 2013. december 13-15.

D. É.: Engem az fogott meg, hogy Isten feltétel nélkül szeret. Azt tudtam, hogy szeret, mert tapasztaltam, de itt le is ragadtam, hogy milyen jó, hogy szeret. Most már vissza tudom vezetni az életemben bizonyos pillanatokra, amikor tényleg megtapasztaltam azt, hogy nem érdemeltem meg, és kegyelmet kaptam. A másik dolog pedig a megváltás. Ezt tudtam, és a hitünk is így tanítja, hogy megváltottak vagyunk, megváltott minket Jézus, de hogy már 2000 éve megváltott engem az Úr Jézus, ezt még ilyen világosan nem hallottam. Ezután bátrabban fogok lépni. Nem azt mondom, hogy most már bármit csinálj, mert meg vagy váltva, nyugodtan bűnözzél, mert ki van fizetve, hanem ha tévedek is, bátrabban, nagyobb bizalommal fordulok a Mennyei Atyához bűnbánattal.

S. L.: Engem az érintett meg ezen a hétvégén, hogy fogadjam be a Szentlelket. Azzal tisztában voltam, hogy Istenhez, Jézushoz imádkozunk, de hogy a Szentlélekhez is nyugodtan folyamodhatunk, ezzel nem voltam egészen tisztában. Megérintett az is, hogy a saját elvárásain felül mekkora szeretetet tud az ember kapni, ha kéri Istentől.

Sz. T.: Az első, ami nagyon megragadott, az a bűn. Azt én sokkal könnyebb dolognak képzeltem el, hogy csak úgy jön, aztán meggyónjuk és megyünk tovább. Vagy egy-két hetet tartogatjuk, aztán majd úgyis eljön az alkalom és lerakjuk. Az előadásból megértettem, hogy a bűn megkötöz és nem enged szárnyalni Isten felé. Vagy hogy teljesen elszakít Istentől. Jó volt ezt letisztázni saját magamban. A második dolog az volt, hogy az én hitem nem volt annyira erős. Biztos voltam, hogy ott van Jóisten, mondták, hogy van, ebbe beleszülettem, tehát odatartozik az életemhez. De én nagyon keveset tettem, hogy feléje közeledjek. Köszönöm, hogy ezeket az ismereteket elsajátíthattam, és mindezzel gazdagodhattam.

Sz. Á.: Két dolgot szeretnék kiemelni. Az első, hogy engem Isten tényleg feltétel nélkül szeret. Ez eddig nem volt bennem biztos, de az ima alatt egy kép nagyon megerősítette. Az utóbbi időben annyi csalódás ért mindenfelől, pedig arra vágytam, hogy legalább annyi szeretetet kapjak, amennyit adok. Megértettem, hogy nagyon sokan nem is tudják kifejezni a szeretetüket. A másik dolog a Szentlélek volt, aki ismét megéreztette velem, hogy Isten mennyire szeret, és nagy felszabadultságot adott.

 

Fülöp kurzus - Máréfalva, 2013. november 22-24

K Sz: Ez a hétvége nagy lelki támaszt adott nekem. Ami megérintett, az volt, hogy engem a Jóisten feltétel nélkül szeret. A Szentlélekről tudtam, hogy létezik, de félre volt téve, nem vettem igazán tudomást róla. Most jöttem rá, hogy Ő ad erőt, Tőle kell kérnem. Nyitott kell legyen a szívünk, mert hiába gondoljuk, hogy Istent szeretjük, de ha nem engedjük be Őt a szívünkbe, akkor semmi nem változik. Ez a legfontosabb.

Cs M: Megtapasztaltam a Fülöp kurzuson, hogy Isten úgy szeret, ahogy vagyok. Mert bennem az a kép volt kialakulva, hogy én egy kibírhatatlan feleség vagyok, egy hisztérika. De megtanultam, hogy Isten szeret. Rájöttem, hogy először én kell megváltozzak ahhoz, hogy a környezetem is megváltozzon.

S A: Tudtam, hogy engem Isten úgy szeret, ahogy vagyok, de hosszú volt az út, amíg ez eljutott a szívemig. Ha bűnt követek el, először a Jóistenhez kell menjek, hogy Ő megbocsásson. Teljes mértékben átéltem azt, hogy a Szentlélek elfoglalja az Őt illető helyet a szívemben, ez csodálatos élmény volt.

P M: Első este rájöttem, hogy Isten úgy szeret, ahogy vagyok. Eddig úgy gondoltam, hogy ha bűnt követek el, akkor engem Isten már nem szeret. Már bűntudatom volt akkor, ha nem mentem el templomba. Azért mentem templomba, hogy Istent megtiszteljem ezzel, s Ő segéljen meg engem, ha már én templomba megyek. Most rájöttem, hogy én nem azért megyek templomba, mert kötelességem, hanem mert az én lelkemnek van szüksége ahhoz, hogy Istenhez közelebb kerüljek. Újdosnág volt a Szentlélekről hallani, eddig nem is tudtam, mit kezdjek Vele, miért is van Ő. Örülök, hogy most már tudom Őt segítségül hívni. Másik fontos változás bennem, hogy elfogadom a másikat úgy, amilyen. Volt olyan, hogy csalódtam emberekben, mert úgy éreztem, mást mutat, mint ami ő valójában. Rájöttem, hogy ő nem azért ilyen, mert ilyen akar lenni, hanem mert a bűnös természet bennünk van. Törekszem mindenkit elfogadni, bár nem mindig könnyű.

F M: Azt mondhatom, hogy tudtam már bizonyos dolgokat az itt hallottakról, de nem láttam ennyire összefüggésében azokat. Ami újdonság volt, az a Szentléleknek a személy jellege, Ő az, aki érez, aki gondolkodik és aki akar tenni. Én mindig azt gondoltam, hogy a Szentlélek valamilyen lélek (ahogy a nevében is benne van), valami olyasmi, mint mondjuk a gondviselés, hogy nehezebb pillanatainkban megsegít. A többlet, amit itt megtapasztaltam az, hogy Őt lehet hívni, Ő képes átmosni a bűnös lelkünket.

Sz L: Katolikus családban, jó neveltetésben volt részem, mégis úgy érzem, hogy a fiatalságom után eltávolodtam Istentől. Sok emberrel van kapcsolatom, és mindig kategorizáltam őket, de most a kurzus révén elhatároztam, hogy nem fogok többé kategorizálni, henem igyekszek mindenkit elfogadni és testvéremnek tekinteni úgy, amilyen. Azért hogy itt előttetek el tudjam mondani ezeket, a Szentlélek segítségét kértem, és úgy érzem, megsegített.

Sz M: Egész életemben nem szerettem szerepelni, felszólalni, de az utóbbi időben Isten gyakran helyez ilyen helyzetbe, tehát valami célja van vele. Katolikus szemináriumi osztályba jártam, ahol hittant tanultam, dogmatikát, a lélektant, az egyháztörténelmet, de nem éreztem, hogy belőlem kiváltja azokat a dolgokat, melyeket elvárnék. Annak ellenére sem, hogy nagyon sok jó lelkigyakorlaton vettem részt abban az időben is. Családalapítás után még a misék is kimaradtak akár hónapokig. A gyerekek születése kapcsán, főleg a harmadik után tettük fel magunknak a kérdést, hogy hogyan adjuk tovább nekik azt, ami nincs bennünk sem. Ha mi nem gyakoroljuk, hogyan nevelünk belőlük becsületes embereket. Azután kezdtük el közös erővel (amiről azt gondolom, hogy sokkal könnyebb, mint egy házasfélnek egyedül), hogy templomba jártunk, vittük a kicsi féléves gyerekünket is, akár erőfeszítéseket is tettünk.
Ez a kurzus pedig mindennek a teteje - vagy kezdete, nem is tudom. Nagyon szeretném, ha a kezdete lenne. A Szentlélek nekem az volt, aki Pünkösdkor eljött, és ezzel bezárult. Itt megértettem, hogy Ő tényleg segít, mint ahogy most is kérem a segítségét, hogy ezek a szavak is kijöjjenek. Mindig kérdés volt számomra, hogy bár meggyónom a bűnömet, és Isten megbocsát, de mégis ott van bennem az a sok bizalmatlanság, vajon én hova kerülök a végén, amikor elszámolok Vele: a kárhozat vagy a megmenekülés felé megyek. Az a lényeg, hogy amikor rájövök, hogy bűnt követtem el, ott helyben megbánjam. Most már van reményem az üdvösségre.

 

Fülöp kurzus - Marosvásárhely, 2013. november 8-10.

V T: Eddig szégyelltem magam a Jóisten előtt, amikor valami bűnt elkövettem, pedig Isten alig várja, hogy mikor fordulok felé. Ő jön és megölel, mintha azt mondaná: jaj de jó, hogy itt vagy megint Velem! Isten nem mérlegeli az én bűneimet, hogy megbocsásson-e vagy nem. Már rég megváltott minden bűnömből!

B M: Két fontos dolgot emelnék ki, amit megosztanék. Az egyik dolog, ami nagyon fontos,  vagy talán a legfontosabb, az, hogy Isten szeretete mindig árad felénk, ragyog, mint a napfény. Akkor is, amikor a környezetem felől inkább az sugárzik, hogy nem vagyok elég jó, nem vagyok elég ügyes. Ilyenkor megvan annak a veszélye, hogy ezen kijelentések mentén bontakoznak ki az érzéseim. Ha tudom, azt, hogy Istennek jó vagyok, Isten mindig szeret, akkor nem leviszi a lelkiállapotomat, hanem felefelé, Isten felé. A második dolog ehhez kapcsolódik, az, hogy hogyan menni Isten felé, mert sokszor vannak olyan gondolataim és megnyilvánulásaim akár emberek felé, amikor tudom és érzem, hogy nem Isten felé megyek, hanem pont ellenkező irányba. Nagyon jó volt vizuálisan is befogadni, hogy mi a hit és a megtérés. Mind a kettő fontos, nem csak a hit, hanem a konkrét cselekedet is. Sokszor egyedül akarok megoldani dolgokat, Isten nélkül, az sem jó tehát – csak a cselekedet-, s van amikor ez teljesen elmarad, csak hiszek, olvasok, de semmit nem csinálok. A kettő szinkronban kell, hogy legyen.

B E: Két dologban nagyon megerősödtem. Jó volt hallani, hogy Jézus szeret engem. A megfelelési kényszer része az életemnek, ilyen is kell legyek, olyan is, sok mindenkinek kell megfelelejek, és olyan jó érzés, hogy a Jóistennek nem kell megfelelenem, akármilyen elesett vagyok, meg boldogtalan, engem Ő szeret. Alapjában vidám természetű ember vagyok, de az az öröm semmihez sem fogható, amikor megérzed, hogy Isten szeret téged. Az új dolog az volt, hogy amikor nem érzem Isten szeretetét, akkor a bűn miatt nem érzem. Nagyon jó tudni, hogy hol keressem az okát annak, amikor nem érzem. De tudom azt, hogy a bűneim ára ki van már fizetve. Megerősödött bennem a közösséghez való tartozás. Tapasztaltam saját és mások életében is, hogy ha elindul bennem egy folyamat, és nem tart meg valami, akkor könnyen széteshetek.

G A: Megérintett az, hogy Isten kimondja: Szeretlek így, ahogy vagy! Ha elcsúszol is sokszor, én mindig visszafogadlak! A következő dolog a bűn, amit ha megcselekedjük, vagy kimondjuk, de ha gondolunk is, elszakadunk Istentől. Ezt magammal viszem innen és szeretnék erra nagyon ügyelni, hogy ne szakadjak el tőle. Harmadik dolog, ami teljesen megnyugtató számomra, hogy Jézus már megváltott.

 

Fülöp kurzus - Gelence, 2013. október 4-6.

G. A.: Úgy éreztem, az elején mindenki meg volt húzódva, aztán szombaton már kezdtünk egy családdá válni. Ezután már az utcán sem fogunk csak úgy elmenni egymás mellett. Jó volt átélni azokat a dolgokat, amiket már esetleg tudtam elméletben. Az Atyát, Jézust és a Szentlelket eddig rangsoroltam, de most úgy érzem, egy szintre került mind a három. Amikor imádkoztak értem és becsuktam a szemem, mintha a problémákat levették volna, éreztem, hogy a szívemben boldogság van, el tudtam mélyülni a Szentlélekben, éreztem, hogy itt van a teremben és minden szívet átjár.

I. M.: Amit vártam, és vágy volt a lelkemben, az az, hogy gyógyuljak. Leginkább a szomorúságomtól szerettem volna megszabadulni. Nagyon sokszor álarc mögé bújtam. Egy mélységes mély szomorúság volt a szívemben, és pénteken rájöttem, hogy Isten előtt nincs álarc, úgy szeret, ahogy vagyok, és értékes vagyok, fontos vagyok Neki. Jó nekem Istennel lenni. A hétvégén olyan sebek jöttek fel bennem, és olyan fájdalmak, félelmek és szorongások, amik gyermekkorom óta követnek, és nem voltam ennek tudatában. Meghatározták az életem, meghatározták a párkapcsolatom. És ezekből gyógyít a Szentlélek, mert beengedtem a lelkembe. Volt még hasonló jellegű megtapasztalásom, és olyan volt, mint a szalmaláng. Jött, látványos volt, dörgedelmes, de pillanatig tartott. Én most nem ezt szeretném. Én azt akarom, hogy Isten formálja az életemet.

G. I.: Mély nyomot hagyott bennem az, amikor imát kértem azért, hogy a Szentlélek segítsen nekem abban, hogy tudjak imádkozni. Amikor elkezdtek imádkozni értem, akkor forróságot éreztem, és azt, hogy nem tudok állni a lábamon. De bepánikoltam, és nem engedtem tovább a Szentlelket, amit most nagyon sajnálok. Én hiszem, hogy a Szentlélek ezután cselekedni fog bennem, és én fogom kérni az Ő segítségét. Átéreztem, hogy az én bűnömért meghalt Jézus a kereszten, ezért én ezeket a bűnöket leteszem, mert engem Ő már megváltott. Nagy vágy van a szívemben, hogy minden akadályt áttörjek és egy közösséghez tartozzak, amit már itt megtapasztalhattam, és akkora szeretetet kaptam.

N. Sz.: Azt érzem, hogy Istentől megkaptam azt az ajándékot, hogy tudok szabadon imádkozni. Eddig félelmek voltak bennem, úgy éreztem, hogy gyenge vagyok ehhez, vagy hogyan kezdjek egy szentségimádáson is beszélni, egyáltalán ki vagyok én ahhoz, hogy ezt tegyem. Most megértettem, hogy nem erről szól, nagyon sokat segített ez a kurzus. Imát kértem, és a Szentlélek segítségét arra, hogy legyen erőm imádkozni hangosan bárki előtt.

K. Cs.: Nekem a Fülöp kurzus lelki megtisztulás volt. Átéreztem Isten feltétel nélküli szeretetét és a Szentlélek erejét. Leírhatatlan érzés, amikor átjár, csak sírni tudtam és éreztem a békét a szívemben. Ez által tisztult a lelkem a gonosz gondolatoktól és a fájdalomtól. Aztán jött egy olyan sugallat, hogy menjek oda édesanyámhoz és öleljem meg. A Szentlélek nem hagyta, hogy üljek, hanem cselekedett bennem. Jó volt átérezni és akarom, hogy minden nap ilyen legyen.

P.  A.: Először is nagy hálát érzek a szίvemben Isten iránt, hogy elhίvott e hétvégére. Mit jelentett nekem ott lenni, mit éltem ott meg? Annyi minden van most bennem és azt hittem, nehéz lesz megfogalmazni az ott tapasztaltakat, ám örömmel osztom meg. Engem, ami mély ponton érintett, az, hogy megtudtam: Isten úgy szeret, ahogy vagyok: problémáimmal, hibáimmal együtt, és a jó hίr, hogy feltétel nélkül elfogad és szeret engem és fontos vagyok neki, egy gyöngyszem az Ő kezében. Arra is rájöttem, hogy Istenhez csak úgy tudok tartozni, ha a hit mellett ott a megtérés is, nem elég ha hίvő kereszténynek vallom magamat, hanem az életemnek is kell tükröznie, hogy Ő hozzá tartozom, és ha netán “elesek”, hozzá mindig, de mindig fordulhatok mert vár rám és felsegίt, hisz olyan nagyon szeret.

 

Lelkigondozói kurzus - Székelyudvarhely, 2013. aug.29-szept.1.

C. I.: Haragban voltam édesanyámmal, testvéreimmel, sokat átkozódtam. Annyira haragudtam rájuk, hogy még a nevük is idegesített. Nem is tudtam kimondani, hogy anyám. Az volt a legrosszabb, hogy amikor a templomban a Miatyánkot imádkoztuk, ki se tudtam mondani, hogy „bocsásd meg vétkeinket”, mert én haragban voltam. Ez a kurzus alatt éreztem, mikor mindent kiöntöttem, hogy mostmár mondhatják, hogy anyád. Most már úgy érzem, hogy könnyebb.

L. R.: Nagyon megvilágosodott számomra a motiváció kérdése. Ha rossz motivációból cselekszem, nagyon sok minden elcsúszhat. Felismertem, hogy mekkora ereje van áldást kérni a másik emberre. Volt az életemben egy olyan személy, akitől sok fájdalmat kaptam, és akinek nagyon nehezen tudtam megbocsátani, de teljes szívvel meg tudtam bocsátani. Felismertem, hogy én is nagyon sok fájdalmat okoztam ennek a személynek, és én is bocsánatot kértem tőle.

K. E.: A sérülések következményeiből értettem meg, hogy a férjemtől kaptam sérüléseket és bántásokat. Megrögződött bennem, hogy kutyából úgysem lesz szalonna. A teljesítményközpontúság kapcsán jöttem rá, hogy miért szajkóztam az egyik gyerekemet, amiért nem teljesít úgy, mint a többi. Ebből kifolyólag nehezen tudtam megbocsátani önmagamnak.

B. H.: Meg tudtam magamnak bocsátani, hogy az öngyilkosság gondolata járt a fejemben. Rájöttem arra, hogy az okkult dolgokban semmi élet nincs. És Jézus Krisztus az, aki formál és gyógyít. Apumnak volt nehéz megbocsátanom, mert ő vitt bele az okkult dolgokba, de hiszem azt, hogy Isten fog cselekedni és a szüleim is meg fognak térni.

K. Cs.: A teljesítményközpontúság nagy problémám a szakmámból és munkahelyemből kifolyólag. Úgy láttam, hogy az érvényesül, aki a legtöbbet nyújtja, a legügyesebb, a legokosabb… A kollégáimat is folyton szapultam, ha nem tudtak úgy teljesíteni, mint én. Egy idő után már otthon is ezt tettem a feleségemmel. Szorongást és stresszt okozott bennem. A motivációmat felcseréltem a célommal, vagyis azért csináltam a dolgokat, hogy a legjobb legyek. A legnehezebben Istennek tudtam megbocsátani egy gyerekünk elvesztése miatt. Magamat is okoltam, hogy mit tudtam elkövetni, hogy őt bünteti miattam. Tegnap sikerült megbocsátanom a Jóistennek, és holnaptól egy új nap kezdődik.

J. A.: Én mindig meg akartam felelni a családomnak, de leginkább a férjemnek. Ha ez nem sikerült, mindig önmarcangolás, önvád volt bennem, állandóan szidtam magam.  A hazugságok jutottak eszembe, s egymást kergették, hogy ilyen vagyok, meg olyan vagyok, bárcsak másképp tettem volna. Magamnak kellett megbocsássak, hogy elhittem ezeket a hazugságokat, hogy én nem vagyok elég jó.

H. P.: Megértettem, hogy mi is az okkultizmus, mik azok a dolgok, amik veszélyesek. Nem szabad felszínesen nézni a dolgokat. El kell menni a gyökerekig. Nem elég a fának a tetejét levágni, mert az ki fog hajtani, de ha  megyek és a gyökeréből szedem ki, úgy pusztítom el, akkor igenis van hatása. Nagyon sok bűnnek az okkultizmus az oka. Az egyik kollégámnak volt a legnehezebb megbocsátani, aki elég sok mindennel támadott az elmúlt évek alatt. Békesség van bennem, hogy ki tudtam mondani a megbocsátást, és tudtunk imádkozni áldásért is, viszont az igazi megbocsátás, úgy érzem, akkor lesz, amikor találkozom vele, mert távolról nagyon könnyű megbocsátani.

 

Megkülönböztetés kurzus - Hargitafürdő, 2013. július 24-28.

Sz. N.: Megtudtam azt, hogy az állapotnak megfelelően melyik lélek hogy hat ránk, és hogy a gonosz lélek is adhat látszólagos megnyugvást. Megerősödött, hogy nem a Sátánnal kell keresni a harcot, hanem Istenre tekinteni.

B. Zs.: Megértettem, hogy a megfelelő életállapot figyelembevételével kell a sugallataimat kezelnem. Ezt eddig nem tudtam, és sokszor helytelenül döntöttem e miatt. Megértettem, hogy életszentség nélkül nem lehetek Krisztus katonája. Megérintett az, hogy Isten útjaitól mm-re sem térhetek el. Azt tapasztaltam, hogy az Úr általatok erőteljesen működött az életemben.

J. N.: Nagyon fontos, hogy életemben felismerjem a sátán csábításait, hisz az utóbbi időben „bedőltem” neki, ezért volt szomorúság az életemben. Felismertem, hogy a megrögzött bűnös állapotában vagyok, de most már elindultam a megtérés útján. Megerősödött, hogy katona szeretnék lenni.

B. A.: Megértettem, hogy az ellenség is jelen van az életünkben és sokszor nagyon kifinomult módon közeledik, és ami megerősödött bennem, hogy nem kell félni tőle. Valódi katonaként tudjak harcolni az ellenséggel, és ne hagyjam, hogy felülkerekedjen az ellenség. Mindig győztes katona akarok lenni, ez az én vágyam, ezt szem előtt tartva mindig.

V. B.: Amit új módon értettem meg, hogy a csata értem és bennem folyik, mégpedig különböző módon, különböző életciklusokban. Ami nehézzé teszi a megkülönböztetést, hogy olykor hasonlít a gonosz és a jó lélek taktikája. Ezért fontos, hogy ismerjem magam, és hogy hol állok az életszentség útján.

G. Cs. A szellemi harcnak megértettem új módon a súlyát. Az életem minden területét megmozgatta, és ennek nagyon örülök, mert a Szentlélek dolgozott. Megértettem az életemre vonatkozva úgy a sátán, mint Jézus Krisztus stratégiáját. Hoztam döntéseket ezzel kapcsolatban. És szeretnék minél inkább Krisztus harcos katonája lenni.

 

Fülöp kurzus - Székelyudvarhely, 2013. június 7-9.

D. A.: Azt gondoltam, hogy Isten útján elég jól állok, nekem nem tud újat mondani a kurzus, mindent ismerek. Rá kellett jönnöm arra, hogy egy dolog tudni, és más dolog elhinni. Amit megértettem és Isten nagyon mélyen a szívembe égetett, az az Isten szeretete. Hogy Isten nemcsak szeret, hanem feltétel nélkül szeret. Egy olyan helyen dolgozom, ahol százalékra fizetnek, amennyire teljesítek, annyira fizetnek, ezért így voltam az emberekkel is, hogy kell tegyek valamit, hogy engem elfogadjanak, szeressenek. Rájöttem, hogy ez nem így van.
Megérintett az, hogy nem elég az, hogy szeretnék megszabadulni a bűntől, hanem döntök, hogy meg akarokszabadulni a cigarettázástól, a  bűnöktől. De egyből az jött bennem, hogy én nem tudom megcsinálni, én gyenge vagyok, s akkor a Jóisten üzent a Szentírás által, hogy ott van Dávid, ő is milyen kicsike volt, és amikor kiállt Góliát elé, nem Góliát méretét nézte, hanem a Jóistenre tekintett és Benne bízott, és le tudta győzni Góliátot. Hiszem, hogy az én életemben is meg tudja ezt tenni.
Ezen a hétvégén nagyon megerősödtem, hogy kitartsak a közösségben, ahova járok.

M. T.: Ami nagyon erősen hatott rám, az a bűnnek a bemutatása. Nagyon keménynek tűnt, de akkor döbbentem rá, hogy ez a bűn. Még erőteljesebb volt azt tapasztalni, hogy leszakadok Isten szerető szívéről a bűn által. Már nem tudok visszatérni a bűnnek ilyen kemény valóságába. Rájöttem, hogy más az, amit tudunk elméletben és tanítunk, és más az, amit átélünk. Amikor átéljük azt a valóságot, akkor értjük meg igazán, hogy mit tudunk vagy tanítunk. Már tartozom egy közösséghez, de hogy másként fogok ehhez a közösséghez tartozni mától fogva, ezt hiszem és vallom. Nem mindegy, hogyan vagyok tagja egy közösségnek, mennyire megtartó erő az a közösség, és én mivel járulok hozzá ahhoz, hogy az a közösség erős legyen. Hosszú ideig távol éltem a közösségemtől, ami ugyan nem törte meg a közösséghez való tartozásomat, de nem volt meg az élet áramlásának a lehetősége, mint egy olyan közösségben, amibe elmész hetente, és együtt éled az életet, nehézségeket, örömöket, kihívásokat azzal a közösséggel, amelyhez tartozol. Most azt érzem, és erre vágyom és ebben akarok megújulást, hogy életerős legyen ez az áramlás közöttem és a közösség között, amelyben el vagyok kötelezve, amelyhez tartozom. Nyilván ez kölcsönös, két irányból kell áradjon az élet. És én mindenkit arra bátorítok, aki most választ közösséget, vagy már benne van, hogy élje az élő kapcsolatot vele.

J. E.: Én jártam templomba, vasárnapi keresztény voltam, reggel-este imádkoztam, s ezzel letudtam mindent. Amikor megtudtam, hogy rákos vagyok, kezdtem lázongni: miért pont én, miért pont engem választott, annyian vannak rajtam kívül, miért én kell rákos legyek, miért vagyok elítélve, s ez annyira összezavart, annyira lázongtam, hogy azt mondtam, vége. Ha meggyógyulok is, én többet templomba nem megyek, én többet nem imádkozom, nem érdekel, megszakítok minden kapcsolatot az Istennel. A vizsgálatok, kezelés alatt, olyan dolgokat tapasztaltam meg, amelyek kapcsán felfogadtam, hogy megpróbálok a JóIstenhez közeledni. Hívogattak a közösségbe is, de sokáig odáztam. Egyszer egy rendezvény után maradtam a közösség alkalmán, mert úgy gondolkodtam: ha jó szívvel fogadnak, eljövök, ha nem foglalkoznak velem, többet nem jövök. Azt kell mondjam, hogy tárt karokkal fogadtak, azóta a közösség tagja bagyok, és el tudom mondani, hogy tényleg a közösség megtartó ereje az, ami mindenen átsegít. Itt a kurzuson értettem meg, hogy Jézus tényleg értem támadt fel, értem mindent felvállalt, csak kell a kezemet nyújtsam, amikor Ő felém nyúl, s el kell fogadjam az Ő segítségét.

M. Cs.: Én abban tapasztaltam meg a gondviselés jelenlétét, hogy eljöttem erre a kurzusra. Eddig is hallgattam a templomban a Szentírást, de most döbbentem rá, hogy Isten szava mennyire élő valóság. Eddig is meg voltam győződve, hogy Krisztus élő ember volt és tanított, de most jöttem rá, hogy tényleg isteni személy is. Megtapasztaltam, hogy a szolgáló testvérek mennyire hitelesek, ezért is tudtam feltárulkozni.

G. I.: Mindig kisebbrendűnek éreztem magam mindenkihez képest, az úton is általában lehajtott fejjel mentem, nem néztem szembe az emberekkel. Az Atya szeretetével tisztában voltam, milyen jó nekem, de jó, hogy szeret, de ez nem terjedt ki a többi emberre is, hogy akár a többi ember is így szerethet. És az nekem nem volt logikus, hogy megérdemlem a szeretetüket. Itt csodálatos emberek vettek körül, és úgy bántak velem, mintha anyám és testvéreim lennének.

G. E.: Már péntek este egy olyan mérhetetlen boldogság töltött el, amikor mintegy a boldogság paplanával takaróztam be. Aztán erőteljesen megtapasztaltam, hogy Jézus értem meghalt, és a Szentlélek jelenlétét.

 

Lelkigondozói kurzus - Kolozsvár, 2013. május 2-5.

Sz. E.: Én a kurzuson azt értettem meg, hogy nekem jó az, ha megbocsájtok. Nekem jelent gyógyulást.  Az ellenség kihasználja azt, hogy nincsenek ismereteink az okkult dolgokról, és belevisz annélkül, hogy tudomásunk lenne róla. Édesapámnak volt a legnehezebb megbocsájtani és ugyanakkor bocsánatot is kérni tőle. Egész életemben tegnap este mondtam ki először azt a szót, hogy apa. Az volt a vágyam, hogy én is olyan lehessek, mint a szolgáló testvérek: életerősek, vidámak. Úgy érzem, hogy Isten teljesítette a vágyamat. Boldog vagyok, megkaptam az örömöt. Tegnap este a lelkigondozás végén rámtört a nevetés, néhány percig tartott és akkor éreztem, hogy Isten megadta az örömöt.

V. A.: Az okkultizmus téma félelmet váltott ki bennem, de rájöttem, hogy jobb tudni róla, mint belekerülni anélkül, hogy fel sem ismernénk. Úgy éreztem, hogy áldozat vagyok a koraszülöttségem miatt, és nem is tudtam, hogy emiatt haragszom Istenre. Soha nem akartam szembenézni a ténnyel, hogy teljesítményközpontú vagyok. De most felismertem, és ezért is megbocsátottam magamnak. A legnehezebb egy olyan személynek volt megbocsátani, akit gyűlöltem. Amikor rá gondoltam vagy róla beszéltem eltorzult az arcom. Amikor ellene mondtam a gyűlölet lelkének, már könnyebb volt megbocsátani annak a személynek. Ezek után pedig könnyű volt megbocsátani Istennek és magamnak is.

S. A.: Soha nem gondoltam, hogy egy érzés is lehet bálvány. Rájöttem, hogy sokáig jobban kerestem a boldogságomat, mint Istent. A boldogság keresése a bálványom lett. A téves meggyőződésekről szóló tanítás teljesen új volt nekem. Felismertem, hogy voltak téves meggyőződéseim és hogy fenntartottam őket.  A Szentlélek új dolgokat mutatott meg, amiket meg kellett bocsássak a szüleimnek.

I. E.: Egész kicsi korom óta, amikor beteg voltam, édesanyám vizet vetett nekem. Most ismertem fel, hogy mennyire hatott rám, és hogy én mennyire hittem benne. A testvérem haláláért tíz éve édesapámat okoltam, viszont a lelkigondozás alatt ez megváltozott bennem.  Már édesapám sem él, és eddig soha nem bocsátottam meg neki. Két bátyám és édesapám vannak meghalva és egy sírba temetve. Eddig úgy mentem ki a sírhoz, hogy csak egy bátyám van ott. Mostmár szeretnék úgy kimenni, hogy nem csak az egyik bátyám van ott, hanem édesapám és a két bátyám. Rájöttem, hogy mennyire szükséges a megbocsátás, hogy új életet tudjak kezdeni. Istennek is nehéz volt megbocsájtani a testvérem halála miatt. Magamnak azért volt nehéz megbocsájtani, hogy belementem olyan dolgokba, amikbe most már nem mennék bele. Eddig mindig a múltammal törődtem, most szeretnék a jövőmmel foglalkozni és azt építeni.

Gy. E.: Téves meggyőződéseket ismertem fel magamban. Engem nem fogadnak el, nem vagyok szeretetreméltó.  Rájöttem, hogy a sérüléseimet magamnak is köszönhetem. Magamnak volt a legnehezebb megbocsájtani. De úgy érzem sikerült elfogadni magamat. Új erőt kaptam és bátorítást.

F. E.: Először állok úgy tömeg előtt, hogy nem érdekel, mit gondolnak rólam mások. Életemben először itt a kurzuson találkoztam a bocsánatkéréssel gyakorlati módon is. A perfekcionizmus témában teljesen magamra ismertem. Azt is felismertem, hogy éveken keresztül hibáztattam magam olyan dolgokért, amikért nem én voltam a hibás. Esténként úgy feküdtem le, hogy marcangoltam magam olyan dolgokkal, amikért hibásnak éreztem magam. Tegnap este feküdtem le először úgy, hogy nem hibáztattam magam. Nem gondoltam, hogy haragszom Istenre, de a lelkigondozás során felismertem olyan sérüléseket, amelyekért Őt hibáztattam. Meg tudtam bocsátani Neki. Magamnak volt a legnehezebb megbocsátani. Édesapámnak is nehéz volt megbocsátani, de ugyanakkor rájöttem, hogy én is sok mindennel megbántottam őt, és sosem kértem tőle bocsánatot.

 

 

Fülöp kurzus - Székelyudvarhely, 2013. március 8-10.

B. Z.: Az érintett meg, hogy van a Szentlélek Isten, akit lehet segítségül hívni. Eddig kértem segítséget Jézustól, Istentől, de azzal annyi. Most a szentmisén mindahányszor a Szentlélekről volt szó, kirázott a hideg, kellemes érzés volt. A másik, ami megfogott az, hogy én még sehol sem voltam, és akkor Krisztus már meghalt értem.

F. R.: Éreztem, hogy szükségem van Istenre. Imádkoztam is, de ami itt történt, az isteni kegyelem. Rájöttem arra, hogy Ő úgy szeret, ahogy vagyok. Gyengeségeimmel együtt. Azt éreztem, hogy itt van mellettem, és bátorít, hogy szeret engem.

B. M.: Rájöttem, hogy a Szentháromság mind a három személye milyen nagyon fontos. Az egy dolog, hogy meg akarok változni, de én is kell akarjam; segít a JóIsten, csak ha én nem akarok, vagy nem teszek azért, akkor nem tud. S még megfogott az, hogy szeret a JóIsten, és mindenkit szeret.

L. R.: Unitáriusként nagyon keveset hallottam arról, amit most itt hallottam a három nap alatt. Nehéz nekem az összeset befogadni. Nagyon örvendek, hogy Isten elfogad így ahogy vagyok, bár sokszor nem érzem magam méltónak arra, hogy elfogadjon. Sok minden meghatott: nem tudtam arról, hogy Jézus már meghalt a bűneinkért, már megváltott.

M. H.: Nekem arra volt szükségem, hogy belül értsem meg, hogy a leghosszabb útat tegyem meg az eszemtől a szívemig. Úgy érzem, hogy leginkább az Isten szereteténél volt erre szükségem. Tudtam, hogy mindenkit szeret a JóIsten, csak hogy engem személyesen szeret, nagyon szeret - nem lehet ezt másképp mondani – ezt pénteken megtapasztaltam. Erre vágytam a kapcsolataimban is, hogy egyre inkább érezzem meg a szeretetet, ne csak úgy éljünk egymás mellett, hanem hogy érezzem, hogy szeretve és elfogadva vagyok. És ezt Istennél tudtam a leginkább megtapasztalni. Megtapasztaltam, hogy Jézus annyira szeretett engem, hogy még azt a szörnyű kínhalált is bevállalta. Nem azt láttam, hogy mennyire kell sajnáljam Jézust, hogy  mi történt, hanem ezt Ő vállalta önként azért, mert szeret. A Szentlélek nagyon megérintett, kaptam Tőle ajándékot, amit remélem, hogy egyre inkább tudok majd használni. Eddig megfogalmazódott bennem a vágy, hogy emberekkel ne csak úgy találkozzak, hanem figyeljünk egymásra. Rájöttem, hogy a közösségre van nekem szükségem. És ez a közösség krisztusi legyen.

M. T.: Többször kaptam már meghívást, de soha nem éltem a lehetőséggel. Most éreztem azt, hogy itt a helyem. Ezen a hétvégén le tudtam tenni a régi sebeket, lelki terheket, és úgy érzem, megújultam, és nyitott vagyok az új dolgokra. Egy eltévedt bárány voltam, ugyanis én jártam régebb a Forrás közösségbe, aztán elmaradozott és úgy érzem, most újra visszatértem a nyájhoz. Most érzem, hogy Isten úgy szeret, ahogy vagyok.

L. E.: Minden perc ajándék volt, amit itt töltöttem a három nap alatt. Amit megtanultam és Isten a szívembe írta, minden tanításból és tanúságtételből azt értettem meg, hogy az élet olyan egyszerű, csak bízzam magam az Úrra, s a többi oldódik magától. Azt szeretném, hogy innen elmenve ez lenne a fő szabály az életemben, s így mennék tovább. Minden dinamika megérintett. Az, ami a szívemet nagyon megdobogtatta, az a hit és megtérés lépkedés volt, hogy az egyik a másik nélkül mennyire nem tud létezni, s hogy milyen egyszerűen lehet szemléltetni.

F. D.: Az ember rájön, hogy mennyire bűnös, mennyire mocskos, és a JóIsten a Szentlélek által kimossa tisztára. Hasonlóságokat láttam a tanúságtevők és az én esetem között. A Szentlélekhez imádkozva meggyógyult a bal lábam. Az éjjel három órakor arra ébredtem meg, hogy imádkozom a Szentlélekhez.

B. M.: Nagyon örvendek, hogy eljöttem. Teljesen más Istenképet kaptam, másképp látom saját magamat és az embereket. Nekem nagy bajom volt a szeretettel, mert ejsze gyermekkorom óta folyamatosan mindenhonnan be akartam hajtani a szeretetet, ami kell nekem, férjemtől is, édesanyámtól is. Lehet, hogy a gyeremekeimen is elkezdtem volna gyakorolni idővel. Soha nem gondoltam arra, hogy ezt lehet Istennél keresni. Mindig úgy érezetem, hogy meg kell felelni, meg kell dolgozni azért, hogy szeressenek. Ami a legjobban megfogott, az, hogy olyannak szeret Isten, amilyen vagyok, nem kell kifessem azért magam, nem kell holtra dolgozzam magam. A fehér zsebkendő tett engem padlóra.

B. H.: A hétvége alatt elég sok mindent tapasztaltam. Az egyik, ami tudatosult bennem, az az, hogy Isten nagyon-nagyon szeret engem. Az előző Fülöp kurzuson nem tudtam annyira elhinni, és amikor az életemben mélypontok voltak, akkor az az üzenet jutott eszembe, hogy: „Ujjongok, hogy téged látlak!”. Ezt üzente Isten. A dinamika által éreztem, hogy annyira bűnös vagyok. A másik nagy dolog, hogy egyáltalán a testvéremnek meg tudtam bocsátani. Úgy érzem, nagyon sok mindenben fejlődtem. Volt amikor az öngyilkosság gondolata is megfordult a fejemben, de ezen a hétvégén rájöttem arra is, hogy Istennek nagy terve van velem.

 

Fülöp kurzus - Marosvásárhely, 2013. február 22-24.

V. H.: Ferde Isten-kép volt bennem. Megkaptam itt a választ, hogy nem igaz mindaz, amit róla elképzeltem. Megtanultam, hogyan kell szabadon imádkozni és a Szentleleket hívni.

K. T.: Megértettem, hogy az ima nekem jó, nem Istennek teszek eleget vele. Tudtam, hogy a Szentlélek irányít, ha válaszút előtt állok, de azt nem, hogy kérhetem Őt, hogy nyugodtságot hozzon.

F. É.: Új volt számomra, hogy Isten feltétel nélkül szeret. Ráébredtem arra, hogy nem szükséges, hogy óriási bűneink legyenek, elegendőek a kisebb hazugságok, vagy nem megfelelően vélekedünk másokról. Nem elég pusztán hinni Istenben, vagy akár érezni is, hanem tenni kell, törekedni ezektől a kisebb bűnöktől is távol maradni. A Szentlélekről tudtam a vallásórákon keresztül, most pedig megtanultam, hogy nagy szükségünk van rá, és elvezet ahhoz, hogy éljen bennünk a hit és növekedjen bennünk. Ő segít kitartani az elhatározásban, ami itt megszületett bennünk.

H. M.: A hétvége alatt azt juttatta el hozzám az Úr, hogy lehet hogy fogom az Ő kezét az egyik kezemmel, de nekem jól esik a gonosznak a kezét is fogni, nem tudom elengedni. Lehet, hogy külsőre egészségesnek tűnök, de van nekem egy rozsdás sebem. Azon az úton vagyok, hogy minden szépségem ellenére akármikor meghalhatok. S akkor éreztem, hogy szükségem van a megváltásra. Jézusnak akkora szeretete volt, hogy egy ilyen törékeny emberre, mint én, rábízta, hogy elfogadom-e a megváltást, vagy sem. Nem tudom felfogni azt a szeretetet, amivel Ő átnyújtja a megváltást nekem. A Szentlélek pedig az, aki bizonyosságot ad a megváltottságról, segít a növekedésben.

K. Zs.: Eddig úgy éltem, hogy adósa vagyok Krisztusnak, mert Ő szenvedett, meghalt értem, ezért nekem is szenvednem kell. De a megváltás felszabadított. Újjongást éreztem, hogy nem azért hívott meg engem, hogy szenvedjek, hanem azért, hogy boldog legyek.

Gy. E.: Rájöttem, hogy számomra a legfontosabb Isten szeretete. Ha ezt tudatosítom, akkor nem várom el, hogy más elfogadjon. Volt úgy, hogy azt éreztem, hogy Isten távol van tőlem, de a kurzus rávilágított, hogy én távolodtam el Istentől, Ő mindig velem akar lenni. Rájöttem, hogy minden nap meg kell térnem, apró lépéseket tennem. A Szentlélek lenyűgözött, hogy Ő is egy személy, akihez lehet szólni. Bátortalanságunkban bátorságot ad, megtisztít és formál. Valamennyire kiteljesedett a Szentháromság képe.