RO     HU     EN

Fülöp kurzus - Marosvásárhely, 2017. november 3-5.
Fülöp kurzus - Szováta, 2017. szeptember 8-10.
Lelkigondozói kurzus - Székelyudvarhely, 2017. augusztus 31. - szeptember 3.
Isten válasza az élet nagy kihívásaira - Hargitafürdő, 2017. augusztus 3-6.
Megkülönböztetés kurzus - Hargitafürdő, 2017. július 19-23.
Isten válasza az élet nagy kihívásaira - Arad, 2017. május19-21.
Fülöp kurzus -  Székelyudvarhely, 2017. április 7-9.
Áldás a családban - Marosszentgyörgy, 2017. március 3-5.
Lelkigondozói kurzus - Kolozsvár, 2017. február 23-26.
Isten válasza az élet nagy kihívásaira - Nagyvárad, 2017. január 20-22.

 

Fülöp kurzus - Marosvásárhely, 2017. november 3-5.

P. A.: Úgy jöttem ide, hogy több álarc volt rajtam, megfelelni akartam, és teljesíteni. Már tartozom közösséghez, de egy idő után azt éreztem, hogy elfásultam, mondtam a dolgokat, de nem úgy cselekedtem; éreztem, hogy ellentmondás van bennem. Jó volt ez a kurzus, hogy le tudtam vetni magamról ezt a régi ruhát, és most újra egységben vagyok önmagammal.

F. B.: Tudatosítottam magamban, hogy Isten okkal teremtett így, amilyen vagyok, így szeret, és neki minden teremtménye csodálatos. Ezt tudtam elméletben, de most Isten az én szívemre helyezte, hogy én is úgy vagyok csodálatos, ahogy vagyok. Mindig olyan könnyű nekünk, embereknek a másikra ujjal mutogatni, és sokszor nem vesszük észre magunkban ezt, de rádöbbentem arra, hogy tulajdonképpen én is ugyanolyan bűnös vagyok, mint a másik ember. Az is tudatossá lett, hogy használjam a Szentlélek ajándékait arra, hogy másoknak át tudjam adni azt, ami bennem van, és ne azért cselekedjek és tegyek jót az emberekkel, mert Istennek kell bizonyítsak, mert neki nem kell bizonyítani, és nem tehetek semmit azért, hogy jobban szeressen.

L. N.: Azért jöttem ide, mert úgy éreztem, hogy megkaptam az élettől, amit szerettem és amit lehetett úgy nagyjából, és mégis volt valami, ami hiányzott az életemből, ami hogyha meglenne, úgy érezném, teljes lenne a boldogság a szívemben. Úgy érzem, hogy ezt megtaláltam itt. Megértettem, hogy Isten szeret úgy, ahogy vagyok, bűnömmel, mindennel, és hogy megváltott engem. Befogadtam a Szentlelket és azt akarom, hogy itt is maradjon, mert így érzem boldognak magam teljesen.

K. J.: Érdekes hullámvölgyeket éltem meg az életemben, és végig azt éreztem, hogy valamiféle rend kell az életemben, és ezt más nem tudja megtenni. Sokfelé keresgéltem, sokfelé nézelődtem. A Fülöp kurzuson megerősödtem sok mindenben, legfőképpen abban, hogy nem véletlen, hogy én élek, létezek és a világban vagyok. Még nem tudom, hogy mi az én elhivatásom, mi a teendőm, mitől lesz jó a világnak az, hogy én vagyok, de abban megerősödtem, hogy jó, hogy vagyok. Sok mindent olvasok, és sok mindent hallgatok, de tiszta forrásból kell táplálkozni. Az este eldöntöttem, és ma megvettem az első saját Szentírásomat. Amikor este imádkoztunk, és behunytam a szemem, egy olyan meleg érzés volt végig bennem, amit olyankor szoktam érezni, amikor jó helyen vagyok és boldog vagyok. Így hogy átadtam az életemnek bizonyos területeit az Isten kezébe, tudom, hogy a jó irányba fog vezetni, és megtalálom a közösségemet is.

F. L.: Annyira magamra ismertem abban, amit elmondtatok; tényleg nagyon egyek vagyunk, és annyira egyformák vagyunk hibáinkban, tapasztalatainkban; kinek több jut, kinek kevesebb, de ezeken át kell menni. Velem tegnap az történt, amiről éreztem, hogy ez Istennek az akarata, és használ engem, és meg kell szólaljak. Vigyorogva érkeztem haza, a szobatársaim ezt észrevették, és olyan kérdéseket tettek fel, amiket én is feltettem. És az igazságot itt tapasztaltam meg, amit elmondtatok. Hogy a bűn azért van, mert Isten igazságos, és a bűn zsoldja a halál. És Ő annyira szeret és tisztel minket, hogy megengedte, hogy válasszunk. Mi lenne a játék benne, ha azt mondaná, hogy dicsérjetek engem, és csak engem, mert én vagyok a menő? Ő megengedi, hogy azt csináld, amit akarsz.

N. E.: Sok előzetes ismeretem volt a közösségek és mélyebb alkalmak révén, viszont itt sok minden tudatosult, illetve azt érzem, hogy számomra a legnehezebb ezen az úton a kitartás, hogy én ebben meg tudjak maradni. De már az este sikerült kedvességgel reagálni egy olyan helyzetben, melyben könnyebben jött volna, hogy odamondjak, de valahogy megnyugodtam. És azt hiszem, ez a Szentlélek volt. Igazán hálás vagyok ezért a hétvégéért.

 

Fülöp kurzus - Szováta, 2017. szeptember 8-10.

Gy. A.: Kiemelném azt, hogy a lépéseknek megvan a maga sorrendje, nem tudja egyik a másikat elkerülni, mert akkor felbomlik a rendszer. Kaptam egy pár olyan visszajelzést Istentől, amelyre már két-három éve vágyom. Most úgy érzem, hogy részben válaszokat tudtam kapni.

V. J.: Megtapasztaltam a kurzuson, hogy bizonyos fogalmak a helyére kerültek bennem, vagy letisztultak, pl az eredendő bűn fogalma, amit ismeret szintjén értettem, de hogy mit is jelent igazából, azt nem. Furcsa volt számomra az is, hogy Istennek szüksége van rám. Azt hittem, hogy ez egy elírás, nincs értelme, nem lehet valós. Sok visszajelzést kaptam azokra a kérdésekre, állapotokra, amelyek foglalkoztattak. Az egyik szemléltetés is egy ilyen válasz volt, mert én is sokáig elszáradtnak, céltalannak éreztem magam, de az a jó hír, hogy megfelelő környezetben ki lehet nyílni, és van lehetőség a változásra.

J. R.: Nagyon hálás vagyok, hogy eljöttem erra a Fülöp kurzusra. Két dolgot emelnék ki, ami nagyon megérintett és sokat segít: az egyik, hogy a Sátánnak ellenállunk, és nem állunk szóba vele, nem kimagyarázzuk a dolgokat, mert a végén csak oda lyukadunk ki, hogy szóba álltunk vele. És én is sokszor így vagyok, hogy azért esek vissza ugyanazokba a bűnökbe, mert << azért az még úgy belefér, és ez nem is az, hanem...>> A másik az, hogy a Szentlélek az Atya és a Fiú közötti szeretet személye. Kigyúlt bennem a villanykörte, tisztultak a dolgok. Most ezzel megyek haza, és örülök, boldog vagyok, hogy itt voltam, mert feltöltődtem.

G. N.: A tegnap délelőtt még úgy éreztem, hogy engem beledobtak egy nagyon mély vízbe, és fogalmam sincs, hogy ebből most hogyan tovább. Én ezelőtt is vettem részt lelkigyakorlatokon, viszont ez nagyon megérintett és nagyon mélyen hatott rám. Ma reggel, amikor felébredtem, azon vettem észre magam, hogy a szám mondja a reggeli imát. És meglepődtem magamon is, hogy hihetetlen, hogy a Szentlélek milyen hamar elkezdett dolgozni bennem. Amikor a tegnap áldást kaptam, akkor úgy érzem eltöltött a Szentlélek melegsége, és békesség járta át a szívemet. Teljesen szabadnak éreztem magam, és ebben a pillanatban is szabadnak érzem magam, és feltétel nélkül boldognak, mert tudom, hogy a Jó Isten nagyon szeret engem. Úgy szeretnék hazamenni, hogy ezeket az üzeneteket elraktározzam az elmémbe és a szívembe.

H. B.: Az elmúlt időszakban az életemet egy nagy kérdőjelként éltem meg, és rengeteg félelemmel és küzdelemmel a szívemben érkeztem, de már első este a Jó Isten megérintette a szívemet azzal az igerésszel, hogy „csodálatosan megalkottalak”, és értékes vagyok az Ő szemében, akármennyire is értéktelennek tartom magam. Rájöttem, hogy a Jó Isten nem teremt selejtet. S akkor is értékes vagyok, amikor megtaposnak, vagy amikor nehézségek érnek. A második nap mélyen megfogalmazódott bennem, hogy sokszor a gondolataimmal követem el a legnagyobb bűnöket, amire eddig nem is nagyon gondoltam, hogy bár nem tettem meg, de gondolatban azért ott áskálódott bennem, és küzdöttem ezzel. Jézus már megváltott engem, és megtette az első lépést értem, azért hogy szabaddá váljak, úgy e nehézségekben, mint az örömökben. A Szentlélek részese volt eddig is az életemnek, de megértettem mélyebben, hogy ott van az a kicsi mocsok, amibe ha belekerül a Szentlélek, akkor az mélyre tör és változások jöhetnek az életünkben. Annyi minden van, amiért hálás lehetek, és örülhetek annak, hogy Isten formál és alakít.

 

Lelkigondozói kurzus - Székelyudvarhely, 2017. augusztus 31. - szeptember 3.

R. E.: Úgy érzem, nagyon sokat tanultam és tapasztaltam ezen a kurzuson, hogy mi módon tudok megszabadulni az életem során összegyűjtött bűnöktől, megbántástól. Tudatomra jutott, hogy nem kell valami hatalmasan nagy dolgot megtennem, és mégis megszabadulhatok ezektől az emlékektől, tettektől, bűnöktől és minden rossztól, márpedig volt részem mindenből bőven az életemben. Sikerült megbocsátanom, bár egy személy felé nehezen ment. Hálás vagyok az Úrnak, hogy mindebben a jóban részesített engem. Érzem, hogy jöttem egy emberként és egészen más emberként térek haza.

B. Á.: Megértettem, hogy magzatkorunk óta minden kis simogatásnak mekkora jelentősége van. Éreztem és tudtam, de nem voltam ennyire biztos, hogy a hátizsákomban mekkora nagy kövek vannak. Legnehezebb önmagamnak és anyukámnak volt megbocsátani. Rájöttem arra, hogy eddig nem vittem oda a problémámat Istenhez, minden külső lehetőséget megragadtam és vigasztaltam magam. Pl. sokszor kimondtam anyukámnak, hogy megbocsátok, de nem tudtam őszintén, és csak akkor sikerült, amikor odavittem Istenhez, hogy segítsen megbocsátani. Mennyire fontos, hogy kihez fordulunk segítségért.

L. M.: Ezen a kurzuson megértettem azt, hogy mennyire erős az irgalmas Istennek a megbocsátása. Ha akarjuk, úgy szeret, ahogy vagyunk. Hányszor elestem a bűnben, aztán felálltam, megint elestem, felálltam, és nem tudtam, hogy a gyökerekben is vannak hibák. Csak csodálkoztam magamon, hogy hívő létemre elesek. Ezért nehéz volt megbocsátani magamnak, hogy ennyire le tudtam süllyedni. De kérem Istent, hogy ne tudjon a rossz közel jönni hozzám.

D. T.: A tékozló fiú történetét már sok feldolgozásban hallottam, de az összes vagy az atyára fókuszált vagy a tékozló fiúra. És jó volt megnézni abból a szemszögből is, hogy a nagy fiú, aki otthon volt, hogy élte át az egész helyzetet. Édesanyámnak volt a legnehezebb megbocsátani, viszont hála Istennek sikerült és most úgy megyek haza, hogy bízom Istenben, hogy ezt gyakorlatba is tudom ültetni.

K. M.: Nagyon jó volt ez a kurzus, tömör és gyakorlatias, és az tetszett, hogy a kemény dolgokat is szeretettel mondtátok el, tehát megvolt a súlya. Volt már lehetőségem olyan tanítást is hallgatni, amely annyira kemény volt, hogy azt éreztem, hogy összeroskadok. Itt pedig azt éreztem, hogy felépítetek. Nagy érzelmi kitöréseim nem voltak, mert az Úr már régebb elkezdte bennem a gyógyítási folyamatot, és elég tudatosan dolgozunk az Úrral már ezen, de ez egy összegzés és lezárás volt. A megbocsátás másoknak nagyon jól ment, hihetetlen békességem volt rá, de magammal szemben nehezebb volt. Az a terület, ami megérintett, az a perfekcionizmus, mert a sérüléseimből kifolyólag ilyen életet éltem, hogy az vagyok, amit csinálok, az vagyok, amit teljesítek, akkor vagyok szerethető, ha dolgozok. Most ismét tudatosult bennem, hogy én Isten szeretett gyermeke vagyok. Akkor is ha megteszek valamit és akkor is, hogy ha nem. Isten nem egy álarcosbálba hívott meg, tehát nem kell álarcokat hordani. Rájöttem arra, hogy nem tudtam szeretni igazán, de Isten most megnyitott bennem valamit és azt érzem, hogy jobban tudok most szeretni. Bízom benne, hogy ez továbbra is folytatódik.

T. J.: Ez a kurzus sok újat megmutatott nekem és rávilágított olyan dologra, amit eddig is tudhattam volna de csak most tudatosítottam, a tanítások által elsajátítottam. Sok  dologra rájöttem, hogy hol hibáztam. Nálam a legnehezebb az édesapámnak való megbocsátás volt, mert nem igazán tudta kifejezni a szeretetét gyerekkoromban. Erre még rátett egy lapáttal azzal is, hogy sokszor a szavaival megbántott, én pedig érzékeny gyerekként könnyen megsérültem. Ha adott volna egy taslit, azt jobban elviseltem volna, mint azokat a szavakat, amiket kimondott, amelyekkel megsértett. Nehéz volt ugyan megbocsátani, de úgy érzem, hogy sikerült, döntést hoztam, és szeretnék emellett kitartani.

 

Isten válasza az élet nagy kihívásaira - Hargitafürdő, 2017. augusztus 3-6.

T. R.: Ez a kurzus felnyitotta a szemem, mert lényegében már mindennel találkoztam és szembenéztem az életemben, amiről itt szó volt. Itt rávilágítottak, hogy van mindebből kiút, Isten adott egy fegyvert. Erősen megmaradt bennem az a kép, hogy Isten kardot adott a kezembe, ami az Ő igéje. A depresszióról szóló előadásban teljesen magamra tudtam ismerni, mert én is nagyon belehajszoltam magam a depresszióba. De ez ellen is van gyógyszer, úgy, mint a meghűlés ellen: Istennek az igéje, az Istennel való személyes kapcsolat. Döntöttem is, hogy az Isten-kapcsolatomat erősíteni fogom, még több időt ráfordítani.

P. M.: Az Úr már a legelején szembeállított egy fallal, hogy nem biztos, hogy én őszerinte élem az életemet, nem biztos, hogy az Ő útját járom, vagy azt teszem és akkor, amit és amikor Ő szeretné. Emiatt éreztem sokszor, hogy szélmalom-harcot vívok. Egy nagy felismerés volt az, hogy először keressem azt, hogy mi az Úr terve velem, mi az, amire Ő megteremtett, mi az, amit nekem eltervezett. Úgy érzem, amit nagyon akart az Úr mondani nekem ezen a képzésen, az, hogy az Ő útján járjak, és akkor Ő sok mindentől mentesít, sok fölösleges hajszától, sok álmatlan éjszakától.

B. Á.: Ami engem megérintett, az hogy az Úr megengedi a botlást, a mélységeket, de a kiútat is megadja, a gyógyszert is, és Isten országában nincsen versengés. Sokszor nem mertem énekelni, mert szégyeltem magam, hogy nem tudok úgy imádkozni, vagy nincs olyan jó hangom. Ezentúl fel akarom ismerni az Úr hangját, és nyugodjak le Őbenne, hisz Ő velem van, és nincs, miért féljek. Rájöttem, hogy ahelyett, hogy beolvasnék másoknak, bátorítással segíthetek rajtuk.

S. E.: A legtöbb problémát, ami az életemben volt, ki akartam kerülni, és úgy élni, hogy bajok nem lesznek. Persze azért ott volt a depresszió, a csüggedtség és az egész rokonság, de én nem vettem róluk tudomást. Egy darabig ment ez, hogy saját erőből probálkozom, de egy idő után kezdtek összecsapni fölöttem. Most jöttem rá, hogy a probléma az volt, hogy én egyedül voltam, bár az Úr ott volt, mert sok csodát tett a fogantatásomtól mostanáig, de én balgán mentem és nem figyeltem rá. Nagyon nagy mélységeket kellett átélnem ahhoz, hogy erre rájöjjek. Most itt a kurzuson lecsendesedett a vihar, és rájöttem, hogy mindenre megvan már a megoldás, és hogy a problémáim nem is igazi problémák.

 

Megkülönböztetés kurzus - Hargitafürdő, 2017. július 19-23.

K. I.: Az első az életemben az Istennel való kapcsolatom: imában, dicsőítésben és az ige olvasásában, elmélkedésben. Fontos lett számomra tudatosítani, hogy mennyi teret adunk Istennek a mi életünkben, hogy formáljon és vezessen az Ő legjobb terve szerint, amit nekünk szánt.
Semmi nincs, amit ne kaptam volna – minden nap ismételgetni fogom magamnak, hogy tudjak alázatban maradni Isten előtt. Tudatosult bennem, hogy örökké harcban vagyunk, és a kísértés idején ne válaszoljak a gonosznak, hanem még buzgóbban imádkozzak. A vigasztalanság állapotában nem hozok döntéseket.

B. Á.: Megértettem döntéseim meghozatalának fontosságát. Képes voltam az értékeimről lemondani Jézus Krisztusért, visszaadni mindent, amit Ő nekem adott (az Úr kezébe helyezni vágyaim és értékeim), még személyeket is. Mindent.

K. A.: Tudatosan felismerem most már azokat a lelki állapotokat, amelyekkel eddig küzdöttem és nem tudtam, mit kezdeni. Döntéseimet nem a saját megérzéseim alapján fogom meghozni. Élesen él bennem az a vágy, hogy még jobban megismerjem az Urat. S ezáltal tudjam még hatékonyabban használni a megkülönböztetést, ismerve az én Uramat, és azt, hogy hogyan cselekszik Ő bizonyos helyzetekben.

P. M.: Megértettem, hogyan lehet kivédeni az ellenség taktikáit, hogy mindig meg kell vizsgáljam a döntéseimet, terveimet, hogy Istentől vannak-e. Rájöttem, hogy több időt kell szánjak az Istennel való kapcsolatra, mert ez az, ami megerősít engem.

P. Á.: A szomorúságom nagyrészt a vigasztalanság állapotából származik, amibe az ellenség kerget bele – ezentúl nem fogom engedni, hogy ezzel kínozzon. Végre megtaláltam a vigasztalást, amit kerestem! Dicsőség érte Istennek! Isten soha nem adja fel! Nem mond le rólam, a férjemről, a vágyaimról.

N. Z.: Megértettem az alázat fogalmát; hogy a lelki szegénység jelenti az igazi gazdagságot; és hogy a Szentlélek soha nem vádol.

S. K. B.: Folyamatos harc van, és nem lehet kimenni pihenni. Lehetek győztes, ha megfelelő csapatban játszok. Az Istennel való kapcsolat van az első helyen.

T. F. E.: Megértettem, hogyan tudom megkülönböztetni a bennem felmerülő kérdésekre az Istennek tetsző választ az ellenségétől, vagy a bennem felmerülő indíttatások helyességét. Az is világossá vált, hogy vigasztalanságban ne hozzak döntést.

B. E.: Nem szolgálhatok úgy Istennek, hogy át-átjátszok a sötétebbik félnek. Akármilyen esetlennek tűnik az imám, ne adjam fel, nagyon fontos Istennel kapcsolatban lennem. Hagyjam abba a múltamba való nézegetést, s előre nézzek, Jézus felé.

N. A.: Megértettem azt, hogy a vigasztalanság időszakában az ellenség hatása alatt vagyok; hogy a szűk lelkiismeret sem Istentől való; hogy a legszentebbnek tűnő gondolatok is jöhetnek a sátántól; és hogy a jó a legjobbnak az ellensége/akadálya.

B. I.: Megértettem, hogy növekedni kell az alázatban, távol állni a gőgtől. A szigorú és tág lelkiismeret között meg kell találni a középútat, egyensúlyt.

G. E.: Megerősödött bennem, hogy valóban az Úrral való személyes kapcsolatot kell az első helyre tegyem, és döntöttem, hogy az Ő katonája leszek. 

S. É.: Attól, hogy az egyik hang hangosabb a fejemben, még nem jelenti azt, hogy igaz is. A Szentlélek mindig kiútat mutat és nem vádol.

O. P.: Megértettem, hogy nincs nézőtér, csak harcmező. Egyébként nem gondoltam volna, hogy a gonosz lélek ilyen nagy területen játszik! Rájöttem, mennyire fontos a személyes kapcsolat Istennel. A vádlás – önvád, leértékelés – nem Istentől való.

M. H.: Megértettem az aggályoskodást és különböző formáit. Felismertem, hogy rám melyik jellemző. Most már tudom, hogyan kell kilépni a vigasztalanságból, mit kell tenni. Sokkal könnyebb a módszerekkel dönteni, mint csak sakkozni a lehetőségek között.

T. E. T.: Azzal, hogy nem döntök, már döntöttem, hogy kinek a csapatában játszom. Nincs szürke! A langyosság már a Sátán cimborája. Ne azt nézzem, mim nincs, hanem hogy mit fektethetek be, mit adhatok oda az Úrnak, hogy megáldja. Sokan akarnak jót nekem, de Istennek a legjobb terve van velem.

 

Isten válasza az élet nagy kihívásaira - Arad, 2017. május19-21.

B. M.: Megvilágosodott, hogy milyen folyamata van annak, amikor depresszióba esünk. Eddig úgy gondoltam, hogy amikor rossz kedvem van, akkor már depressziós vagyok, de valójában az még messze van attól, hogy beteg legyek, és már ez megnyugtat. Normális dolog az, hogy bizonyos dolgok miatt az ember időnként rossz kedvű. Van kiút, tehát ezért nem fogok aggódni. Döntöttem, hogy megtanulok nemet mondani, ami nem könnyű számomra, és leteszem a nem Istentől való terheket. Még dolgoznom kell rajta, hogy tudjam hol a határ, mi tartozik rám és mi nem.

B. Zs.: Megértettem a félelem szörnyűségét, mélységét, de van kiút belőle, hallhattunk tippeket is hozzá. Három szó erősít engem ebben: Jézus hív, óv, vezet szüntelen. Döntöttem, hogy változtatok az időbeosztásomon és a sorrenden az életemben, mert százmillió dolgot akarnák elvégezni. Már elkezdtem azt, hogy listát készítek, és ha kell levágok belőle. Nagyon fontos nekem a belső gyógyulás és a lelki harmónia, mert ha ez nincs meg, akkor nem működik más se. Nagyon szeretném még azt, hogy halljam Jézus szavát szélcsendben és viharban is.

K. F.: Tanulságos volt, amit itt hallottam. Rádöbbentem arra, hogy ha padlóra kerülök, akkor azt csak  magamnak köszönhetem a túlvállalás miatt. Tehát ezen kell változtatnom, tudnom kell határokat felállítani és nemet mondani. El kell fogadni a segítő kezet, amit nyújtanak feléd, és ha már felismered azt, hogy milyen helyzetbe kerültél, az már egy lépcső a felemelkedéshez. Ha Istenhez fohászkodsz, kéred a segítségét, Ő meg is mutatja, hogy hogyan lépj a lépcsőn fölfelé.

J. É.: A kurzus lényegét tekintve mindig arra fogok emlékezni, hogy a Szentírásból való igéket elolvassam, és akkor mindig fogom tudni kezelni a dolgokat, mert a Szentírás alapja Isten szava, és csak Ő tud kiemelni minket a bajból. Mindegy, hogy mekkora súlyt, terhet kapunk a vállunkra, azt nem bírjuk továbbvinni, csak Isten segítségével. Arra a döntésre vezetett engem ez a kurzus, hogy minden nap találjam meg azokat az örömöket, amelyek az én javamra vannak. Még nem tudom, mennyit fogok találni, mert eddig még nem néztem így a dolgokat, de igyekezni fogok.

 

Fülöp kurzus -  Székelyudvarhely, 2017. április 7-9.

N. A.: Isten úgy szeret engem, ahogy vagyok, kicsi bűnösként vagy nagy bűnösként is. Könnyen el tudtam fogadni, hogy Jézus megváltott. Megértettem, hogy krisztusi közösséghez kell tartoznom, mert az megtart.Egy kicsit gondot okozott az, hogy több mint húsz éve tagja vagyok más világi közösségeknek, és hogyan fogom tudni ezt összeegyeztetni. De lámpássá kell lennem, s így Isten útjára vezethetek másokat.

B. Zs.: Letisztázódott bennem, hogy Jézus szeret minket. Egyik dicsőítésnél a filmet elvágták, mert megláttam azt az egy sorát az éneknek, hogy „bármiben követlek”. Takargatni próbáltam, hogy potyognak a könnyeim, de amikor tarthatatlan volt, hátramentem, és ott sírtam végig három órát, mert rájöttem, hogy vannak a múltból, a fájdalmaimból miértjeim, amelyekre nem tudnak válaszolni még a papok sem. Miért nincs az én gyermekemnek édesapja, miért kellett ez így történjen? Rájöttem, hogy ezeket a miérteket kell Jézusnál letegyem, bízzam rá, és csak akkor tudok vele együtt tovább menni. Jézus teljesen akar, nem langyosan, nem csak részlegesen. Ez teljes odaadást jelent.

D. J.: Sok olyan dologról hallottam, ami már nagyon élő bennem, mert már korábban meghoztam a döntést Isten mellett, és ezt folyamatosan csak erősítem. De tudtam, hogy Isten tud mindig újat adni, és jöttem, hogy ezt tudjam felfedezni. Az első dolog, ami nagyon megérintett, az, hogy Istennek milyen lehetett végignézni azt, hogy Jézust keresztre feszítették. Eddig is elképzeltem Jézus fájdalmát, de hogy az apa mit érezhetett, és nem tehetett semmit, az egy akkora felismerés volt, hogy egyből elkezdtem könnyezni, mert ez nem kis dolog volt. De Isten azt mondta nekem, hogy annyira megérte, hogy értem és érted is ugyanezt százszor felvállalta volna. A másik dolog, ami megérintett, az volt, hogy a Szentlélek mindig csak annyit ad vagy annyit bíz rád, amennyit el tudsz bírni. Sokáig volt egy félelem bennem, mert nagyon sok formálási lehetőséget kaptam Istentől, és nem tudtam már mit kezdeni vele, féltem belemenni, és emiatt kimaradt az imaéletem is, és most a Szentlélek megmutatta, hogy sosem fog többet adni, mint amennyit el tudok bírni, hanem pont annyit és pont a legjobb időben. A közösséggel kapcsolatban csak annyit szeretnék mondani, hogy nagyon értékes dolognak tartom a közösséget. Három éve kezdtem a Pitypangba járni, és most is a kolozsvári Mécsesnek aktív tagja vagyok, és azt tapasztaltam, hogy milyen jó érzés, hogy egy családba tudsz tartozni, egy olyan családba, ahol szerintem a legtöbbet tudsz formálódni. Konfliktusba kerülhetsz emberekkel, de ott a lehetőség úgy formálódni, hogy közben növekedsz. Kapsz is a közösségtől, de csodálatos érzés adni másoknak.

T. Sz.: Fiatalabbacska életemben nagyon elengedtem a gyeplőt, én csináltam magamnak a szabályokat, saját életet alakítottam, és úgy éltem ahogy nekem tetszett. Addig, amíg nagyon megundorodtam magamtól: ha ez tényleg én vagyok, akkor nem élhetek így. A szüleim nem vettek észre semmit, és egy gyülöletet éreztem irántuk, amiért nem is érdekli őket, hogy mi történik velem. Ezen a Fülöp kurzuson megértettem, hogy most kezdődött el igazán a gyógyulásom. Isten azért terelt erre, hogy egy kicsit feltuningoljon engem, kapjak egy kicsi erőt, hogy tudjak kitartani, ne essek vissza ugyanabba a mélységbe, ahol voltam, hanem vegyem számba az Ő szeretetét. Sikerült a szüleimnek is megbocsássak, és eldöntenem, hogy elfogadom őket, mert mégiscsak a szüleim, akkor is ha nem vették észre, hogy bajban vagyok.

V. R.: Nem ez volt az első találkozásom Jézussal, de rámfért. Úgy jöttem ide, hogy káosz volt az életemben, és azt éreztem, hogy ha ez most nem segít rajtam, akkor semmi. Úgy érzem, hogy elkezdtek tisztulni a dolgok bennem. Nagyon sok ítélet volt bennem önmagammal és másokkal szemben. Nagyon könnyen ment, hogy megítélem a másikat, kialakítok magamban egy véleményt. Nagyon megérintett az, hogy Isten szemében nincs személyválogatás. A bűnnel kapcsolatban az érintett meg, hogy nem számít, hogy egy vékony selyemszál vagy egy vaskos lánc, a bűn az bűn.

Sz. T.: Nagyon örülök, hogy itt lehetek. Úgy érzem, a Jó Isten többször is megérintett engem. Nem ismertem a Szentlelket, most ismertem meg igazából, hogy mit is jelent.Tudtam, hogy Isten engem nagyon szeret, de azt nem, hogy ennyire szeret a gyengeségeimmel, nehézségeimmel és a bűneimmel együtt. Most tapasztaltam meg igazán azt, hogy ebben a bűnös létben elszakadtam a Jó Istentől és saját magamtól, és mindehol sötétségben jártam. Nem figyeltem a belső hangra. A Lélek tud megerősíteni a hétköznapokban, bárhol vagy, bármi történik veled. Mindig lesz ott egy botlasztó, a kísértések ott lesznek, de Istennek a Fia már meghalt ezekért a bűnökért. Soha nem éreztem, hogy ez mit jelent, de most megtapasztaltam. A félelem és a kétely nem Istentől származik. Nem is kell a sötétségben élnem.

 

Áldás a családban - Marosszentgyörgy, 2017. március 3-5.

P. A.: Megértettem, hogy nem mindegy, mit mondok ki, mit közvetítek. Fontos az apa, férj áldása. Egy áldás a férjtől felér tíz áldással mások részéről. A férj áldása védelmet és biztonságot ad.
Szeretnék változtatni azon, amit másokra kimondok, főleg amikor azon kapom magam, hogy mindenkiről tudok valami rosszat mondani. Szeretném az áldás kultúráját a családban meghonosítani ünnepekkel. Az első ilyen ünnepet a házassági évfordulónkon (az idén lesz a 10. házassági évfordulónk) szeretném megtartani.

A. E.: Ahogyan Jézus elfogadott bűnösként, elfogadta a férjemet is, nekem is el kell őt fogadnom. Nem annak az embernek kell elfogadnom őt, aki majd lesz, és amivé válhat majd, hanem azt, aki ő MOST. Szeretném, ha gyakorolnánk, hogy áldást mondjunk egymásra. Eldöntöttem, hogy többször fogom értékelni őt, és pozitívan visszajelzek neki. Akarom engedni azt, hogy több felelősséget vállaljon.

I. Sz.: Megértettem, hogy mit is jelent áldásnak lenni az emberek számára, és igazán az áldást mondani. Megértettem az ünnepek lényegét, és azt, hogy mitől lehetnek azok áldott alkalmak. Számomra nagyon mély volt a fiúnk megáldása. Szeretnék jobban figyelni arra, értékelni azt és kifejezni azt, ami van, és nem azt, ami nincs, vagy rossz. Szeretném egyre jobban kimutatni és kimondani a másik személy fontosságát és az értékelésemet irátna.

A. I.: Megértettem, hogy attól, amiért igazam van, kezdhetem én a bocsánatkérést. A világunk attól olyan elidegenedett és ellenséges most a 21. században, mert nincs tudatában annak, hogy mindenkinek szüksége van Isten áldására. Nekünk, embereknek Isten nevében kell megáldanunk egymást. A sok megtört, elvált család is az áldás hiányának a következménye. Szeretném rendszeressé tenni egymás megáldását a családunkban: én a feleségemet, a feleségem engem. A családomon kívül a társadalomban is szeretnék Isten áldásának a közvetítője lenni a szolgálatom által. Szeretnék tenni azért, hogy nehéz helyzetben levő családok megtapasztalják Isten áldását.

K. Sz.: Az áldásnak nagy ereje van. A szavak lehetnek áldás vagy átok az életünkben. Minden szónak súlya van. A szüleinket megáldhatjuk és ők is minket. Szeretném bevezetni a Shabbat ünneplését a családban. Törekszem arra, hogy Isten áldását közvetítsem az emberek felé.

Sz. K: Ami különösen megérintett az az, hogy a beszédünkkel áldást mondunk, de ugyanúgy átkot is, tudatlanul, dühünkben. Jobban oda kell figyelni arra, hogy áldás legyünk úgy a családunkban, mint a környezetünkben, barátaink körében. Ez egy olyan fegyver, amellyel biztosan elvesszük a gonosz hatalmát, és Isten áldását, békéjét és szeretetét hirdetjük. Tudniillik nem a hús és vér ellen folyik a harc, hanem a szellemvilágban. A hétköznapjaimban szeretném bevezetni, hogy rendszeressé váljon a közös ima és egymásnak a megáldása. Fontos a gondolataimat megváltoztatni, nem hagyni, hogy a düh és harag eluralkodjon, hanem még a rosszban is fel tudjam ismerni mindazt, ami jó és pozitív.

A. T.: Segítenem kell azzá válni a drága férjemet, akinek Isten megalkotta, akár visszalépnem két lépést az életem néhány területén, hogy még több teret kapjon. Fontos megáldanom az életének minden területét. Szeretnék gyakorlatban is élni az áldás erejével, a szavaim erejével. A baráti körben szeretném gyakorolni az együttlétek során egymás megáldását. Áldást mondani majd a gyerekeink életére, de már most is áldani őt/őket.

N. CS.: Megértettem, hogy fontos a családban való áldást gyakorolni, megáldani a gyerekeket, nem káromkodni és lebélyegezni őket. Szeretném gyakorlatba ültetni,hogy a családi étkezések alkalmával együtt imádkozzunk a családtagokkal, áldást adni rájuk minél több alkalommal.

K. A és E.: Megértettük azt, hogy tudatossá tesszük a szavainkban az áldást. Szeretnénk beépíteni az életünkbe újra a heti egyszeri Szentírás olvasást a gyerekeinkkel közösen, valamint a gyermekeink különböző életszakaszaiban ünnepélyesen bevezetni az áldás kultúráját.

N. E.: Amit új módon megértettem: a szülő a szavai által meghatározhatja a gyereke jövőjét. A szüleimet is meg kell áldanom (legalább három jó dolgot soroljak fel). Amin változtatni fogok: még több áldást mondani a házastársamra, gyerekemre. Apámnak felsorolok és megköszönök három dolgot.

 

Lelkigondozói kurzus - Kolozsvár, 2017. február 23-26.

A. A.: Új volt számomra megérteni a kapcsolataim és a haragom megtartása  közötti összefüggést. Ha én haragszom a másikra, azzal vádolom őt a Jó Isten előtt is. Elgondolkodtam ezen, hogy nem éri meg, hogy ezáltal magamat is és a másikat is leterhelem Isten előtt. A téves meggyőződések kapcsán sok mindenben magamra ismertem. Éreztem már, hogy ha a környezetem felé robbanok ki, az nincs jó hatással, főleg, ha még olyan embereket is találok, akik táplálják a dühömet, akkor az még rosszab, mert egyetért velem, és akkor közösen kezdjük a másikat utálni. Nekem a legnehezebb volt saját magamnak megbocsátani, mivel a saját döntéseim révén mentem bele a különböző dolgokba, és nincs más, akit lehet hibáztatni.

F. E.: Nem néztem szembe azzal, hogy milyen ereje van a belső esküknek, önmagamra nézve is milyen hatásokat váltott ki az életemben. Ezentúl odafigyelek, hogy mennyire értékelem le magamat, mert ez az apró kis cselekedetekbe, a mindennapi életbe is beszivárog. A legfontosabb ebben a pár napban az volt, hogy azt hittem, nem vagyok képes Istent megszólítani saját szavakkal, mindig csak kötött imákkal próbáltam Istennel kommunikálni. Rájöttem arra, hogy képes vagyok magamtól is imát mondani, saját szavakkal, ami sokkal mélyebb.

K. I.: Én valamikor elkezdtem tanulmányozni az okkult dolgokat, azért, hogy tudjam, mivel állok szembe. Nem mentem bele soha semmibe, csak nagyon érdekelt a téma. Habár lehet ez egy jó evangelizációs lehetőség is, de tudatosítottam, hogy ezzel kell vigyázni.  S ha mégis szembekerülnék valami ilyesmivel, akkor Isten megadja a kellő bölcsességet ahhoz, hogy tudjam, hogyan kell reagálni az adott helyzetben.

M. Á.: Nagyon új volt számomra az okkultizmusos téma, kiváncsi is voltam. Például az, hogy „vizet vetni”, az nagyon új volt, mert én azt hittem, ez egy katolikus valami, hiszen a kisbabák segítségére van. Ugyanígy nagy felismerés volt a rockzenével kapcsolatosan is, mert elég intenzíven hallgattam rockzenét, most világos lett, hogy ez mikkel jár.  Mindig azt gondoltam, hogy ha valamit átélek,amikor imádkoznak értem, akkor van igazán hatása. Megértettem, hogy nem kell feltétlenül nagy dolgok történjenek, hanem higgyem, hogy Isten akkor is cselekszik, amikor nem látjuk olyan nyilvánvaló módon.  Eddig a megbocsátást túl könnyelműen vettem, de eddig nem mondta senki, hogy ez szükséges ahhoz, hogy a gyógyulás elinduljon, vagy megtörténjen bennem. Amikor a lelkigondozásban sor került arra, hogy most meg kell bocsássak, akkor jöttem rá, hogy van ott még, amit megbocsátani, és nagyon nehéz volt bizonyos embereknek megbocsátani, de megtettem, és épp abban erősödtem meg, hogy ha nem is érzek semmi felemelő érzést, főleg a fáradtság miatt is, később tapasztalni fogom az erejét.

S. R.: Nagyon sokáig én ostoroztam magam, ha valami nem sikerült, hogy milyen buta, együgyű vagyok, nekem nem jön össze semmi, s most lett világossá, hogy ezzel átkoztam magam. Ha visszagondolok, amikor ez történt, mintha éreztem is, hogy elég lent vagyok. Megfogott az, hogy mennyire fontos, hogy tartozz egy közösségbe. Otthon is eljártam ifibe, noha nem annyira rendszeresen, de amikor az a periódus volt, hogy rendszeresen jártam, teljesen más voltam, és amikor nem volt kedvem járni, akkor megint egészen más voltam. Ez most átalakult bennem, és vágyom jönni a közösségbe, mert jó a dicsőítés, az aranyos emberkék, s az érzés, hogy tartozol egy közösséghez. Ha fáradtan is jövök, érzem, hogy erőt ad a hét hátralevő részéhez. A megbocsátás terén nekem egy kicsit furcsa volt az elején, mert mind az jött, hogy úgy mondjam, „szeretnék megbocsátani”. De fontos volt kimondani, hogy megbocsátok, és nem csak szeretnék.

Sz. I.: Ezelőtt én mindig megbocsátottam mindenkinek, és természetes volt ez a dolog, és el is múlt az az érzés, hogy haragszom, de amikor ugyanaz a személy megbántott, mindig visszajött az az emlék. A kurzuson rájöttem, hogy ez azért volt, mert csak szóban bocsátottam meg és nem volt annyira mély a megbocsátás, nem volt egy konkrét döntés. Egy fontos kérdést fel kell tennem magamnak én is időnként: Tényleg szükségem van arra, amit meg akarok venni? Mert ha bemegyek valamit vásárolni mert éhes vagyok, mindjárt meglátom ezt is, azt is, na vegyük meg! De valóban szükségem van-e rá?
A megbocsátás nagyon könnyen ment, és éreztem, hogy megkönnyebbültem.

 

Isten válasza az élet nagy kihívásaira - Nagyvárad, 2017. január 20-22.

M. L.: Rájöttem, hogy az önsajnálat nem megoldás. Úgy döntöttem, nem próbálom mndenkinek a problémáját megoldani, csak annyi feladatot vállalok, amit szívesen végzek el. A többit átruházom.

B. Cs.: Több dolgot is megértettem: nem azért születtem, hogy mások életét megoldjan; velem van az Úr, bárhová megyek; a félelem sok mindentől megfoszt; a barlangban hideg van, de oda lehet menni a tűzhöz, akárhányszor szükségem van rá. Elhatárzosásaim: reggelente megpróbálok elbeszélgetni magammal, hogy „Jó reggelt, Isten drága, szeretett gyermeke”. Az öröm-olimpiát is jó lenne megpróbáljam, és ellene mondjak a félelem gondolatainak az igékkel.

Sz. E.: Nekem nagyon sokat jelentett ez a kurzus. Pénteken este, amikor hazamentem, már úgy éreztem, hogy ha csak ennyiből állna az egész, az már nekem jó és teljes lenne, mert simogatta a lelkemet, ölelgetett, de végülis jó volt szembesülni és konkrétan hallani arról, hogy hogyan tudunk védekezni a kihívást jelentő dolgok ellen, hogy ne jussunk mély depresszióba. Ráébredtem arra, hogy Isten nem akarja, hogy a barlangban maradjak, mert Ő ennél valami sokkal jobbat, többet, szebbet tartogat a számomra.

K. J.: Ami a legjobban megfogott, az az, hogy Isten szeretett gyermeke vagyok és ez adjon erőt minden nap. A kedvenc igém a "Ne félj, csak higgy!"; ez nekem rengeteg erőt ad, és remélem sokáig adni is fog. Rájöttem, hogy fontos, hogy az időbeosztásomat rendezzem, mert a családomra kevés időm van, a munkára mindig van időm. Jobban szeretném megfontolni és átlátni az időbeosztásomat. Meg kell próbálnom minden nap valami szépet látni a másikban vagy magamban, és fel kell tudjuk úgy építeni egymást, hogy segítsen a kapcsolatban is.

D. A.: Megértettem, hogy nem arról van szó, hogy ha hiszünk a Jó Istenben és az Ő támogatását kérjük, akor nem történhet velünk semmi, hanem hogy sokkal könnyebben leküzdhetőek azok a problémák, amikkel szembesülünk a hétköznapi életben.
Megfogalmazódott bennem a kurzussal kapcsolatosan, hogy ha nem kérdezem Istent, akkor nincs, ahogy ő választ adjon. Merjek tehát bátran fordulni felé és megkérdezni őt. Nagyon tetszett a bibliai mottó választása, így az elkövetkező időszakom mottója ez lett: ne a csüggedség, hanem az erő, a szeretet ás a józanság lelkét fogadjam magamba.

M. Gy.: Megértettem, hogy Isten csak úgy tud munkálkodni, ha munkatársai leszünk. És most tudtam meg, hogy hogyan lehetek munkatársa, és miket kell kiszűrjek, például azokat a jeleket, amelyek arra figyelmeztetnek bennünket, hogy szomorúság van, azokkal nem is szabad szóbaállni, azokat rögtön az Úr Jézus segítségével kezelni, elsősorban önmagunkon, azután pedig a környezetünkön. A kijövetel a barlangból óriási erővel hatott rám. Csak akkor hallom meg az Úr szavát, hogy ha kapcsolatom van Vele. És csak akkor lehet kapcsolatom Vele, ha elvágok minden más szálat, ami zavaró tényező, tehát a teljes megújulása van szükség. Csak akkor hallom meg, hogy Isten szól és ki akar hívni. És rajtam áll, hogy felelek, felállok, kijövök, teszem én is, amit meg kell tennem, vagy maradok, és másnak a szavát veszem figyelembe. Megfogadtam, hogy nem állok szóba negatív gondolatokkal, mint ahogy Dávid is tett: először szóba állt, s azután jöttek a lépések. Ezután a legkisebb örömökre is odafigyelek. Olyan jó minden pici örömet észrevenni, örülni annak, hogy énekel a kicsi madár, vagy most zöldell a fű, csodálatos örömökkel vagyunk körbevéve. És fontos, hogy főleg egymásban megtaláljuk az örömöket. Nagyon fontos, hogy ima nélkül nem kezdek hozzá semmiféle dologhoz sem, sem a lefekvéshez, sem a felkeléshez, és semmiféle magánakciót Istenen kívül, Jézustól távol nem kezdek el, mert annak nagyon rossz vége van.

B. M.: Nem akartam jönni erre a kurzusra de Isten embereket használt fel azért, hogy én itt legyek, mert ő egy teljes új élettel akart megajándékozni,amit meg is kaptam.
A legfontosab, hogy Isten elvette a sötét szemüveget, mert amióta egyedül vagyok, az életemet egy sötét szemüvegen keresztül néztem. Kaptam helyette egy világosat, hogy most már ezen keresztül kell nézzem az életemet. Akarok változtatni a hozzáállásomon, azokhoz a dolgokhoz, amelyek engem akár itt is felüdítettek, amit én átadtam Istennek, a sok csüggedést.

Sz. I.: Arra jöttem rá, hogy mennyire fontosak az alapok, mennyire fontos mindig a forráshoz visszamenni, és az identitásomat megerősíteni: ki vagyok én Krisztusban? Éreztem, hogy a lelkemet újra feltölti Isten. Habár ismertem azt az igét, hogy "nem a félelem lelkét kaptátok, hanem az erőét, a szeretetét és a józanságét", mégis a félelmet úgy éltem meg, mint egy érzést, sosem tudatosult ennyire, hogy az egy gonosz lélek, és úgy álljak hozzá. És nagyon teteszett az Edisonos példa, hogy hogyan látok én dolgokat, hogyan nézek egy katasztrófát, amit pl. ő megélt. Eszembe jutott az az ige, amikor Simeon beszélt a Szűzanyának, és akkor ő el-elgondolkodott a szívében azokon a szavakon. És ezen gondolkodtam én is, hogy a gondolataimban miket szoktam forgatni, Isten igéjét vagy valami más dolgot, ami lehúz, barlangba zár. Eldöntöttem tehát, hogy Isten igéin fogok elmélkedni, gondolkodni. Nagyon tetszett az öröm-olimpia is, ezt is megpróbálom esténként, mert hiszem azt, hogy sokkal több öröm van az életemben, mint nehéz pillanat, csak nem tudatosítom ezeket.