RO     HU     EN

Lelkigondozói kurzus - Marosvásárhely, 2018. szeptember 27-30.
Megkülönböztetés kurzus - Hargitafürdő, 2018. július 25-29.
Fülöp kurzus - Székelyudvarhely, 2018. június 15-17.
Fülöp kurzus - Marosvásárhely, 2018. március 2-4.
Lelkigondozói kurzus - Csíkszereda, 2018. február 8-11.
Fülöp kurzus - Csíkszereda, 2018. január 19-21.

 

Lelkigondozói kurzus - Marosvásárhely, 2018. szeptember 27-30.

B. B.: Az új dolog az, hogy megtanultam imádkozni. Eddig azt hittem, hogy tudok, de nem tudtam. Legtöbbször inkább hálaadó imáim voltak, hogy köszönöm ezt meg azt, de soha nem mertem kérni Istentől, és most megtanultam azt, hogy Ő itt van, és csak ki kell mondanunk, hogy mit szeretnénk, és Ő megadja nekünk mindezt. Amikor a lelkigondozóm meglátott engem az este, azt érezte, hogy tisztaság áramlik a szememből, meg az egész testemből és lényemből, és bárhová be fogok menni egy helyre vagy egy házba, az a hely meg fog tisztulni, és tisztaságot fogok vinni. Két személynek nagyon nehéz volt megbocsátani. Az egyik édesapám, mert úgy érzem, ő hozta a legtöbb szenvedést az életemben, és nem lehetett elég önbizalmam. A másik személy pedig én vagyok, mert nagyon sokszor leértékeltem magam, és mondtam elég csúnyákat magamra, amiért nem volt könnyű megbocsátani, de megtettem, és hatalmas szabadságot éreztem utána.

B. A.: Én úgy jöttem ide, hogy ti adtok nekem egy pirulát, valamit, ami az én házasságomban majd fog működni, segítségül fog jönni, hogy meg tudjuk oldani azt, hogy nem kommunikálunk, nem beszélgetünk, idegesek vagyunk, dolgozunk, futunk,... Aztán rájöttem arra, hogy ez nem így van. Mit is akartam én? Én akartam megváltoztatni őt? Én akartam hatni rá, mert hát voltam Fülöp kurzuson, s akkor tudom, mit kell tenni, imádkozni, meg miegymás, kiosztani a másikat. Rájöttem, hogy nem az én feladatom, hanem az Úrnak a feladata, hogy őt is elfogadja úgy, ahogy van, a szeretetével körülölelje, megölelje, és hogy nem én kell őt megváltoztassam. S közben ráeszméltem arra, hogy a lelkemben a sérülés még mindig ott van, hiába hogy megbántam és meggyóntam, elmondtam, de valahogy én saját magamnak nem bocsátottam meg az előző bűnös életemet. A legnehezebb az volt, hogy magamnak megbocsássak, hogy megbocsássam előző bűnös életemet. Férjemnek is nehezen bocsátottam meg, viszont az már könnyebben ment, miután már az Úrhoz közelebb keztem kerülni, és igyekszem az Ő útján járni. De az utóbbi időben azt éreztem, hogy annyira dolgozik a gonosz, hogy nem tudtam megbocsátani. Az utolsó egy hónapban csak néztem, hogy halmozzuk, halmozzuk, és láttam, hogy ketten két itányba megyünk. Most már tudom, hogy az a gát, ami az előző bűnös életemből ott van, visszatartott sok mindentől, és az életemben annyi mindent magyarázhatok én azzal. Az elején említettem ugye, hogy a legtöbb lelki sérülést édesapámtól kaptam, de örülök, hogy amikor hazamentem péntek este, akkor az jött belőlem, hogy odamentem és megöleltem, és azt mondtam neki, hogy szeretlek. És úgy éreztem, hogy nekem ez volt az első lépés, kinyitottam egy kicsit az ajtót feléje. Ezen nem dolgoztam, ez így jött. És amikor későn értem haza, azt gondoltam, a férjem most elővesz, hogy ’na most mondd meg őszintén...’, de nem mondta. A reggel fölkeltem és megöleltem... Jó, tudom, nem fog ez így menni, és nem is kell egyből menjen, de én úgy érzem, hogy az Úr segítségével és a Szentlélektől vezérelve fog ez menni, mert akarom, hogy menjen. Nem fogom feladni. Megbocsátottam, ő is megbocsátott, és az Isten szolgálatába és elejébe teszem a családomat.

M. A.: Nekem nagyon nagy megerősítés volt ez a kurzus. Rengeteg téves meggyőződés volt bennem, és nagyon nagy teljesítmény-központúság. Annak ellenére, hogy már hallottam ezekről, mégis a szívembe el tudtam ezeket rejteni, hogy „Te nem vagy jó”, „ezt sem csináltad jól”, és igazából ennek az egésznek volt egy kiváltó oka, egy olyan kudarc ezelőtt két évvel, ami nagyon tönkretette bennem azt, ami addig felépült. Pontosabban arról lenne szó, hogy otthon vezettem a közösséget, és én beleadtam mindent, imával, fizikai erővel, mindennel, amit oda kellett tenni, és olyan vége lett az egésznek, amire nem is számítottam volna. Talán azt tudom mondani, hogy ez volt az első ilyen jellegű kudarcom, amit elég nehezen éltem meg, vagy sokkal mélyebben érintett, mint akármilyen más kudarc az életemben. Hiába volt egy helyes képem Istenről, hogy Isten szeret, elfogad, nem ítél, nem vádol, de mégis ott volt bennem, hogy én saját magamat szépen halálra ítéltem, és nagyon lehúzott, nagyon búskomor hangulat uralkodott rajtam hónapokig, és bár elindult egy ideje a folyamat, hogy ebből egy kicsit kilábaljak, mégis ez jött fel nekem a tegnap a legmélyebben, hogy engedjem el ezeket a gondolatokat, hogy ’nem vagy jó’, ’nem csináltad elég jól’, vagy ’a te hibád ez az egész’, és nagyon jó volt újra megerősíteni magamban, hogy nem baj, hogy azt elbuktad, az a lényeg, hogy állj fel újra.
Nagyon nehéz magamnak megbocsátani azért, hogy ennyi terhet a saját vállamra dobtam, és azt a sok vádlást beengedtem az ellenségtől. Mert nagyon éreztem, hogy az a sok kis gondolat és háborgás, ami a fejemben volt, vissza-visszatér, és nagyon tudatosan kell a mai napig is ezeknek ellene mondjak. Ebből a szempontból nehéz volt megbocsátani magamnak. A másik személy, akinek nehéz volt megbocsátani, egy pap volt aki nagyon sok szóval és negatív dolgokkal támadott engem, és egyszerűen nem tudtam, hogy ezeket hová tegyem, mert ő kellett volna legyen az, aki engem abban a helyzetben, egy közösség vezetésében támogat.  Nagyon sokáig háborogtam ellene, és kihatott arra is, hogy hogy mentem el a misékre. Kötelességből elmentem, de azt éreztem, most ő fogja nekem a tutit megmondani ezek után? Nagyon nehéz volt, és a mai napig van, hogy eszembe jut, de a tegnap újra meghoztam ezt a döntést, hogy újra megbocsátok, és nagyon kértem Istent, hogy segítsen és adjon erőt ahhoz, hogy tudjak imádkozni is érte, mert hiszem azt, hogy nagy szüksége van rá.

T. B.: Két dolgot ismertem fel: az egyik, ami nagyon megerősítő volt számomra, a tanításban is elhangzott, és a lelkigondozásban is, hogy ez egy folyamat. Tehát végre nem éreztem azt a teljesítmény-kényszert, hogy most itt valami varázsütésre meg kéne változzon, és ez megnyitotta a szívemet az igazi reményre. Elvitte ezt a nyomást, és innentől úgy éreztem, be tudom fogadni azt, amit Isten elkészített erre a kurzusra nekem. Ami még új volt – mondtam, hogy életemnek nem ez az első lelkigyakorlata, sőt a sokadik egy bizonyos szempontból, megtérésem óta több hasonló programon vettem részt -, most érzem először azt, hogy most amikor ennek vége van, akkor nem le kell jönni a tábor hegyéről, s ott aztán jön az ellenség, s már előre látom, hogy piff-puff jobbról-balról, s aztán én megint ki vagyok terülve a földön, hanem most először érzem azt, hogy fel lettünk fegyverezve egy bizonyos szempontból, tehát került egy pajzs, lovagi ruházat, amivel azt érzem, hogy most erővel tudok lemenni a hegyről, és visszamenni a hétköznapi életembe. És ez az erő elkísér és véd. A gyógyulás már elkezdődött régebben, most egy újabb állomása van, és fog folytatódni.
Saját magamnak vollt a legnehezebb megbocsátani, mert ezt eddig soha nem gyakoroltam, tehát ez is új volt. Mert azt még kimazsoláztam az evangéliumból, hogy másoknak azért illene, tehát azzal még kísérleteztem a saját erőmből, de az, hogy magamnak is megbocsátani, meg magamtól is bocsánatot kérni, ez új volt. És nagyon hálás vagyok a lelkigondozásban hallott imákért, és arra gondoltam, hogy ez most mekkora kincs, mert legközelebb, amikor valami előjön, akkor már tudom, hogy hogy kell imádkozni, tudom, mit kell mondani.

 

Megkülönböztetés kurzus - Hargitafürdő, 2018. július 25-29.

K. J.: Megértettem, hogy a bűn eredete a pénz, hiúság, gőg. Nem szabad tág lelkiismerettel éljek. Sokszor abba a hibába esem, hogy megmagyarázom magamnak, hogy ez még nem bűn, vagy ha tudom is, hogy bűn, Isten megbocsát és türelmes. Most jöttem rá, hogy ez a türelem véges, és nem szabad kettős életet éljek. Istennek tetszően kell mérlegeljek az időbeosztásomat, családra való figyelést, munkahelyen való odafigyelést illetően.

Gy. I.: Próbáljam jobban megvizsgálni magamat és figyelni arra, hogy mennyire is járok az Úr útján. Rájöttem arra, hogy feltétlenül ki kell tartanom az imádságban, nem szabad lanyhának lennem ezen a téren. Ha valami ér vagy történik az életemben, azért van, mert az Úr próbára tesz.

K. D.: Eddig nagyon lanyhán vettem a szellemi  harcot. Rájöttem, hogy a folytonos, határozott kiállás nélkül esélyem nincs. Ezen túl megérintett, hogy ne ragaszkodjak evilági dolgokhoz.

T. B.: Megértettem azt, hogy Isten hatalmat adott nekünk a saját lelki életünk felett, és a döntéseinken múlik elsősorban, hogy pokol vagy mennyország

T. É.: Mindenki benne van a harcban, nem tudok semleges maradni. A Sátán taktikái felismerhetők, lehet ellenük védekezni. Nem vagyunk neki kiszolgáltatva. Élhetünk győzelmes keresztény életet!

V. M.: Ha tetszik, ha nem, játékos vagyok a pályán. Megértettem, hogy a Sátán csak annyira cselekszik, amennyire én megengedem. Elhatároztam, hogy vigasztalan helyzetben nem hozok új döntést!

T. L.: Lelki szegénység kell ahhoz, hogy bejussunk Isten országába. Megértettem, hogy vigasztalanság idején ki kell tartani a vigasz idején hozott döntések mellett. Meg kell tanuljuk elfogadni azt, amit az élet hoz és mindenben engedelmeskedni Jézusnak.

Sz. Sz.: Megértettem, hogy az ördög mennyire sunyi, és tudatomon kívül is hogy használ. Rájöttem, hogy a Sátán tesz engem vigasztalanná, és ha engedem, meg is tart benne. Megerősödött bennem, hogy a legfontosabb az Isten-kapcsolat, és minél jobban megérteni az Ő igéit.

 

Fülöp kurzus - Székelyudvarhely, 2018. június 8-10.

N. I.: Kellemes meglepetésben volt részem ezen a kurzuson. A tegnap este mentem hazafelé, és azt a késztetést éreztem, hogy menjek oda  a feleségemhez, megpusziljam, és megköszönjem azt, hogy engem erre rávezetett. A Szentlélek eddig távol volt tőlem, sose kértem Őt. De most egy fő helyet foglalt el a szívemben. Úgy érzem, egyszerre nagyon sok információ jutott el hozzám, jó lett volna, hogy mindig csak egy kicsi jöjjön, de ez éppen arra vezetett rá, hogy el kell jönni hetente a közösségbe, ki kell tartani, s akkor hetente kapsz erőt, egy ilyen löketet, amivel a másik hétig vagy éppen vasárnapig, hogyha odafigyelsz a misére, megint megerősödsz.

P. Cs.: Engem a Fülöp kurzusra már régebb is hívtak , de valami mindig közbejött vagy én találtam ki kifogásokat. Hogy aktív tagja vagyok-e az egyházközösségemnek, ez a kurzus letisztázta, mert rájöttem, hogy csak felszínesen voltam aktív. Ez a kurzus segített megváltoztatnom azt, hogy hogyan állok a hitemhez, és hogyan tudom átadni azt a többieknek. Egy olyan apaképet kaptam, ami a Mennyei Atyáról szól. Kerestem én itt a földön embereket, akikből összetettem egy atyai képet, de azok nem álltak meg, mert sorra mentek el azok a személyek, megbuktak a szememben, vagy a Jó Isten elszólította magához őket. Ez a kurzus sokat segített, hogy megértsem, hogy a mennyei Atya nagyon szeret engem.

M. I.: Számomra minden nagyon új volt. Nem voltam vallásos, nem szerettem templomba járni, úgy nőttem fel, hogy apukám sose jött el templomba, de én azért mentem, mert a pap bácsi aztán mindig megkérdezte tőlem, voltam-e templomba, s én nem mertem hazudni. Ezért mentem. De nem hatott meg semmi, nem éreztem semmit. Tudtam, hogy van Isten, aki távoli, valahol fent van, itélkezik és fenyeget. Valahol gondoltam, hogy szeret is, de nem tudtam, miért van annyi bűn, miért vétkezem. Most már tudom, hogy a Szentlélek vezetett, hogy fokozatosan elkezdtem templomba járni, imádkozni, amit nem is olyan rég még nem is tudtam. Voltak aztán családi problémák az életemben, fokozódott a fájdalom, amíg egyszer elmentem Medjugorjeba, s majd éppen a zarándoklatot vezető pap kapcsán tudtam meg a falumban létező közösségről, s amikor hirdették, hogy lesz Fülöp kurzus, én eldöntöttem, hogy oda is elmegyek. Itt az is új volt számomra, hogy Jézus már megváltott. Nagyon sokat kaptam, kezdek tisztán látni.

B. M.: Bejöttem ebbe a terembe egy jó nagy zsákkal, amit úgy éreztem, nem tudok tovább vinni. Aztán úgy éreztem, minden lépéssel kivesznek egy-egy kicsi darabot a zsákból. Az első, amit nem tudtam elhinni, az, hogy a Jó Isten tud engem szeretni, az én múltammal. Aztán rájöttem, hogy nem Ő távolodott el tőlem, hanem én vagyok az, aki elfordultam Tőle, és csak Feléje kell forduljak, és ugyanabban a szeretetben van részem, mint bárki másnak. A megváltás segített megértenem, hogy már rég túlvagyunk azon, amit én cipelek, Jézus már elvette, csak én vagyok az, aki nagyon ragaszkodik hozzá, én akarom még mindig cipelni, én sulykolom magam. Mindig nagyon sokszor mondtam magamnak, hogy én hiszek, és másokban erősítettem azt, ami bennem nem volt igazán. Nap mint nap itélkeztem, annak ellenére, hogy tudatában voltam, mindig ugyanabba a hibába beleestem. Ezért minden nap meg kell térnem. A Szentlélek már nagyon sokszor szólongatott, de nem tudtam elhinni, hogy Ő értem is van, és valóban velem is kommunikál. Bebizonyosodott, hogy Ő igenis van, működik, csak hinni kell benne, és hívni, kérni. Tartoztam már közösséghez, tudom, hogy mit jelent, de egy nagy törés volt az életemben, amikor kiszakadtam. A félelem és a bűn távol tartott, hogy újra visszamenjek abba a közösségbe. De nem rég ismertem meg egy másik közösséget, ahova remélem, befogadnak.

B. A.: Én kinyitottam ajtót-ablakot, elvárások nélkül jöttem ide. Vallásosan neveltek, és eddig a hétvégéig azt hittem, hogy nálam rendben van minden, van kapcsolatom a Jó Istennel. Csak nagyon-nagyon sok ponton hiányosság van, s ezek most a helyükre kerültek. A feltámadás misztériuma megadta a választ mindenre. Nagyon hálás vagyok, hogy itt lehettem. Egy nagyon nehéz időszak van mögöttem, amikor mindenkitől, aki rám kérdezett, azt kértem, hogy imádkozzon, mert nekem nincs erőm. Tudom, hogy imádkoztak értem sok helyen, és azt is most értettem meg, hogy az, ahogyan ezt a egész folyamatot végigcsináltam, csakis az Isten kegyelme, és az Úr ereje. Számomra nem kérdés a közösség.

F. S.: Voltam már Fülöp kurzuson, amikor Kolozsváron voltam, akkor Isten úgy érintett meg mint egyetemistát, most pedig, mint jövendőbeli férjet, és családapát. Bár a kurzus lényegében ugyanaz, de teljesen másként tud megérinteni. Valószínű, nem csak itt a kurzuson lehetséges ez a megtapasztalás, hanem  ez a lényege a közösségnek is, hogy amikor elmegyünk a közösségbe, ott megtapasztalhatjuk Isten szeretetét különböző formában, attól függően, hogy életünknek milyen időszakában vagyunk. Úgy érzem, ez segít abban, hogy az egységet erősítsük, és Isten szeretetében, Isten akaratában tudjunk élni a házasságunkban, és ez nagyon fontos számomra. Közösségbe biztos, hogy fogunk járni.

 

Fülöp kurzus - Marosvásárhely, 2018. március 2-4.

I. B.: Amikor volt a Szentlélek-hívó ima és imádkoztak értem, láttak egy diót, amelyben egy értékes kincs van elrejtve, de én ezt fel kell törjem. Világossá lett, hogy ez a dió én vagyok, és fel kell törjem és ki kell lépjek. Úgy érzem, megerősödtem, és meg tudom tenni ezt a lépést, hogy ne elvárásokkal legyek úgy emberek, mint közösség felé, hanem én is oda tudjam tenni a magamét.

F. B.: Itt a kurzuson hallottam új dolgokat, melyek segítettek, és amivel gazdagodtam. Például az első változás, amit észrevettem magamon, az, hogy az elfogadást jobban tudom alkalmazni. Már jobban ment az este, amikor hazaértem, úgyhogy nagyon boldog voltam és büszke magamra. Most sikerült igazából szívből tudatosítani, hogy Jézus az ő szenvedésével, halálával mekkora árat fizetett, és ezért tényleg hálásnak kell lenni. A Szentlélekre eddig nem igazán figyeltem, nem gondoltam, hogy ugyanakkora jelntősége van, mint az Atyának, vagy a Fiúnak, de most éreztem, hogy ugyanakkora hatalom Ő is.

M. M.: Elméletben nekem megvoltak ezek a dolgok, mert jártam hittanra meg vallásórákra, de igazából nem éreztem ezeket, csak tudtam. Most értettem meg, hogy nem az a közösség lényege, hogy akik már tíz éve barátok, összegyűljenek és beszélgessenek egyet, hanem hogy hívják az embereket és hogy legyen nagyobb, bővüljön, és nekem is van ott helyem, én is tudok hasznos lenni abban a közösségben, akkor is, ha új vagyok. És mindig tudok újat adni.

G. G.: Nagy volt bennem a vágy, hogy még jobban megismerjem az Atyát, és ennek örülök, és hálás vagyok ezért a vágyért is, mert enélkül és hit nélkül nagyon nehéz közeledni. Az este is és ma reggel is éreztem, hogy valami öröm van, valami, amit nem tudok megmagyarázni, de szívesebben maradnák itt, mintsem hogy hazamenjek. Ez jól esik, és biztos, hogy a Szentlélek munkája. Ha kérjük, akkor megérint. Ezen a hétvégén úgy érzem, megérintett. Nagyon jól esett látni, ma mindenki mennyire mosolyog, holott pénteken csak néztünk egymásra, hogy most hova emelem a kezem, mit énekelek. De ma mindenki mosolyog: ez a Szentlélek ereje. Ezt kéne minden percben éljük, vigyük magunkkal, és sőt fájjon nekünk az, hogy kint, a világban, sokan nem érzik.

 

Lelkigondozói kurzus - Csíkszereda, 2018. február 8-11.

K. B.: Egyik talán legnagyobb dolog, amit felfedeztem, az, hogy számomra eddig aprónak, jelentéktelennek tűnő dolog, esemény, történés a gyerekkoromban, amit eddig nevetve mondtam el másnak, lehet sérülésnek a kezdete, és mekkora súlya lehet igazából a jelenlegi életemben. Gyerekkoromban rengeteg negatív tulajdonsággal illettek, amiket úgy éreztem, hogy nem érdemeltem ki, és nagyon mélyen érintett. Nehéz volt, hogy megnyíljak mások előtt és barátokat szerezzek, épp ezért nem is volt igazi barátom, akivel mindent megosztottam, egészen addig, amíg bele nem kerültem egy közösségbe. Nagyon nehéz volt megbocsátani különösen két személynek. Többször azt hittem, már megbocsátottam, de mindig egy-egy helyzetben feljött ez bennem. Ha találkoztunk az utcán, akkor nem tudtam őszintén mosolyogni, vagy őszintén köszönni nekik, hanem mindig egy álmosolyt felvettem, mintha minden rendben volna, és nagyon nehéz volt, mert mindig,  amikor rájuk gondoltam, nagy keserűséggel éltem meg az egészet, és fájdalmas volt. Nem tudtam jó érzéssel feléjük fordulni. Úgy érzem, elindult ez a folyamat, és most már őszintén tudok rájuk mosolyogni, és kezd begyógyulni ez a seb, amit okoztak.

M. R.: Isten az embert a teremtés koronájává tette, mégis hányszor belesétálok én is a csapdába, amikor az ördög próbál, és hányszor kikacagja Istent, amikor győzedelmeskedik felettünk. Felismertem azt, hogy nekem azért esett mindig olyan rosszul, ha valaki visszautasította a bocsánatkérésemet, mert kicsi koromban édesanyám ezt tette. Most megértettem azt, hogy időt kell adjak annak, hogy a másik is feldolgozza, amikor bocsánatot kérek. Ez egy folyamat benne, egyből nem megy, kell egy kis idő, hogy ő is tudjon közeledni. Az ő szívében is egy kapu már kinyílott, amikor azt mondtam, hogy ne haragudjál. És tudjak adni magamnak is időt arra, hogy az a személy próbáljon hozzám közeledni. Segített felismernem, hogy sok butaságot csináltam az életem során, de ezekből van szabadulás, másképpen élhetem az életem. Egy új ember vagyok, nem az, aki voltam, hanem egy sokkal jobb ember, mert hiszem, hogy Jézus csodálatosnak teremtett.

H. B.: A hét elején még úgy gondoltam, jól vagyok, most minek seperjem ki újra a szőnyeg alól a sebeket, amiket azt éreztem, hogy elfelejtettem, vagy pontra tettem. Aztán csütörtökön feljöttek bennem dolgok, és rájöttem, hogy Isten mégiscsak hív, hogy itt letegyek elébe valamit, ami mélyen bennem van. A kurzus alatt lett világossá, hogy igenis, ott vannak bennem az álarcok, amiket néha felveszek, hogy megfeleljek másoknak, vagy hogy én is legyek valaki. Éreztem, hogy sokszor a homokba dugom a fejem, inkább háttérbe szorulok, és azt mondom, hogy nekem nincs szükségem segítségre, hanem inkább én segítek másoknak és én teszek értük, de amikor nekem kell valami, akkor próbálom megoldani magamban, megpróbálom önerőből megtenni. Úgy érzem a legnehezebb mélyen bennem az volt, hogy megbocsássak magamnak, amikor azt mondtam, hogy nem vagyok alkalmas erre, nem vagyok alkalmas arra, vagy nem vagyok elég értékes, vagy képes arra, hogy én is megtegyek dolgokat. Ez egy mély folyamat bennem, hogy elfogadjam, hogy én is tudok értékes lenni. Hálás vagyok Istennek, hogy világosságot adott a sötétség helyébe bennem.

Sz. A.: Megtapasztaltam, hogy mennyivel jobb mosolyogva élni, szeretve, nem lehajtott fejjel menni az utcán és sírva, hanem szeretetben, egy közösségben megtapasztalni mindazt, amit Isten értünk tesz, bár nem vesszük észre, elfogadni mindazt, amit ad nekünk, és a keresztet is emelt fővel vinni. Olyan embereknek bocsátottam meg, akik a férjem munkahelye kapcsán nagyon nagy szenvedést, nehézséget és félelmeket okoztak az életünkben. Örülök, hogy teljes szívemből meg tudtam bocsátani és túlvagyok rajta, és most a szívem olyan boldog, és úgy érzem, mintha újjászülettem volna. Remélem, hogy ezt a szeretetet, amit tőletek kaptam, tovább tudom kamatoztatni és adni, és ezután Istennel tudok élni, nem nélküle.

K. A.: Ami nekem sokat jelentett ebben a kurzusban, az az hogy fokozatosan jöttem rá, hogy mennyi sérülést hordozok gyerekkorom óta, vagy mennyi téves meglátás rögzült bennem, vagy mik azok a területek, ahol nagyon megsebeztek. Meg voltam győződve, hogy édesanyámnak lesz a legnehezebb megbocsátanom, mert ő okozta gyermekkoromban a legtöbb sérülést az ő el nem fogadásával, és meglepő módon édesapámnak volt sokkal nehezebb megbocsátanom, mivel ő nem volt jelen az életemben gyerekként, kívülálló volt a családban, folyamatosan dolgozott, nem játszott velünk, soha nem mondta azt, hogy szép vagyok, nem mondta azt, hogy egy csoda vagyok, nem jött oda, hogy megöleljen, vagy amikor én mentem oda hozzá szaladva, akkor eltaszított. És azt gondoltam, hogy ez nekem nem fáj, mert meg voltam győződve, hogy édesapám ilyen és nekem szeretnem kell őt. És szeretem is nagyon, és tényleg sikerült letennem ezeket a dolgokat. És ami nekem még nagyon sokat segített, az, hogy meggyónhattam, és úgy éreztem, hogy otthagytam egy jó nagy követ, ami nekem már nem kell.

 

Fülöp kurzus - Csíkszereda, 2018. január 19-21.

U. H.: Isten egy örömteli életre hív, és hogyha behívjuk az életünkbe – ahogy ezt meg is tettük –, akkor már itt elkezdődik az örök élet, és nem kell arra várjunk, hogy meghaljunk, hanem Vele szeretet-kapcsolatban élni: ez adja a boldogságot, és akkor már nem számít, hogy mi történik ebben az életben. Nem kell félni Tőle, Ő mindig velünk van, meg tudjuk fogni a kezét és Vele járni.

Sz. Á.: A szombati napon éreztem azt, hogy mindaz, amit mostanig tudtam a fejemben, az megérkezett a szívembe. Isten szeret engem, a tenyerén hordoz és elhalmoz mindennel. A közösség számomra most már nem kérdés.

A. A.: Számomra élménydús volt ez a hétvége. Ami a legfontosabb üzenete volt, az az, hogy ha bűnösek vagyunk is, Isten visszavár, szeret minket, és nem büntet. Tulajdonképpen a mi bűneinkkel elszakadunk tőle, ezzel mi büntetjük saját magunkat. Eléggé összezavarodva érkeztem ide, és úgy érzem, sikerült megnyugodjak.

T. T. J.: Már voltam egyszer egy Fülöp kurzuson, de éreztem  a vágyat a szívemben, hogy újra jöjjek és megtapasztaljam Isten szeretetét. Nagy felismerés volt ezen a hétvégén, hogy Isten engem nagyon szeret, hiába hogy elkövetek bűnöket. Mindig úgy éreztem, hogy amikor egy bűnt elkövetek, akkor egyre kisebb leszek, vagy valamit kiszakít belőlem, és Isten már nem szeret annyira. És ez meg is érződött az önbizalmamon, elég sok baj volt vele. Amikor volt a Szentlélekhívás, akkor is ez jött le, hogy én egy kincsesláda vagyok, egy érték, és Isten egy nagyítót szánt számomra, amin keresztül az Ő szemével nézzem magam.

B. E.: Úgy jöttem, hogy ha már itt kell legyek, akkor végigülöm, s lesz ami lesz, s aztán hazamegyek s élem tovább az életemet. Na de úgy tűnik, ez nem így történt. Pénteken nagyon jól éreztem magam, a tegnap is, annak ellenére, hogy nagyon álmatlan éjszakám volt, és nagyon kavargott bennem minden, de most már egy kicsit letisztult. Ami megfogott, az a közösséghez való tartozás, az itéletmentesség, hogy annak ellenére, hogy nagyon sok hibát követtem el én is, van egy közösség, amely befogad úgy, ahogy vagyok. A Szentlélek-áradáskor azt láttam, hogy majdnem belefulladok a vízbe, de valahogy mégis kimászok a túlsó partra, és most értettem meg, hogy tényleg az életem mindig ilyen túlélés volt, egy harc, hogy ezt a napot, ezt a percet, ezt az órát túléljem. Most úgy érzem, hogy tényleg van remény, hogy én is valahogyan kiérek a partra.

T G.: Én úgy jöttem ide, hogy tudtam, hogy itt kell legyek, már amikor megkaptam az első meghívót, tudtam, hogy fogok jönni, egyrészt mert választ akartam kapni bizonyos kérdéseimre, hogy jól döntöttem-e, másrészt pedig úgy éreztem, hogy itt a Jó Isten valamit még meg fog mutatni pluszba, amit nem tudok. Az Isten igazságaival kapcsolatosan, mivel nagyon sok lelkigyakorlaton, kurzuson részt vettem, elég sok mindent megtapasztaltam, viszont egyetlenegy dolog, ami kiegészítette az adatbázisomat, hogy a hittel együtt ott kell legyen a megtérés is. És ez nekem hiányzott, egy apró láncszem volt. 

M. B.: Nagy lelkesedéssel érkeztem erre a Fülöp kurzusra. Nem bántam meg. Rájöttem arra, hogy mennyire fontos  a Szentlélek, bátran hagyatkozhatunk rá nehéz időkben is. Nagyon tetszett, hogy imádkoztak értem, nagyon bensőséges volt számomra. Remélem, hogy lesznek, akiknek fogok tudni én is segíteni.