RO     HU     EN

Fülöp kurzus Marosváráhely 2019. oktober 18-20.

Leglkigondozói kurzus-Székelyudvarhely 2019. augusztus 29- szeptember 1.

Megkülönböztetés kurzus-Hargitafürdő, 2019. július 24-27. 

Lelkigondozói kurzus - Marosvásárhely, 2019. április 4-7.Fülöp kurzus - Székelyudvarhely, 2019. március 1-3.
Fülöp kurzus - Csíkszereda, 2019. február 8-10.
Isten válasza az élet nagy kihívásaira - Korond, 2019. január 25-27.

 

Fülöp kurzus Marosváráhely 2019. oktober 18-20.

R.H.
Megértettem, hogy nem a körülöttem levő embereket kell hibáztatnom, és hogy az életben a rossz dolgok, betegségek, mindig is az ember bűnős természetének és a bűn  következményei.
Rájöttem, hogy milyen fontos megkülönböztetni minden gondolatot magamban, mert nem minden sugallat van Isten Szentlelkétől.
A gonosz hazugságai mindig a személyes sérelmeinkhez tapadnak, és gyökereznek szívünkbe és ezáltal kiábrándulunk Istenből és az emberekből.

N.Á.
Ugy érzem fejetlenül kezdtem építeni a hitem, úgyhogy bizonyos alap dolgokról nagyon sokmindent nem tudtam. Ez a kurzus nagyon tömören és érthetően ellátott engem a kellő tudással és lelki képzéssel ahhoz , hogy ezt az űrt be tudjam tölteni és mostmár biztos alapokra tudjam építeni a hitem. Mindezek mellett nagyon jó gyakorlatok voltak, amik a lelki gyakorlatokkal együtt úgy érzem szólni tudtak a szivemhez 🙂

T.I
Sok félelemmel küszködtem, különösen a halálfélelem kérdésével, most teljesen megnyugodtam a Szentlélek által és az imák által amin keresztül Isten szólt hozzám.


N.K.T
Megértettem, hogy kapcsolatban kell lennem a Szentlélekkel, hogy megtudjam vizsgálni, mi az ami Istentől van és mi jön a Gonosztól, hogy Istennek engedelmeskedjek.
Rájöttem, hogy nem én vagyok a rossz, hanem nekem van bűnős természetem, és nagyon kell ügyelnem, hogy teremjen gyümölcsöket.

 

Leglkigondozói kurzus-Székelyudvarhely 2019. augusztus 29- szeptember 1.

G.E.:

Megfogalmazodott bennem, hogy nem elég szentgyónáskor a bűneinket egy kalap alá venni, hanem fontos hogy ki kell mondani, es úgy letteni bűneinket. Szintén felismertem hogy életunk folyamán kapott sérulések befólyásolják kesőbbi magatartásunkat,  és hogy a megbocsátás nem egy érzés hanem dőntés.

X.Y.:

Úgy érzem, hogy sikerült nagyon sok mindenért megbocsátanom elsősorban magamnak olyan régi dolgokért amit régota cipeltem, es mindez a Szentlélek segitsége által. Megtapasztaltam, hogy Isten nem véletlenül irányított ide, hogy részt vegyek ezen a kurzuson, es megértettem hogy Istennek terve van velem, es az önmagamrol kialakított hamis kép nem az amit Ő gondol rólam.

K.R. :

Megértettem, hogy a bűneim azok amik eltávolítanak és rontsák meg a kapcsolatomat az Úrral. Sikerült megbocsájtanom nagyon régi elásott sérelmekért, elöször is tudatos döntéssel es utánna mar érzelmileg is, és áldást mondanom azokra a személyekre akikre haragudtam, es ezért nagyon hálás vagyok. Sikerült megtapasztalnom a megkönyebülést amit ez hoz magával.

 Megkülönböztetés kurzus-Hargitafürdő, 2019. július 24-27.

U.M.: Ahhoz, hogy megismerd Isten akaratát, keresd saját belső vágyaidat. Új fogalmak épültek be a lelki életemben: vigasztalanság és vigasz fogalma.

K. E.: A szomorúság, elkeseredés, vigasztalanság és minden hasonló az ellenségtől van. Nincs megalkuvás. A kis bűn is bűn, kiskapu az ördögnek.Megtérésünk különböző szakaszaiban másképp működik az ellenség (és Isten is).

K. E.  Megértettem, hogy a  Szentírás használata mennyire fontos, és  hogyan meríthetek belőle vígasztalást, béketűrést és reménységet, hogy szeretetből tudjam megítélni mi az Isten akarata.

M.I : Először azt értettem meg, hogy mi az alázat, a gőg ellentéte. Aztán az erősödött meg bennem ,hogy mennyire szabad akaratunk van a döntésekben és felelősséget kell vállalnunk. Aztán az is tudatosult, hogy ha  támad a gonosz mit kell tegyek.

O. CS.:  Az ellenség nem tud új dolgokat kitalálni, ezért másolja az Úr módszereit, és hogy mindenki harcol valamelyik csapatban, az is aki azt hiszi, hogy nem.

B.A.:  A gonosz a legapróbb dolgokkal kezd el támadni.Megértettem a lelki szegénység fogalmát és hogyan kell gyakorolni azt. Isten vezet, ne én akarjam diktálni a tempót.

D.K.:  Életem legjobb kurzusán voltam veletek. Isten többet adott nekem általa, mint amennyire számítottam. A legnagyobb volt átélni a Szentlélek valóságos jelenlétét, Jézus közelségét. Részem volt az Ő vígszatalásában, megerősítésében, döntésre hívásában és szolgálatra, feladatra való elhívásában. Jó volt közösségben lenni másokkal, hallani és látni ahogyan Isten mások életében is munkálkodik. Megértettem annak a fontosságát, hogy napi szinten kell gyakoroljam a megkülönböztetést, odafigyelést a Lélek hangjára.Vágyam, hogy Isten használni tudjon mások életében és szolgálhassak a szenvedők felé.

 

Lelkigondozói kurzus - Marosvásárhely, 2019. április 4-7.

K. T.: Nem is gondoltam bele, hogy mennyire meghatároz az, amit én otthonról hoztam, amit kaptam a szüleimtől gyerek- és tinédzserkoromban, mennyire hordozom magamban, és mennyire tudom érzékeltetni a környezetemben pozitív és negatív irányba is. Volt olyan, persze, amit a szüleimtől láttam, és azt mondtam, majd ha nekem gyerekem lesz, nem fogom így csinálni, mennyivel okosabb leszek meg érettebb is, és most, hogy gyerekekkel foglalkozom, kapásból ugyanazokat követem el. Felnőtt koromban erősödtem meg abban, hogy már nem muszájból vagy mások által kívánatos módon kell viselkedjek, és sokat kellett dolgozzak, még mindig egy folyamat, hogy elfogadjam saját magam és másokat is, hogy ezt meg tudjam tenni, hogy ha valamivel nem értek egyet, vagy nem jó, akkor meg tudjam mondani, hogy nem.

Rá kellett jönnöm, hogy mindenki másnak meg tudok bocsátani, csak éppen saját magamnak nem. Aztán Isten kegyelméből ráébredtem arra, hogy ha nekem Ő megbocsátott, akkor én hogyan helyezhetem magam Isten fölé azáltal, hogy nem bocsátok meg magamnak. Megértettem, hogy a megbocsátás, gyógyulás, kiengesztelődés nem működik, ha nincs meg a hit és a megtérés. Legalábbis erre volt nekem szükség, hogy valamikor megtérjek, és azzal olyan kegyelmeket is kaptam, amiket nem is kértem.

K. E.: Ami talán a legnagyobb tanulság volt nekem, vagy amit leginkább magammal viszek az az, hogy a gyógyulás egy folyamat, nincs miért várjam, hogy egyszer valami nagy csodás dolog történjék; semmi különös, hanem ez az egész egy folyamat, el kell indulni. Ha nem is érzem talán mindegyik „megbocsátok”-nál, hogy tudom szívből mondani, de egyelőre ennyi, amit tudok tenni: elindulok, kimondom, mert ki akarom mondani, meg akarom tenni, és tovább az Úrra bízom, és habár nem látom egyből, hogy valami másképp lenne, és holnap is ugyanaz előfordul, és még az is lehet, hogy ugyanúgy fogok reagálni, mint a múlt héten, az nem jelenti azt, hogy kár volt az egész időtöltés, hanem ez az első lépés, és aztán megtesszük mégegyszer és mégegyszer, ahányszor szükséges. Bíznom kell az Úrban, hogy a maga idejében ez megtörténik.

A másik dolog, amire rájöttem, az a szavak hatalma az életünkben. Mindkét irányba: az is, hogy én miket mondok, és az is, amit én hallottam annak idején, és talán épp mindazt visszatükrözi az, amit én is kimondom. Ezeket el kell engedni, mert ezek helyett az Úr azt mondja, hogy „szeretett gyermekem vagy, és gyönyörködöm benned”. Én is ezt ismételjem magamnak.

B. O.: Már a kurzus elején szembesültem azzal, hogy bár én nem igazán vagyok babonás bizonyos dolgokat tekintve, mégis rájöttem, hogy a számokban bíztam, vagy valamilyenképpen befolyásoltak, mint például az, hogy a vizsgákon mindig kiszámoltam és az 5. tételt húztam, vagy megnéztem, hogy melyik napon menjek vizsgálni. Na ezekről nem is gondoltam, hogy lehet akár babonaság, de szembesültem ezzel, hogy sok éven keresztül ezt csináltam. Megértettem azt is, hogy helyre kell tennem a lelki, érzelmi és testi dolgokat, fell kell állítanom a prioritást, mert nagyjából már minden variációt kipróbáltam, de úgy vagyok vele, hogy a lelkit a legnehezebb megalapozni, de az az, ami nagyon stabil. Ezt Jézussal kell megtenni.

F. B.: Az első dolog, amire rájöttem, az az, hogy nagyon sok mindent elnyomtam magamban az évek során, de megmaradtak a sérülések bennem, és sikerült ezeket felszínre hozni. Amit sikerült letenni és meggyógyulni belőle, az, hogy mindig mindenkinek meg kell felelnem, és nem szabad hibázzak, de rájöttem, hogy ha én Istennek szolgálok és nem az embereknek, akkor Istennek a véleménye kell, hogy fontos legyen. És Isten azt mondta nekem a tegnap, hogy Neki elég az, amit én tudok nyújtani, és nem kell mindig tökéletes legyek. A legnehezebb magamnak volt megbocsátani az elvárásokért, melyeket magammal szemben támasztottam, hogy mindig a legjobb legyek, mindig a legjobb formámat hozzam. El kellett engednem a kritikát magammal szemben. Arra koncentráljak, hogy az Úr mit mond nekem és rólam. Értékes vagyok azokkal a dolgokkal együtt is, amiket a múltban elkövettem és a jövőben fogok elkövetni. Neki soha nem az a véleménye rólam, mint nekem magamról.

 

Fülöp kurzus - Székelyudvarhely, 2019. március 1-3.

H. E.: A 2019-es év legszebb ajándéka, és még csak március. Köszönöm, hogy itt lehettem. Mindjárt 12 éve családos vagyok, három kislányom van, de soha távol nem voltam a gyerekeimtől. Az este, amikor hazamentem, nem tudtam, kit pusziljak meg először, annyira örültek, hogy megláttak, és akkora szeretetet kaptam az este, hogy nem győztem köszönni a Jó Istennek. Ezt még nem tapasztaltam a 11 év alatt, hogy egyszerre ennyire szeressenek mind a hárman.

Nagyon régóta vágytam, hogy megtanuljak kötetlenül imádkozni, és az este már próbáltam is gyakorolni. Csodálatos emberekkel ismerkedtem itt meg, annyira jó volt, de annyira hamar eltelt, mintha most jöttünk volna, és nem akarok még hazamenni.

B. I.: A tegnap megtapasztaltam a Szentlelket, hogy jobban higgyek és bízzak Istenben. Új erővel tudok tovább menni, és szeretnék ezután is a közösségbe járni.

B. E.: Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy el tudtam jönni. El tudtam fogadni azt, hogy Isten úgy szeret, ahogy vagyok, azokkal a félszegségekkel, melyekért én azelőtt ostoroztam magam: ha hiszek Benne, akkor miért van bennem örökké félelem, a sok aggódás, és miért nem tudok Rá hagyatkozni? Most már nem cipelem tovább azt a zsákot, amit eddig cipeltem. Úgy érzem, hogy a Szentlelket be tudtam fogadni. Az is letisztult bennem, hogy milyen jó, hogy járhatok a közösségbe.

F. R.: Nagyon nagy félelemmel jöttem ide, úgy éreztem, hogy nincs bátorságom, és szerettem volna, ha a Jó Isten megadja nekem ezt. Nagytatám halála volt az az esemény, ami közelebb hozott Istenhez, mert lényegében ő alapozta meg a hitemet, nagyon közeli kapcsolatban voltunk. Egy baleset történt, amiben senki nem volt a hibás, de aztán Istent hibáztattam. Aztán eljöttem ide, és megmutatta a Jó Isten, hogy Ő ennek ellenére is szeret. Segített rájönnöm arra, hogy nagytatám halála által kerültem igazán közel hozzá, és meg tudtam ismerni Őt. Arra is rájöttem, hogy Isten nem ok nélkül adott tálentumot, és én ezt ne elásni akarjam, hanem kamatoztatni. És bátorságot kaptam, tehát most már nem félelemmel megyek el innen.

K. T.: Isten sok mindenre rávilágított. Megérintett az, hogy így szeret engem Isten, ahogy vagyok, és szüksége van rám; eddig még bele se gondoltam. Azt is tudatosítottam, hogy a bűnre való hajlam bennem van. Keresztény családból származom, a környezetemben, az egész falumban úgy nevelkedtem, hogy már kiskoromban jártam hittanra, ministrálni. 20 évig csináltam, de most itt kezd tudatosodni, hogy ez az egész le kell érkezzen a szívembe.

 

Fülöp kurzus - Csíkszereda, 2019. február 8-10.

T. L.: Most értettem meg igazából Isten feltétel nélküli szeretetét, és azt, hogy mégis mennyire hatalmas a bűn, amely el tud szakítani Tőle. Egy időben tapasztaltam Isten közelségét, de aztán valamiért elvesztettem ezt az érzést, és itt újra megtapasztaltam, hogy Isten közel van.

Gy. E.: Megtapasztaltam és nagyon mélyen a szívembe íródott az, hogy Isten a tenyerébe írta a nevem, mindig, minden körülmények között az eszében, a gondolatában, a szívében vagyok. Azon keseregtem a múlt héten, hogy bezzeg nekem nincsen egy férjem, akinek elmondjam a fájdalmaimat, és úgy éreztem, hogy Isten sincs ott, csak időközönként van velem, mert lehet, hogy éppenséggel valaki mással van elfoglalva, rám nincs ideje. De megtapasztaltam itt a kurzuson és megértettem, hogy ne tegyem az Istent az érzelmeimtől függővé. Ami még megragadott és nagyon belém ivódott: a most szó; hogy Isten most van velem, most szeret téged, most gondoskodik rólad. Mert Istennél nincs idő, Istennél összefolyik a múlt, a jelen és a jövő a mostba. És az is lehet, hogy ha nekem lett volna egy férjem, nem hallgatott volna meg, mert éppenséggel el lett volna foglalva vagy valami munkahelyi problémájával vagy valami mással, betegséggel, és akkor nincsen rám ideje. De Isten az, aki minden körülmények között, most veled van, most meghallgat, attól függetlenül, hogy érzed-e a jelenlétét vagy nem.

B. M.: Az első napon, pénteken megértettem, hogy miért vagyok idehívva, mit akar Isten tőlem, és kellett hozzak egy döntést, kinek hiszek ezután az életemben: Hiszek az eseményeknek? Hiszek a múlt fájdalmának? Hiszek az embereknek? Vagy hiszek Istennek. És úgy döntöttem, hogy Istennek hiszek. Megtapasztaltam, ha nem egyedül Istennek hiszek, akkor a gonosz lélek nagyon sokszor bele akar és bele is tud döngölni a földbe.

K. E.: Rájöttem, hogy nem annyi az én hitem, hogy elmegyek a templomba, imádkozom, és hazamegyek. Most meggyőződtem, hogy elhihetem: a Jó Isten velem van, és tényleg engem is szeret.

T. E.: Amit én itt megtapasztaltam, az Isten feltétel nélküli szeretete. Tudtam, hogy Isten valahol létezik, imádkoztam, mint minden ember, de mindig magamat hibáztattam, hogy nem vagyok elég jó a férjemnek, családnak, gyerekeknek, kivülállóknak, baráti körnek, mert senki nem fogad el. Teljesen elzárkóztam, bezártam a szívem előtt a kapukat. Most próbálom nyitogatni. Van már egy kis közösségünk, ahova nagyon nehéz volt beilleszkedni, de hála Istennek, most már aljutottam addig, hogy szeretek oda járni, nyitott a szívem, tudom dicsőíteni Istent, és vágyom, hogy megölelhessem az embereket, befogadhassam őket, és nyitott legyek előttük.

M. E.: Nekem ez a hétvége egy óriási felismerés volt, egy ráébredés mindenre, ami a hitemet képezi: hogy a Jó Isten atya, Fiú, Szentlélek. Például a Szentlélekről tanultuk, tudjuk, hogy harmadik isteni személy, az ószövetségben végigkísérte a zsidó embereket, az Újszövetségben a keresztényeket, de bennem vajon él-e, lángol-e? Mekkora nagy dolog, hogy Jézus az én bűnömet is felvitte a fára, fel van szegelve. Jó, ő lejött, Jézus feltámadt, de a bűn ottmaradt, nincs többé. Milyen jó így élni: van újrakezdés, van lehetőség, van szeretet. Van egy Fiú, aki várja a találkozást, és én az este találkoztam vele. Nagyon jó volt ez a hétvége, nagyon örülök ennek.

 

Isten válasza az élet nagy kihívásaira - Korond, 2019. január 25-27.

Gy. E.: Azt érzem, hogy soha nem vagyok egyedül, Jézus mindig velem van és segít minden problémám megoldásában, ezért minden gondomat átadom Neki, és segítséget kérek: vagy az Övét, vagy ha szükségem lesz, a testvérekét. Az önsajnálattal egy kicsit hadilábon állok, úgyhogy ezt próbálom az életemből végképp kitörölni, nem engedem a stresszt, a bánatot és a csüggedést, hogy rabul ejtsen.

B. E.: Azt értettem meg, hogy nagyon sok mindentől félek, nagyon sok mindenért aggódok, és ezeket merjem Isten kezébe ajánlani, merjem átadni Neki, ne tartsam meg magamnak és ne azért küzdjek, hogy az én félelmeimnek tudjak megfelelni, hanem Istenre tekintsek. Ez az én nagy problémám, hogy szeretnék mindenkinek megfelelni, és ezért nagyon sokat kell dolgozzak és hajtsam magam, mert amikor úgy érzem, hogy nem felelek meg, akkor az nekem egy kudarc.

L. E.: A kurzus előtt is már tudtam, hogy az én hozzáállásomtól függ minden. Már gyakorolom is egy jó ideje az életemben, hogy eldöntöm és kitartok, de van egy nehézségem, ami az, hogy ha a körülöttem élő személy gondokkal küzd, akkor én éjt nappallá téve húzni akarom, segíteni akarom. S azt értettem meg ezen a hétvégén, hogy azt ő kell eldöntse, hogy a barlangból kijön. Hagyjam meg a szabad akaratát mindenkinek, és kitartóan a háttérben imádkozzak, hogy tudja ő meghozni a döntését.

B. E.: Ezen a kurzuson számomra megvilágosodott három dolog: fontos, hogy tudjam, ki vagyok, mert az utóbbi időben ezzel elég sok problémám volt; tudjam, hogy mire vagyok elhívva, és tudjam teljesíteni Isten akaratát. Ez nem mindig sikerül. Mindig elképzelek valamit, és akkor az már biztos úgy lesz, ahogy én akarom. Ez nagy küzdelem lesz, hogy meghalljam és tudjam is teljesíteni Isten akaratát.
A másik az, hogy osszam le a munkát, hogy egy kicsit élvezhessem az életem, de jó értelemben, s ne mindig a mókuskerékben tapossak, mert úgy érzem, ez annyi mindent elvesz tőlem, hogy ezért van az, hogy elkezdem sajnálni magam, tehát önsajnálatban élek, és ebbe már lassan belefáradtam. És ez most tudatosult bennem.
A harmadik dolog a félelem. Nagyon sokszor fűzöm a gondolatokat, addig, hogy én már látom, hogy az illető rákos, hogy elveszítjük, már látom a koporsóban az illetőt, fűzöm egymásba a félelmeimet.

Két dologban döntöttem. Megpróbálok megküzdeni a félelem érzésével, Isten igazságait szem előtt tartva, és úgy döntöttem, hogy otthon, látható helyre ki fogom ragasztani az Istennek az igazságait, amelyek ébren tartják bennem ezt a döntést. A másik dolog az, hogy nem akarom tovább sajnálni magam.

K. R.: Számomra ami a legfontosabb, az, hogy megtanuljam leosztani a feladatokat. Sajnos hajlandó vagyok sokszor erőm felett is dobálni a dolgokat magamra, ezért sokszor azon kapom magam, hogy hajnali 3, 4 vagy akár 5 óra is van, s akkor fekszem le. Mindenhol meg akarok felelni. Ez most nagyon nagy elhatározásom, hogy segítségeket bevonjak. Már próbáltam lehagyni dolgokat, viszont még nagy feladatnak érzem azt, hogy továbbra is átszervezzem a dolgokat, és kérem ehhez a Jó Istentől a segítséget. Nagyon szeretnék a Jó Istennel egy folyamatos kapcsolatot kialakítani, benne megmaradni és az Ő segítségét kérni, hogy az Ő sugallatait meghalljam, megértsem, hogy mi az én feladatom, és arra a tanításait, kiképzéseit tudjam venni, szeretettel fogadni, és erőm legyen hozzá, hogy erre fel tudjak készülni.

R. B.: Nekem ami megmaradt és nagyon megfogott az az, hogy ne akarjak tökéletes lenni. Isten szeretett gyermeke vagyok úgy, ahogy vagyok. Azon gondolkodtam, hogy három éve jártam a munkahelyre és minden egyes nap az utolsó percig gyomorideggel mentem be, és nem tudtam, mi az oka. A kislányommal kapcsolatban is minden aprósággal felidegesítem magam és aggódok. Szerintem ez azért van, mert állandóan egy megfelelési kényszer van bennem, s ezen túl kell lennem, le kell győznöm, mert ha nem, ez felemészt. Ami nagyon nehéz az életemben, hogy a családomnak akarok a leginkább megfelelni, nekik mutassam meg, hogy meg tudom csinálni.
Eldöntöttem, hogy bevezetjük a közös imát a férjemmel, mert ez nem volt meg eddig. Inkább kikapcsoljuk a tévét és először imádkozunk.