Tanusagtetelek 2026

TANÚSÁGTÉTELEK 

2026

 

 

 

• Isten Atyai Szíve kurzus - Marosvásárhely - február
• Fülöp kurzus - Marosvásárhely - március
• Lelkigondozói kurzus - Kolozsvár - április
• Lelkigondozói kurzus - Csíkcsicsó - május
• Lelkigondozói kurzus - Nagykároly - június

 

 

Lelkigondozói kurzus - Nagykároly - június

Résztvevő

Nem is gondoltam volna, hogy ennyire mély sebeket fog feltépni ez a kurzus a szívemben, és hogy ilyen sok a probléma/megoldatlan ügy nálam. Megértettem, hogy tényleg egy sérűlt ember vagyok, sok-sok begyógyulatlan sebbel. A legnehezebb megbocsátani Istennek, édesapámnak és saját magamnak volt. Istent hibáztattam, hogy miért pont nekem kellett apa nélkül felnőni, miért nem volt könnyű gyerekkorom és miért dobtak el ?! Magamnak azért volt nehéz megbocsátani, mert Istent hibáztattam mindenért és haragudtam rá. Ez a harag Isten iránt annyira elvakított, hogy észre sem vettem azt a sok jót, amit adott nekem: szerető édesanyát, aki mindig mellettem volt, aki mindent megtett, hogy nekem a legjobb legyen, jó emberré váltam és szerető családom van, gondoskodó férjem és csodás gyerekeim vannak. Tudom, hogy a gyógyulásom egy hosszú folyamat lesz. Most még nagyon zavart vagyok, rengeteg kérdéssel...félelemmel, de bízom benne, hogy sikerül ezen az úton maradjak és egyre közelebb kerüljek Istenhez. Jó érzéssel és biztonsággal tölt el, amit most megtapasztaltam, hogy Isten velem van és nem hagy el.

Résztvevő

Felismertem itt a kurzuson, hogy egy gyerekkori sérelmem újra és újra előjön, ez pedig az, hogy sokat csúfoltak a kinézetem miatt, és ez elutasítottság érzést okoz bennem, és a mostani munkahelyemen megértettem, hogy ez a legnagyobb problémám. Rájöttem, hogy ha előjönnek ezek az érzések, akkor elég mélyre tudok kerülni, de ebben szeretnék most fejlődni. A legnehezebb megbocsátani a szülőorvosomnak volt, mert úgy éreztem nem figyeltek oda rám eléggé, mert beteg lettem én és a kicsi is, és tíz napig korházban maradtunk, és ez egy elég nehéz időszak volt ez az életemben.

Résztvevő

Ami számomra új fogalom volt, az az okkultizmus, mert én ennek sosem néztem utána. Annyit tudtam erről, hogy ez a sátánnal kapcsolatos és ez engem nem érdekel. Nem tudtam, hogy a babonaság, vagy ha elmész a természetgyógyászhoz, vagy kaphatsz egy okkult szuvenírt Egyiptomból, és ezek mind az okkultizmussal vannak összefüggésben. Például az, hogy jóga, vagy karate, hát ezt sem gondoltam volna, hogy az okkultizmusba sorolandó. Megértettem, hogy a szülők és nagyszülők nevelésének volt nagyrészt köszönhető, hogy én zárkózottabb személyiség lettem és azt is tudom, hogy a felmenőim bűnei miatt hajlamosabb lettem bizonyos bűnök elkövetésére. Tudom, hogy nem rossz indulatból okoztak sérüléseket, mert ők is azt tudták adni, amit ők kaptak. Úgy érzem, hogy mindenkinek nehéz volt megbocsátani. Már nagyon régóta történtek ezek a bántások és azt hittem el is felejtettem ezeket, de most megint előjöttek és ki kellett mondanom, hogy megbocsátok. Magamnak is nagyon nehéz volt megbocsátani, de anyukámnak és nagymamámnak is. Nem haragudtam annyira rájuk, csak azt kimondani, hogy minden sérelmet megbocsátok, amiket én felsoroltam (volt egy teli lap), ez nagyon nehéz volt nekem. A lelkigondozás után, amikor elmondtam az egész életem, nagyon jó érzés volt megtapasztalni, hogy a lelkigondozótól megértésre találtam, nem elítélésre. Megkönnyebbülést éreztem, egy nagy szabadságot, boldogságot, amikor vége lett a lelkigondozásnak.

Résztvevő

Ami számomra felismerés volt itt a kurzuson, az az volt, hogy a sebeim miatt túlságosan elítélem magam, mert engem bántottak és ezeket a sebeket kaptam. A megbocsátás nem az emberek felé volt nehéz, hanem magam felé. Igazából én már ezeket a dolgokat lehet, hogy valamikor elengedtem, gondolkodtam rajta, mert terápiára is vittem. Tudom, hogy ezek az emebrek is sebeket hordoznak és akkor azt adták, amit épp tudtak, de rájöttem, hogy túlértékelem az én szerepemet a problémáimban és ezért ostorozom magam, bántom magam. A lelkigondozó rávezetett, hogy ezen kellene nekem dolgozni, hogy ne vádoljam magam, hanem higyjem el, hogy szerethető vagyok, a Jóisten szeret és ne csak a rossz dolgokat lássam, lássam a Jóisten szemével önmagam. Tudom, hogy ez nem fog egyik napról a másikra menni, de ez egy folyamat.

Résztvevő

Ami engem a legjobban a kurzusról megérintett, az az volt, hogy ha dühös vagyok ne kifele, ne befele, hanem felfelé robbanjak és forduljak az Istenhez a dühömmel. Magamnak volt a legnehezebb megbocsátanom.

Résztvevő

Számomra nagyon jó volt ez a kurzus, mert megértette velem, hogyha megbántanak meg kell bocsájtanom, és hogyha valakit megbántok bocsánatot kérhetek és mind a kettőhöz hívhatom a Szentlélek segítségét. A lelkigondozásnál azt éreztem, hogy egy barátnomnek kell megbocsájtanom, de leginkább saját magamnak volt nehéz.

Résztvevő

Számomra ez a kurzus szabadulást hozott, úgy éreztem a végén láncok hullanak le rólam, nem vagyok többé a bűneim rabja, szabad vagyok! Amit jobban megértettem az az, hogy hogyan és miből alakulnak ki a kötelékek, amik később hatással lesznek az egész énemre. Rájöttem, hogy sebeinket hordozva gyakran nagyon nehéz megbocsátani azoknak, akik fájdalmat okoztak vagy akár mai napig is ezt teszik, de megbocsátás nélkül nincs igazi szabadság! Számomra a gyógyulás a belső béke megtapasztalásában volt, mert amikor körülöttem minden zavaros és egyre inkább összeomlik minden, a kurzuson tanultak alapján mégis békét és örömöt találhatok!

 

 

 

Lelkigondozói kurzus - Csíkcsicsó - május

Résztvevő

Szeretném megosztani veletek azt a hálát, ami most a szívemben van a Lelkigondozói kurzus után. Hosszú utat tettem meg idáig. 30 éven át hordoztam egy sötét múlt terheit; hagytam, hogy a rossz döntései és a romboló hatások utat nyissanak a gonosznak az életembe. Rossz kapcsolatok, megromlott szülői viszony, mérhetetlen harag és sérelem kísért évtizedekig. Amikor egy éve rákot diagnosztizáltak nálam, a sötétséget felváltotta a mély halálfélelem. Istennek más terve volt velem. A februári remisszió számomra nemcsak egy orvosi eredmény volt, hanem egy egyértelmű jel és egy új lehetőség az Úrtól, hogy helyrehozzam az életemet. A Fülöp-kurzus megmutatta az irányt, de ez a mostani Lelkigondozói hétvége adta meg a végső erőt és megerősítést. Végre szembe tudtam nézni a múltammal, és képessé váltam elengedni azt a rengeteg mérget, amit magamban cipeltem. Megértettem, merre van az utam, és már nem félelemben, hanem az ő kegyelmében akarok járni. Köszönöm a szolgálatotokat, az imáitokat és azt a szeretetet, amivel segítettetek nekem visszatalálni a fényre. Kinek tudtam legnehezebben megbocsátani? Magamnak, azért, mert ennyi ideig megegnedtem magamnak, hogy a gonosz munkálkodjon bennem és tönkre tegye az életem. Ilyen lelki békét nem emlékszem mikor éreztem utoljára mint az elmúlt pár napban a kurzus után!

Résztvevő

Számomra a Lelki Gondozói kurzus lehetőséget adott arra, hogy az évek során gyűjtögetett csomagjaim, nehézségeim, fájdalmaim végre letehessem az Úr kezébe. A mindennapokban mélyre nyomtam el a sebeimet, amiket a kurzus újra felszínre hozott, és elindított egy gyógyulási folyamatot bennem. A kurzus világított rá arra, hogy milyen sok dolog tud köteléket okozni és talán apróságnak tűnő dolgok is mennyire el tudnak szakítani a Jó Istentől. Számomra a legnehezebb az volt a kurzus során, amikor szembesültem azzal, hogy már magzatként szereztem sérüléseket, amikor anyám nem akart engem. Később Gyermekotthonba kerültem, és ezt követően nevelőszülőkhöz, ahol nem volt jó kapcsolatom anyámmal. Ő okozott nekem a legnagyobb sebeket és neki volt a legnehezebb megbocsátani, viszont mikor sikerült, úgy éreztem mintha egy évek óta súlyosbodó nyomás került volna le a szívemről. Megtanultam, mennyire fontos bocsánatot kérni, megbocsátani és kiengesztelődni. Évekig éltem haraggal a szívemben és ez nem segített az Istennel való kapcsolatomon. A kurzus óta tudatosabban kezelem a konfliktusokat, és valahogy könnyebb kicsit minden. Nem aggodalmaskodom annyit, többször teszem fel a kérdést, hogy vajon Jézus mit tenne ebben a helyzetben. Ugyan még az élet-gyónásom hátra van, viszont úgy érzem a kurzusok által olyan útra tértem, amiről nehezen tudnának letéríteni. Hálás vagyok a szolgálóknak, szervez?knek, amiért részt vehettem ezen a kurzuson.  Köszönöm a jó Istennek az elhívást és a védelmet .

Résztvevő

Résztvevő

Számomra, ami a kurzuson új dolog volt, az az, hogy a lelkigondozásban mennyire emlékeztem minden személyre, akik megbántottak, pedig nagyon régen voltak és ezek a kis bántásokat is mennyire fontos letenni és megbocsátani, mert mérgezik a szívünket. Új volt még számomra, hogy mennyi köteléket vehetünk magunkra a bűnök által. Megértettem, hogy ha okkult dolgokkal foglalkozom, vagy akár az őseim foglalkoztak, az mennyire befolyásolhatják az életemet. A legnehezebb számomra a volt férjem élettársának volt megbocsátani, amiért elvette a férjemet. Minden erőmre szükségem volt, hogy kimondjam, megbocsátok neki. Bár nem érzem, és még haragszom rá, döntöttem, hogy megbocsátom mindazt, amit velem tett.

Résztvevő

Számomra a kurzus olyan volt, mint egy lelki utazás. Láttam leperegni az életemet magem előtt, láttam a sok köteléket és sérülést, amelyeket összeszedtem és eltávolítottak Istentől. Habár mindig csak boldog akartam lenni és azt szerettem volna, hogy mindenkivel jó kapcsolatban legyek, de most megértettem a hibáimat, tévedéseimet és meg tudtam bocsátani magamnak is ezekért.

Résztvevő

Sokat gondolkodtam, hogy eljöjjek e a kurzusra, mert azt hittem, hogy nekem nincs szükségem rá, de most nagyon hálás vagyok, hogy sikerült, mert felfedeztem olyam mélyeségeket, ahol szükségem volt kiengesztelődésre, megbocsátásra, szabadulásra. Nehéz volt megbocsátani a férjem szüleinek, mert elég sok keserűséget okoztak a házasságunkba, de most remélem sikerül kiengesztelődni velük és mindenkivel.

Résztvevő

 

 

Lelkigondozói kurzus - Kolozsvár - április

Résztvevő

Számomra ez a kurzus egy döntést jelentett, döntést a gyógyulás és Jézus Krisztus mellett. Be kellett lássam a kurzus alatt, hogy rengeteg dolog az életemből sebet ejtett rajtam, és köteléket hozott létre az életemben, amelyek akadályoztak a mindennapi életben. Számomra ami új volt a kurzus során és most már jobban értem, az a negatív meggyőződések kialakulása és az azok mögött álló háttér, illetve sokkal magabiztosabban és erőteljesebben tudok nemet mondani minden olyan gondolatnak amely az ellenségtől származik. Temérdek dologban gyógyultam, de talán az egyik legerősebb és számomra legmegterhelőbb dolog, amiből gyógyultam, az a tisztátalanul megélt párkapcsolatomból származó sérülések voltak. Ehhez kapcsolódóan, a barátnőmnek volt legnehezebb megbocsátani, illetve önmagamnak is hiszen ketten éltük meg a párkapcsolatunkat úgy, ahogy. Összességében én nagyon pozitívan éltem meg a kurzust. Az is igaz, hogy sokszor be kellett ismernem a kurzus során, hogy igen, tévedek, elbukok és vétkezek, de vígasztalást ad számomra, hogy van egy irgalmas Atyánk, aki mindig tárt karokkal vár vissza.

Résztvevő

Ez a képzés felszabadulást jelentett számomra. Nyomatékosítva lett, hogy milyen fontos a megbocsátás, illetve ennek mekkora mélysége van (és hogy nem mindig könnyű). Volt jó pár ember, akinek meg kellett bocsátanom, de a legnehezebb keresztapámnak volt, mivel vele vannak nézeteltérések, mert másképp gondolkodik, mint a család nagy része. A lelkigondozásban jó volt elengedni ezeket a kötöttségeket, és tiszta lappal folytatni az élet-utam. Sokat adott számomra az is, hogy a tanítók saját életükb?l osztották meg a történéseket, tapasztalatokat.

Résztvevő

Megértettem, hogy még dolgom van az énközlés területén az életemben és nagyon nagy felkiáltó jel volt számomra a teljesítményközpontúság-perfekcionizmus is. Jó volt rátekinteni arra, hogy milyen mértékben van jelen a perfekcionimus az életemben. Ami még nagyon érdekes volt ezen a kurzuson, hogy én vezettem a dicsőítést, de eddig még így egyedül ezt nem csináltam, de igent mondtam rá és rábíztam az Úrra ezt. Hálás vagyok azért, hogy ebben fejlődhettem és magabiztosságot kaphattam. Amúgy én nagyon izgulós vagyok és remegek mellé, amikor először csinálok valamit, de itt ez most nem volt. Új gitárom lett, amit levittem a kápolnába, hogy az Úrnak ajánljam, hogy őt fogom dicsérni rajta és húztam egy igecetlit. A 150. Zsoltárt húztam, amiben azt írja: „Dicsértjétek az Urat dobbal és tánccal, dicsérjétek fuvolával és gitárral.” Ami érdekes, hogy a lelkigondozásban is feljött a dicsőítés, úgyhogy megerősödtem abban, hogy nekem erre van elhívásom és dolgom. Amiben a legnehezebben volt megbocsátanom, az kapcsolódik ehhez, mert egy olyan személynek volt nehéz megbocsátani, aki engem bevezetett a dicsőítésbe, viszont sok bántást is kaptam tőle. Nem számítottam rá, hogy ezzel az emberrel ekkora gondom van. Hála Istennek, hogy ez megvilágosodott előttem és feljött.

Résztvevő

A tanítások nem voltak teljesen újak számomra, mert ezekkel kapcsolatban már vezetett az Úr, de most azt éreztem/hallottam Istentől, hogy ez amúgy nekem is jó és higyjem már el, hogy ez nekem a legjobb. A lelkigondozásban elég sok szó esett a szüleimről és ugyebár nagyon szeretem a szüleimet, de nagyon sok hibájuk is van, mint minden emebernek. A legnehezebb édesanyámnak volt megbocsátanom, mert mivel anyu elég sokat panaszkodott és sírt nekem. Megértettem, hogy e miatt mindent úgy érzek, hogy én kell megoldjak, például ha van egy konfliktus, akkor azt mindenképp én akarom megoldani stb. Új szót tanultam, mégpedig a parentifikált szót, ami a túlzott felelősségvállalást is jelenti. Édesapámmal való oldalról egy olyan nagy dolog történt, hogy amikor neki bocsátottam meg, sírtam. Ez nagy dolog volt számomra, mert régóta nem tudok sírni és dicsőség az Úrnak, hogy ezt most sikerült.

Résztvevő

Nekem a sógoroméknak volt a legnehezebb megbocsátani, mert beálltak a gyerekeink és közénk. Régebb rájuk sem tudtam nézni.. tudom, hogy mindent jó szándékból tettek, de nagyon aláásták a tekintélyünket a gyermekeink előtt. Nem érzem, hogy megbocsátottam nekik, de döntöttem, hogy megbocsátok. Ez az életszakaszok szerinti sérülések témája is új volt nekem a lelkigondozásban. Sokszor voltak régebben dühkitöréseim három kamasz gyermekkel és mindig csúnya dolgokat mondtam és nem tudtam, hogy honnan vannak ezek. Most derült ki, hogy édesapám részéről a nagyszülőktől hallottam ezt a csúnya beszédet, ez is új volt számomra. Egy másik dolog, amit felfedeztem, az az 50 éves szülinapommal kapcsolatos. A szüleim nem jöttek el, és ez nekem nagyon rosszul esett. Akkor adott egy pénzösszeget, hogy én magamnak vegyek valamit szülinapomra. Tartottam vagy 8 hónapot azt a pénzt és nem találtam semmit, de aztán az egyik nyaraláson megláttam egy karkötőt a vitrinben és annyira megtetszett, hogy megvettük. Még itt is rajtam volt és csütörtök este egész éjjel azt álmodtam, hogy ilyen szürke gyermekek le akarták tépni a kezemről és velük harcolok. A lelkigondozás alatt eszembe jutott az álom és elmondtam. A lelkigondozó kérdezte hol vettem, és mondtam, hogy zálogházba, és kiderült, hogy ez el volt átkozva. Áldást kértünk a karkötőre, de még nem tudom mi lesz vele. Megértettem, hogy ott sok embert átvernek és elátkozhatják ezeket a tárgyakat a zálogházban és ezután igyekszem figyelmesebbnek lenni ilyen téren is.

Résztvevő

Megértettem, hogy az okkult dolgokon keresztül még 1-4 osztályban is be tudnak vezetni különböző problémákba, sötétségekbe, amelyek kihatással vannak az én későbbi életemre. Rájöttem, hogy akármilyen kicsinek gondoltam és nem adtam neki jelentőséget, mégis hatalma volt az életem felett. A másik dolog, azok a kicsi megbocsátások, mert már hallottam, hogy ez fontos dolog, de úgy voltam vele, hogy minden este vegyem az embereket és minden kicsi dolgot megbocsássak, az túl fárasztó számomra és elmaradt. Most megtanultam, hogy abban a pillanatban, amikor történik a bántás egyb?l megbocsátok. A legnehezebb édesapámnak volt megbocsátani. A legnehezebb mondat az volt számomra, amikor ki kellett mondjam, hogy Jézus ne rója fel édesapámnak a tetteit, mert éreztem a súlyát annak, hogy ezek súlyos tettek voltak és cserébe nem kis cukorkát kérek az Úrtól, hanem valami nagy dolgot. Abban is megerősödtem, hogy ez a gyógyulás dolog egy folyamat és van még akinek megbocsátanom a múltból és lesz is.

 

 

Fülöp kurzus - Marosvásárhely - március

Résztvevő

Résztvevő

Résztvevő

Résztvevő

Számomra a legerőteljesebb az volt, hogy választ kaptam a hivatásommal kapcsolatos kérdésemre. Már évek óta imádkozom ezért, de most tisztult le. Megtapasztaltam a Szentlélek vezetését, Isten békéjét és gondviselését az életemre vonatkozóan. Tudatosult bennem, hogy a Jó Isten vezeti az életemet, nekem csak észre kell venni és válaszolni az ő hívásaira. 

Résztvevő

Megértettem, hogy ha folyamatosan vissza is esek a hibáimba, ennek ellenére vissza hív Isten, visszavár és nem fordítja el az arcát senkitől. A Szentlélek téma volt a másik, ami megérintette a szívem, hogy akár a nagyon nagyon apró dolgokban, akár a vásárlásban, sütögetésben is hívhatjuk, hogy segítsen és kérdezhetjük őt, hogy miről mit gondol és válaszolni fog. Észrevettem, hogy már ma is jobban jön egyes pillanatokban, hogy kérjem a Szentleleket, hogy segítsen. Mély volt a közösség téma is a számomra, mert úgy érzem, már most az életemben nagyon sokat ad a közösség. Sok időbe telt, amíg eljutottam oda, hogy rászánjam magam és elmenjek közösségbe. Úgy gondolom, sokat számít, hogy nem egyedül kell boldogulni az életben, hanem a közösségben kapunk új szemszögeket, nézőpontokat és ez épít. A közösségben levő lét sokat adott és ad, tehát csak bátorítani tudok mindenkit, hogy járjatok.

Résztvevő

Én nemrég indultam el ezen az úton. Pénteken még úgy éreztem, hogy mit keresek én itt, de szombat reggel igyekeztem nyitott szívvel jelen lenni. A reggeli dicsőítés alatt az énekben volt egy sor, ami megérintett és azt éreztem, hogy át tudom adni a nehézségemet Istennek. Valaki azt mondta, hogy kivirágoztam és az esti imákban ez kicsúcsosodott. Most úgy vagyok, hogy húznám az időt, hogy minél többet maradjak.

Résztvevő

Nagyon vártam a kuzust, mert nagyon vágytam Istenre. Nagyon jól éreztem magam, de a Szentlélek áradásától egy kicsit féltem, de a testvérek mellettem nagyon bíztattak, hogy merjek menni imát kérni, mert nem fogom megbánni. Vettem a bátorságot és elmentem imára, és őszintén elmondtam a félelmemet. Imádkoztunk, hogy át tudjak lépni ezen a félelmen és valóban megéltem egy hatalmas nagy békességet. Ezután nagyon munkálkodott a Szentlélek, mert sokminden jutott eszembe az életemből, amiket még rendeznem kell. Megértettem, hogy azért féltem, mert az értelmemmel gondolkoztam és nem a szívemmel akartam befogadni a Szentlelket. Rádöbbentem, hogy valóban egyfolytában kattog az agyam mindenen és aggódik. Nagyon új volt számomra, hogy a Szentlélek egy személy, mert eddig még ezt nem hallottam. Nagyon örülök, hogy jöhetek közösségbe a kurzus után, mert eddig nem volt egy olyan közösség, ahol elmondhatom, amiket megéltem.

Résztvevő

Amikor ide bejöttem, már megérintett az az alázat, a nyitottság, a szeretet, amivel fogadtak a  testvérek. Senkit sem ismertem, de úgy éreztem, mintha mindig is ismertük volna egymást. Most értettem meg teljesen, hogy hogyan tudom átadni magam a Szentléleknek. Most értettem meg, hogy én Istennek szeretett gyermeke vagyok, én az ő gyöngyszeme vagyok, ő szeret engem, és ne másra és az én érveimre hallgassak, hanem a Szentlélekre és mindig tudatosítsam, hogy ha jönnek a rossz gondolatok, akkor is Isten szemében szeretett gyermek vagyok. A másik nagy kegyelem, hogy a barátn?immel együtt, egységben tudtuk megélni ezt a kurzust és tudunk beszélgetni együtt a Jóistenről, és nem engyebekről például pletykáról.

Résztvevő

Ami a legjobban megérintett, az az, hogy értékes vagyok, mert Isten értékesnek teremtett. Ezt nagyon sokszor kell tudatosítanom magamban, mert ezelőtt úgy volt, hogy ha egy közösségbe, vagy emberek közé mentem, akkor ez a gondolat volt bennem: „Itt van mindenki és én közöttük senki vagyok.” Jólesett megtapasztalni, hogy Isten értékesnek teremtett engem is. A másik, ami mély volt, az az ima. Olvastam a pünkösdi történetet és nagyon elkezdtem remegni és éreztem, hogy ez a Szentlélektől van, később elállt a remegés és békességgel teltem el. Jó volt megtapasztalni a Szentlelket.

 

 

 

Isten Atyai Szíve kurzus - Marosvásárhely - február

Résztvevő

Rengeteg fájdalom volt a szívembe, mert gyerekkoromban egyik szülőmtől sem azt a szeretetet kaptam, amit kellett volna. A jó Isten megáldott egy gyerekkel, akit két hónap alatt elveszítettem. Ő volt a biztonságom és nagyon nagy fájdalom volt a szívemben a jó Isten iránt és mindenki iránt, hogy a gyermekemet el kellett veszítenem. Az évek alatt gyógyultam, de még mindig ott volt az édesapám iránt a meg nem bocsátás a szívem, és erre itt a kurzuson jöttem rá. Első nap, az imában, amikor a lelkem kertjében voltam, gyönyörű virágokat láttam és ott volt Jézus, akivel sétáltuk ketten. Amikor Jézus a Mennyei Atya felé akart vinni, én nem akartam odamenni, ezért a kép elvágódott. Amikor viszont a tanításokban az Atyáról volt szó, egy nagyon nagyon mély fájdalom tört fel a szívemből. A testvérek átöleltek, és Vicki odajött a székhez és megölelt, ekkor éreztem, hogy Vicki által az Atya szeret engem és megölel. Amikor imát kértem egy testvértől, láttam az Atyát a hátam mögött és mielőtt megkértem volna, hogy öleljen át, már átölelt engem, de a fizikai ölelést is éreztem és ebben az ölelésben minden benne volt. Az Atya azt mondta nekem: „Szeretlek téged!” Kérdeztem a testvér bátorítására az Atyától, hogy akar e még mondani valamit, akkor azt mondta nekem: „Én akkor is ott vagyok melletted, amikor te ezt nem érzed!”. Úgy érzem, hogy egy nagyon mély gyógyulást éltem át ezáltal. Ezután édesapámnak is elmondtam mit kell megbocsássak, de amikor az árvaságról hallottam a tanításokban, akkor jöttem rá, hogy édesapám is árva volt, mert két évesen elveszítette az ő édedsapját, majd 17 évesen meglőtték a háborúban és nyomorékon kellett leélje az életét. Ezekre most már teljesen másképp tekintek. Bementem a kápolnába az Oltáriszentség elé és ezt az igét húztam: „Szeressétek tehát egymást állandóan, tiszta szívből, nem veszendő magtól születtek tehát újra, hanem Isten élő és maradandó igéje által.” Ezek után azt mondtam, hogy én már többet nem sírhatok és már minden könnyemet kisírtam, de a következő dinamikánál akkora szeretet cselekedetét éreztem az Atyának, amivel felém fordult, mint egy csecsemőt úgy vett az ő kezeibe. Most már úgy érzem, hogy a sebemet a Jó Isten begyógyította és mindig ott érezhetem magam az Atya karjaiban, mert ő mindig ott van velem.

Résztvevő

Kb. egy éve nagyon nagyon fájt a jobb sarkam annyira, hogy alig tudtam lépni, és attól féltünk, hogy tolószékbe kerülök a fájdalomtól. A fájdalmak kb 15 éve vannak a bokámban, térdemben és vállamban, de semmire sem szüntek meg. Mondtam az Istennek, hogy csak ő tudja meggyógyítani a fájdalmaim, mert ezt már az orvosok sem tudják. Amikor a lelkem kertjében jártam, nagyon szép virágok borították egy domboldalon. Együtt mentünk fel Jézussal a domb tetejére az Atyához, akit egy jóságos nagytata képében láttam. Az Atya leültetett minket az ölébe, a bal lábára engem és a jobbjára Jézust, majd azt mondta, hogy: Gyeretek hozzám mind, akik megfáradtatok. Mondtam ekkor Istennek, hogy igen, itt vagyok, de miért kell ennyit szenvedjek, miért kell ennyi fizikai fájdalom az életembe? Ekkor nagyon szelíden az Atya azt mondta: Azért, hogy közlebb kerülj hozzám! Telt tovább a kurzus és rájöttem, hogy Istennek is meg kell bocsássak, mert hibáztattam, hogy 25 évvel ezelőtt cukorbeteg lettem és mert meghalt a második gyermekem. Két hónappal ezelőtt jöttem rá arra is, hogy magamnak is meg kell bocsássak és ezt a megbocsájtást is csak az agyamban tudtam, de a szívemben nem. Sikerült a kurzuson megbocsátanom és szabaddá válnom. Az esti mise közepén azt éreztem, hogy rá tudok lépni a lábamra, és ezt én egy éve nem tudtam megtenni. Éreztem, hogy nem fáj és próbálgattam, hogy fáj e, de nem fájt, vagy más fájás volt, semmiképp nem az a fájdalom, amit én egy kerek évig el kellett viseljek és amit?l reményvesztett voltam. Nem csak lelki, hanem fizikai gyógyulással térhetek haza, köszönöm Istenem.

Résztvevő
A kurzuson Robert által éreztem, hogy szeret az édesapám, mert nem azt a szeretetet kaptam otthon, amire szükségem lett volna. Sajnos az életemben nagy mértékben jelen volt az alkohol és a cigaretta 25 éven át. Agresszív voltam a családban és féltek tőlem mindig, amikor hazaértem a munkából. 2009-ben lépett be a jó Isten az életembe, és ő adott vissza nekem mindent, amit elfecséreltem. Elhagytam az alkoholt és a cigarettát és visszakaptam a munkahelyem is. Úgy érzem, hogy a Jó isten fogja a kezemet, és ezen a kurzuson is fogta. Békésen megyek haza a szívemben a kurzusról.

Résztvevő

Voltam imaszolgálaton és sokmindent letettem, de érzem azt, hogy még van amit le kell tennem. Nagyon jólesett, amikor azt hallottam, hogy ha valaki bánt, akkor mondjam azt, hogy ez nem az én „medvém” és ne vegyem magamra az ő dolgait. A másik dolog, ami nagyon megérintette a szívemet, az az apaseb gyógyítása volt, mert ez nagyon felzaklatott. Nem gondoltam, hogy édesapámnak ennyi mindent meg kell bocsátanom, ez nagyon mély volt számomra. Nagyon jóleső érzés volt megtapasztalni, hogy én az Atya lánya vagyok és ő befogadott engem a családjába Jézus által. Arra kérem a Jóistent, hogy legyek éber, hogy mindig jusson ez eszembe.

Résztvevő

Félárva vagyok, mert édesanyámat 14 évesen vesztettem el, sajnos öngyilkos lett, édesapám pedig alkoholista volt. A Jó Isten jelenlétét már kiskoromban elsőáldozóként megtapasztaltam, mert kértem, hogy adjon nekem testvért. Egy év után megszületett a három fiútestvérem. Sok helyzetet felismertem, amikor háttérbe szorultam és sérültem. Gyerekotthonba kerültünk a testvéreimmel együtt és mindig tapasztaltam Istent, az ő gondoskodását. Új volt számomra ez a kurzus, hogy én közel kerülhetek az Atyához, az ő szívéhez. Kértem Jézust, hogy erősítsen meg engem, de az, hogy az én sebzett szívemet az Atya be tudja tölteni, nem gondoltam volna, hogy ilyen lesz. Elmentem a Szentség elé imádkozni és kértem Istent, hogy üzenjen. Kihúztam a kis igét a dobozból és ez állt rajta: Új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek, kiveszem testetekből a kőszívet és hússzívet adok nektek. Ezután megnyugodtam és folytattam az imát és ez a kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy jó helyen vagyok e? Kihúztam még egy cetlit, aminn ezt írta: Isten közöttünk lakozik az Oltáriszentségben, köztünk marad a világ végezetéig. Oly sok oltáron lakozik, bár oly sokszor megbántják és megalázzák. Ezután értettem meg, hogy az én kis mustármagnyi hitemmel meg kell nyissam a szívemet, hogy Isten gyógyíthassa a sebeimet. Imaszolgálatra mentem és az ima során láttam a kicsi énemet otthon az udvaron. Megláttam Jézust és szerettem volna játszani vele. Betöltött engem a Szentlélek és éreztem egy sugarat a fejem fölött. Tovább mentünk és emlékeztem, hogy édesanyám otthon lett öngyilkos és sok rossz dolog otthon történt. Rájöttem, hogy a gyermekkoromat a félelem töltötte be, majd ott voltam édesanyám mellett és ébresztettem, de nem akart felébredni. Ott álltam és sírtam, hogy ne hagyjon itt minket. Láttam, hogy Jézus odahajol, fölemel és kivezet a kapun. Felemelt édesanyámtól és kivezetett. Olyan sírásba torkollt minden, viszont azt éreztem, hogy felszabadulok és megkönnyebbülök. Az Atyát nem láttam, de éreztem fizikailag, hogy hátulról átölel engem. Ezt az Atyai ölelést sosem tapasztaltam meg, sosem éreztem, nem tudtam őt ilyen közelinek érezni eddig. Ezután Vicki megkérdezte tőlem, hogy Jézusnak a kezét hol engedtem el. Ezután a gyermekotthont láttam, ahogy állok a teraszon és felnéztem az égre és Istent hibáztattam, hogy ő az én édesanyámat megengedte, hogy itt hagyjon minket, majd adott 3 testvért, akik csak 3 évesek voltak. Megfogadtam, hogy anya nélkül én nevelem tovább a testvéreimet, de akkor ott Isten kezét nagyon elengedtem, mert haragudtam rá. Isten odajött mellém a teraszra és sok fájdalom felszakadt. Jézus becsukta az ajtót egészen a múltammal kapcsolatban. Én ott álltam és visszanéztem és hála töltött be engem mindenért. Az Atya a karjaiba vett az úton engem, majd Vicki imádkozott, hogy az Atya mutassa meg az otthonomat, de innen nem jutottunk már tovább. Hiszem, hogy Isten meg fogja mutatni az otthonom, de addig is én az Atya karjaiban vagyok, megnyugodhatok és megpihenhetek, mert nagyon nagyon elfáradtam. Imádkozom, hogy meg tudjak maradni ebben.

Résztvevő

Ami a kurzuson a legjobban megérintett, az az imagyakorlatok voltak, majd az imaszolgálat. Egy neheztelés volt a szívemben azért, mert úgy éreztem apum nem foglalkozott velem eléggé és ezzel kapcsolatban az imában a Mennyei Atya azt mondta, hogy betölti azokat a hiányokat, amiket édesapám nem töltött be és a tenyerén hordoz, valamint azért emelt ki engem a családból, hogy legyek a próféta, hogy megállítsam a megtörtséget az egész családba. Ami még letisztázódott bennem, hogy édesanyámnak volt két súlyos agyműtéte, és a lelkigondozásban feljött, hogy vajon tényleg megtudtam e bocsátani neki, vagy csak sajnálatból?! A tegnap letisztázódott bennem viszont, hogy igen, Isten megadta nekem azt a kegyelmet, hogy nagyon könnyen meg tudok bocsátani.

Résztvevő

A lelkigondozói kurzusig én nem tudtam, hogy küzdök az édesapámmal. Úgy nőttem fel, hogy megvolt minden földi javam, édesapám rengeteget dolgozott és az életemnek nagyon sok fontos eseményén e miatt nem tudott részt venni és ezt próbálta kompenzálni azzal, hogy mindenem meglegyen. Ahogy telt az idő nagyon sokszor, amikor szükségem lett volna rá, nem volt ott. Róla azt kell tudni, hogy nem ez az érzelmes ember, úgyhogy ezzel kapcsolatban nem tudunk beszélni. Rájöttem, hogy nekem ezzel gondjaim vannak és ezen a területem dolgoznom kell. Édesapám amikor iszik nagyon agresszívvá válik és ezt édesanyám felé mutatta ki. Ezzel kapcsolatban úgy voltam, hogy tűrtem ezt az egészet sokáig, de egyszer eljött egy olyan pillanat az életembe, amikor szintén volt egy ilyen veszekedés és lejöttem a szobámból, majd torkam szakadtából édesapámnak kiabálni kezdtem és majdnem megütöttem őt. Ekkor egy olyan törés történt, hogy ő látta mire készülök, de ebben a pillanatban megállt, leült és sírva fakadt. Akkor nem tudtam, hogy ez engem is mennyire rosszul érintett és nem csak neki, de inkább saját magamnak kell megbocsássak. Két dolog jött fel számomra ezen a kurzuson ezzel kapccsolatban. Az értem való ima előtt éreztem egy késztetést, hogy menjek be a kápolnába és húzzak ki egy igét. Nem igazán értettem meg mi a lényege ennek az igerésznek, de amikor az ima lejárt, megvilágosodott a számomra ez az igerész. Ez az ige volt: Szívedből, lelkedből tiszteld az apádat s anyád fájdalmát soha el ne feledd, gondolj arra, hogy általuk létezel, és hogyan hálálod meg, amit veled tettek. Ez az egész dolog számomra az ige után tudatosult, mert az imában az Atya megmutatta nekem azt, hogy édesapámnak mennyi sebződése van és tatámtól is ugyan ezt kapta, mert ő is küzdött az alkoholizmussal. Az Atya megmutatta nekem az imában, hogy édesapám gyerekkorában megfogadta, hogy ő nem így fogja nevelni a gyerekeit, de ennek ellenére ugyan úgy neveli. Az Atya azt mondta higyjem el azt, hogy édesapám a jelenlegi helyzetben jobban gyűlöli saját magát, mint amennyire én haragszom rá. Azt a választ kaptam, hogy tekintsek az ő fájdalmára és vezessem valamilyen formában őt a Jó Isten felé, a megtérés útjára. Kérem a Jó Isten segítségét és áldását, hogy ezt hogyan tegyem, mert úgy gondolom, hogy azt a sok jót, amit édesapám tett, ezzel tudnám meghálálni a leginkább. Úgy gondolom, hogy az én gyógyulásom kulcsa is lehet, hogy édesapámnak is tanúságot tegyek Istenről.

Résztvevő

Régebben, amikor az Atyára gondoltam, sehol sem éreztem őt az életemben, amikor becsuktam a szemem, akkor is csak egy nagy feketeség tárult elém. Az ima alatt, amikor a szívem kertjébe mentem, azt láttam, hogy egy kerítés mellett vagyok az út mellett és minden sárga, majd zöld lett és utána fekete. Ezután jött a két kéz, ami engem közrefogott. Nagyon nagy megtapasztalás volt számomra, mert eddig a Mennyei Atyát sehogyan sem éreztem. A megbocsátás témánál én végig sírtam, mert kiskoromban azt mondták mindig, hogy ne sírj, ezért éveken keresztül nem sírtam és meg sem nyíltam senkinek, de tavalyi év májusa óta a Jóistennek hála tudok sírni bátran. Nagy dolog volt számora, hogy édesapámnak meg tudtam bocsátani. Az imában egy olyan képet mutatott nekem Isten, hogy otthon az úton bicikliztem, majd leestem és megütöttem magam, odajött édesapám hozzám és azt mondta ne sírjak, de később jött Jézus és odvezetett a Mennyei Atyához.

Résztvevő

A kurzuson elindult a gyógyulás az Istennel és az önmagammal való kapcsolatomban, Isten cselekedett az életemben. Mélyen érintett, hogy Vicki beszélt az Atyáról, és elmesélt egy anyaméhben megélt történésekkel kapcsolatos tanúságtételt, továbbá megérintette a szívem az anyasebre vonatkozó ima is. Édesanyámat depresszióval kezelték, és kapott injekciót, amikor már ott voltam a méhében. Egy orvos azt javasolta édesanyámnak, hogy vetessen el engem, mert az egészségemre káros hatással lehetett a beadott injekció. Az ima során rájöttem, hogy az anyaméhen belül azt éreztem, hogy fájdalmat és gondot okozhattam ezzel anyukámnak. Felismerésre jutottam a gyökérsebemre/ problémámra, ami meghatározta az életemet. Megtudhattam miért érzem azt, hogy gond vagyok mindenki számára és nincs helyem a világban, és miért nem tudom magamat elfogadni. Mélyen éreztem, hogy az Atya akar engem és nem hiába élek. Dicsőség az Úrnak, hogy élhetek! Más szemszögből látom magamat, és közelebb kerültem az Atyához. Kiemelném még az egyik tanítást a kapcsolatok fontosságáról, mert felhívta a figyelmemet arra, hogy az a legfontosabb, hogy szeretettel viszonyuljunk egymás iránt és békében zárjuk a találkozásokat/beszélgetéseket, megértettem, hogy ez sokkal fontosabb, mint az igazam, és hogy mit érzek. Már látom, hogy a másik számára áldás lehetek ezáltal és számomra is. Ezek után ennek fényében szeretném meghozni a döntéseimet. A tanúságtétel fontos szerepét is megemlíteném, hiszen az elhangzott történetek új felismeréseket és új látásmódot is eredményeztek bennem, így bátorítást kaptam arra, hogy bátran tegyek tanúságot én is.

Résztvevő

A kurzuson lelki gyógyulást kaptam, ès az ima vègèn megkönnyebültem, mintha valami leesett volna rólam ès egy nagy bèkessèg töltött be. Sokat sírtam, nem tudtam, hogy fèrfikènt ennyit lehet sírni. Az Atyával a személyes kapcsolatom megerősödött. Az ima alatt a szívem kertjében volt zöld terület és volt sziklás rèsz is és Jèzus megfogta a kezem és azt mondta, hogy èdenkerttè változtatom a szíved kertjèt ès tovább vezetett. Kèrdeztem Jézust, hogy hol van az Atya ès ő azt mondta èn az Atyában vagyok ès ő ènbennem.

Résztvevő

Pár hónapja tudatosítottam magamban, hogy az Atyával nincs szinte semmilyen kapcsolatom, nem tudtam hogyan kapcsolódjak vele, ezért inkább Jézussal és a Szentlélekkel próbáltam kapcsolatot kialakítani, az Atyával már egy idő után nem is próbáltam. Pár hónappal ezelőtt bejelentkeztem erre a kurzusra úgy, hogy nem tudtam mire számítsak pontosan. A leggyönyörűbb kurzusom volt, amin valaha voltam. Sok sebet gyógyított, és az Atyával is egy gyönyörű kapcsolat alakult ki. A legmeghatóbb pillanatom az volt, mikor a szívünk kertjét kellett elképzeljük. Jézussal voltam a kertben, majd mikor mentünk, hogy találkozhassak az Atyával, akkor ott volt. Azelőtt nem találkoztam ennyire közelről az Atyával. Olyan fényes volt, mint a Nap, úgy ragyogott, csak a körvonalát láttam, de tudtam, hogy ő az. Az Atya megölelt, mintha már nem tudta volna magát türtőztetni és azt mondta: "Lányom. Úgy hiányoztál", és olyan erősen éreztem akkor a Jóistent, az ő szeretetét, jelenlétét, hogy meg se kérdőjelezhettem magamban, hogy ezt esetleg én találtam ki. Gyönyörű volt. Egy másik mély Istenélményem akkor volt, mikor már pár napja folyt a kurzus, épp egy csendes ima volt, és azt éreztem, hogy elfáradtam, túl sok mindent hallottam, és az is rontotta a hangulatomat, hogy láttam, hogy mindenki hogy el van mélyülve, én meg nem tudok. De akkor jött egy olyan gondolatom, hogy mondjam el ezt is a Jóistennek, hogy ez nekem most nem megy, és hát ki is fakadtam az Atya előtt, hogy bocsásson meg nekem, de én most nem is tudok és nem is akarok már elmélyülni és térre van szükségem. És akkor láttam magam, ahogy egy fehér üres térben ülök a földön, és ezután meg megláttam az Atyát, aki tisztes távolságban ült le velem szemben. Nem jött közelebb, tudta, hogy most nem vágyom sem ölelésre, sem közelségre. Mégis annyira jól esett, hogy ott volt, tiszteletben tartotta az érzéseimet, és teret hagyott nekem. Annyira tetszett nekem ez, hogy az Atya nem tolakodik, nem fog közelebb jönni, ha nem akarod, de akkor is ott van. Ezután persze odamentem hozzá és újra megöleltem. Újra vágytam közelségére és Rá. Ezután, mintha újult erővel folytatódott volna tovább a kurzus, ezután már egyszer sem éreztem, hogy el lennék fáradva. Az Atya velem volt végig.

Résztvevő

Az én gyógyulásomat egy mély Isteni szeretet adta a kurzuson. Azt tapasztaltam meg a kurzus alatt, hogy mindaz a szeretet, amit gyermekkoromban nem kaptam meg (vagy nem tisztán, feltétel nélkül), azt az Atya szeretné a kurzus alatt helyre tenni bennem, szeretne annyira szeretni, hogy minden sebem és fájdalmam begyógyuljon. Azt éreztem, hogy ő az egyetlen, aki úgy tud szeretni, ahogy vagyok, aki feltétel nélkül szeret, aki nem azért szeret amit teszek vagy nem teszek, hanem azért mert én az ő gyermeke vagyok, a lánya, akiben gyönyörködik. Ez a kurzus megmutatta nekem, hogy amire igazából vágyik a szívem azt nem tudom emberektől megkapni, mert az én szívem valami sokkal mélyebbre vágyik, valami transzcendensre, valami tökéletes szeretetre, amiről fogalmam sincs milyen, mivel emberektől nem tudtam ilyet kapni. A leginkább a tanítások és a dinamikák segítettek, hogy megtapaszataljam az Atyával való találkozást. A döntés, ami kiforrott bennem ezen a kurzuson az az, hogy minden nap szeretnék az Atyával időt tölteni, szeretnék az ő vezetésében járni, nem saját magamra hagyatkozni, hanem az ő kezét fogva járni. A másik döntés, ami ezzel együtt megfogalmazódott bennem az, hogy szeretnék a hamis vígaszaimtól megszabadulni, és az ő vígaszához fordulni. Ez minden nap egy döntés kell legyen nekem.

Résztvevő